egy színesebb világért

nahát...

2011-08-18T15:51:00.000+03:00

... végre eljött az idő, hogy papírt vágjak, ragasszak... és erre bezárt a város egyetlen kreatív boltja... hogy mik nincsenek...

ismételten utak... döntésekkel

2011-04-19T15:39:00.000+03:00

azt szokták mondani, hogy a bizonyosságnál csak a bizonytalanság rosszabb... állítom, néha tényleg így van...

ezelőtt egy évvel érkezett egy levél a scrap.hu szerkesztőségéből, hogy a frissen debutált "mint a régi szép idők" házi praktikás kihívás házigazdát keresne, nem-e vállalnánk be egy kedves alkotótárssal... azt hittem kiszököm a bőrőmből... méghogy én??? sokáig nem is értettem, miért pont én... és természetesen bevállatam... egy éven át kihívtunk... hu, nagyszerű dolog volt egyeztetni Adrival, márcsak ezért is megérte... törtük a kobakunkat, összedúgtuk virtuális fejünket, hogy hogy s mint... aztán próbáltuk mi megvalósítani... elmentettem a levelezésünket, most nosztalgiából visszaolvastam... jókat derültem rajta... aztán, annyira örömködtünk minden feltöltött alkotásnak... az ötleteknek, megoldásoknak... sokszor gondolkodtunk előre, hogy vajon ha ez lenne a téma, melyek lennének a megoldások... és mikor azt hittem, hogy már mindent kimerítettem, ti bizonyítottátok be, hogy dehogy, megoldás rengeteg van... más is mint az enyém...

ültem az ágyban éjszakákon át és mérlegeltem... hogy lenne jó?... megszakadni nem szakadtam meg a nagy munkában és azt is világosan láttam, hogy mostanság csak a kihívás köt a scraphez (és mi lesz, ha még ez sem lesz?)... pedig milyen jó kis hobby... de lelkiismeretfurdalásom volt... aktívnak kéne lenni, kommentelni, fórumozni, blogokat olvasni, de ahhoz kéne még egy óra a 24 mellé, vagy még egy nap a hetedik után... arra gondoltam, hogy ezt más milyen jól, sokkal jobban csinálná mint én mostanság... és mivel többedszeri nekifutásra is így láttam a dolgokat, vettem egy mély levegőt és megírtam, amit meg kellett írnom... így lett bizonyos a bizonytalan... hogy bánom-e? néha igen... de tudom, hogy ez a helyes döntés...

és mint mondtam, eltelt egy év, egy eseménydús év... hihetetlen, hogy milyen hamar... és felkerült az újabb kihívás... és elkészítettem rá az oldalam... Isten tudja miért környékeznek mostanság e lányos színek (segítség!!!- Panni, mit tettél az anyáddal?)... lilában... és rájöttem, nagyon jó ez a szín...

kicsi Áronról... itt még alíg tudott járni... kicsi ember volt, a nagy út előtt... a fotót meglomoztam (remélem azért látszik, mert elég sokat vacakoltam vele... oszt mikor meghallottam, hogy a fotós levágta a széleit, hajam majd kitéptem... szegény biztos nagyon csodálkozott, hogy ilyen túlexponált képet, hogyan tudunk készíteni a mai világban... és tönkretette a lomomat... pedig már többször mordultam rá, hogy LEGYENSZÍVES A FOTÓIMAT ÚGY NYOMTATNI, AHOGY KÜLDÖM)... Sanyi, azt szokta mondani, hogy úgy szoktam kifejezni a nemtetszésem, hogy majdnem én kérek bocsánatot :(((... biztos, ez az oka... de gyűjtőgetem a hangerőt...

utak, lépésenként... no, meg pihenők és kitekintők...

2011-04-13T09:58:00.000+03:00

...utak... mindegyik visz valahova... önként vállaltak vagy a sors hozza elénk őket és mi nem tudunk nemet mondani a kihívásnak... tény, hogy utak vannak és visznek is valahova... kétségtelenül mindegyik... sokszor csak az út végét látjuk, pedig tudjuk,- elméletben legalább-, hogy a célhoz vezető út végigjárása legalább annyira fontos...
...tanulom ezen utakat... járni, menni rajtuk... és bár sokfele ágaznak, néha egyik a fontos, máskor más kap nagyobb hangsúlyt, a fontos mégis a lépés, mely előrevisz... mert minden hétmérföldes út egy lépéssel kezdődik, de a lépés visz előre is, végig a mérföldeken... lassan, kapkodás nélkül... minden akadályt csak a maga idejében és csak akkor ha felbukkan...
...néha pedig a pihenés a fontos... ma már tudom. Mert ez az elmúlt hetek tanulsága... néha a pihenés visz előre... az is egy lépés az úton... és néha jó végigtekinteni a bejárt úton... megpihenni és visszanézni... talán így tisztázódik a fontossági sorrend...

Ezekkel a lépésekkel csatlakozom Anikó újabb játékához... megtaláltam a mantrámat... Más is keresett, nézzétek meg, mit találtak... magukban, elsősorban...

Bár hosszú az út és néha nagyon szétágazó, tégy egy lépést... előrevisz...

tavaszodik, virág nyílik

2011-03-18T20:25:00.000+02:00

... és ha már tavaszodik és virág nyílik, gondoltuk, hogy ez lesz az új kihívás témája is... tavaszodjon és nyíljanak a virágok... minél többen, minél színesebben, minél bőségesebben... csak már hozzák el a tavaszt...

... és igaz mindenkinél egy kis nagytakarításról is szól a természet újulása?... nohát, elő akkor a használt papírmaradékokkal és használjuk fel őket... legyen kevesebb a kupacban...

... én már elkészítettem az oldalam, de ez várható is volt nem? Semmi extra, csak úgy Andisan...

... és így a végére jöhet egy off is, nem? mindig nehezen viseltem a hosszúra húzódó nagytakarítást... főleg, hogy annyi helységet kellett végigsúrolni, -nyalni... most mégis nagy vágyam kerekedett a NAGYtakarításhoz... hogy érezzem végre, hogy az enyém a lakás a fejem fölött... vagy legalább legyek, lehessek annyi időt itthon, hogy alaposan kinyalhassam...

ez itt az én hazám

2011-03-05T09:04:00.000+02:00

megtalálni a helyed egy város életében, szerintem nem egy könnyű feladat. Főleg nem, hogyha az ember már többedszerre vág neki. Nem mondom, hogy rajongtam az ötletért, mikor kiderült, hogy Zilahra költözünk, igaz, ez is már rég volt. Talán nyolc éve. De követtem a férjecskémet és azt hiszem bármerre vitt volna, vele megyek. De egy új város volt, tele idegenekkel és nem utolsó sorban egy más vidék, más szokásokkal. De mostmár eltelt jópár év azóta. És azt is megszoktam, hogy hazámnak, otthonomnak nevezzem. És közben meg is szerettem. Emlékszem sokszor mondtam, hogy itt semmi gyökerem (rossz ha az ember nem tud kimenni halotaihoz, ha nem ismeri a város időseit... nekem ez mind fontos volt... tanulni bölcs emberektől, hallgatni ősrégi történeteket, életbölcseleteket...), aztán kitaláltuk, hogy gyökeret verhetek ténylegesen, ha körbe- és beültetem a házunkat virágokkal. És bár férjecském sohasem rajongott a szobanövényekért eltűrte, hogy újabb és újabb cserepek jelentek meg (csak úgy zárójelben megjegyzem, ma már ő gondoskodik átültetésükről és néha rám is szól, ha netán hanyagolnám gondozásukat)...
Azóta több téren is verem a gyökereket... És úgy érzem, hogy igenis megtaláltam a helyem, magam... És megismertem a vidéket, kincseit és rejtett zúgait is... szóval, erről szól az oldal...

Az oldal Mónika vázlata alapján készült, Nóri kedvencének oldalát figyelembe véve... Mikor megláttam a vázlatot, tudtam ezt nem lehet kihagyni. Jó kis vázlat. Köszönöm Nóri és Mónika!
Mint ahogy a Bingo kártyákat is Altalenának!

fától fáig

2011-02-21T09:36:00.000+02:00

... avagy kihívástól kihívásig...

Megint eltelt egy hónap és megint felkerült az új kihívásunk a scrap.hu-ra. És sajnálattal, kicsit megdöbbenve állapítottam meg, hogy egy hónap alatt egyetlenegy oldalt sikerült elkészítenem... szkreppes életem szinte csak a kihívásra korlátozódik mostanság... no, de ez van... lesz még másképp is...

A téma a farsang... vajon mi más lehetne az évnek ebben a szakában... És nemcsak témailag behatárolt oldallal lehet jelentkezni, hanem úgy gondoltuk, hogy jó lenne kicsit más köntösét is magunkra ölteni és válasszunk egy hazai vagy külföldi szkreppert és pár vonását, stíluselemét vigyük át a mi oldalunkra.

A témáról már írtam pár sort. Úgyhogy most inkább a technikáról regélnék. No, nem sokat, de azért kifejezném hálámat az illetékeseknek.

Én Vekát választottam, mert nagyon tetszik a stílusa és mert rengeteg eredeti ötlete rengeteg tanulnivalót rejt magába. Régóta el szerettem volna készíteni a filmcsíkját, úgy ahogy azt ő kitalálta és leírta nekünk egy nagyszerű cikkbe. Akkor megfelelő eszköz hián saját eljárásomat követtem, de Ágika jóvoltából kaptam olyan fóliát, melyen nem fut szét a festék. Így elkészíthettem most Veka leírása alapján. És még egy dolgot átvettem tőle. Volt egy oldala, amin nagyon megtetszett a felírat... Azt készítettem most el...

És most nem felejtettem el, pedig gyakran megteszem... hogy megköszönjem azoknak, akik hónapról hónapra velünk tartanak és részt vesznek a kihíváson. Köszönöm lányok!

valami, amit még soha...

2011-01-10T08:45:00.000+02:00

Szeretem a kihívásunkat, ezen nincs is mit tagadni... mindig valamit kitalálni, és nem utolsó sorban alkotni is valamit... mert a scrapre mostanság olyan kevés időm jut, úgyhogy nagyon értékelem azon pillnatokat, amikor felborul az asztal rendje... igazi kincsértékű pillanatok...

...minden hónapban (no, jó voltak azért kivételek is a MINDEN-ben) összedúgjuk virtuális fejünket Adrival és összeszedjük minden valamire való ötletünket... mi tagadás jobban szeretem, ha Adri ötletére csaphatok le... mert az enyéimen mindig rágodók egy ideig és mire közeledik a régi kihívás lezárási ideje, arra már fejben az oldal is megvan: melyik fotó, milyen technika, milyen papír stb... de amikor Adri előáll egy zseniális ötlettel, amire alíg van pár napom, hát az egy élmény... versenyfutás az idővel... gondolkodni, hogyan is, mit is, találni egy lyukas, gyerekmentes fél órát és elmélyülni... és végül elkészíteni... no, ez igazán megmozgat engem...

... most sem volt ez másképp... Adri ötlete volt, hogy készítsünk valami olyat, amit még soha... hu, először a ledöbbenés jött... mint az egyszeri ember, aki a saját világán nem lát tovább, hát nekem is hirtelen az jutott eszembe, hogy nincs is olyan, amit én nem próbáltam ki... persze, azok között, ami annyira tetszetős is, hogy kipróbálnám... haha... persze, így utólag én is nagyot nevetek magamon... mert már millió dolgot tudnék felsorolni, amibe még nem ütöttem bele az orrom... de az a pár éjszakai óra, amíg erre rájöttem, igazán izgalmasan telt (persze a nappalok már kevésbé, de ez hétpecsétes titok)... minden eszembe jutott, struktúrpasztától csillámporig... domborítás, csőszegecsek...sőt, még a minimál is... (kicsit sajnálom, hogy nem ez lett, megnéztem volna magam minimálban...) no, de végülis ez kerekedett a történet végére... papírmarás klórral, pár doodli, no, meg a chipboard betűk...

... Mátyásról, az örök jégvadászról és törőről... nagyon szeretem róla ezt a fotót... már egy éve várja, hogy valaki ráragassza egy nálánál nagyobb papírra...

És van még egy nagyon nagy örömöm az idei év elején... Nóri lett az Év alkotója... nagyon-nagyon örülök neki... (megsúgom: megérdemelte...)

B.Ú.É.K.!

2011-01-03T07:27:00.000+02:00

mert én még nem is kívántam nektek... Hozzon az új év bort, búzát, békességet...

Gondolkodtam, hogyan is köszönthetnélek Titeket méltóképpen és arra jutottam, hogy készítek egy lepetést... egy Szerencsehozó Manót, nevezetesen Edömért és ezzel ajándékozlak meg... hátha mérhetetlen tapasztalatával segíthet ebben az évben... és nem mellékesen bevonza a szerencséteket is... szóval, ha van kedvetek játszani, katt ide... és nyerjétek meg őt:

képes(?) lapok

2010-12-17T10:48:00.001+02:00

az idén azt mondtam, nem készítek üdvözlőlapokat. Megveszem az üzletből mint bárki más, megírom és azt teszem postára... no, nem azért mert nem lenne kedvem papírt vágni. Nem, erről nincs is szó... csak annyira szeretnék már a decemberi albumnak nekiállni, valahogy úgy éreztem, hogy a képeslap csak hátráltatna a munkámban. Szóval, ezzel az elhatározással voltam. Megnyugodva, így igaz...
De egyre több visszajelzés érkezett, hogy igenis várják az én egyedi képeslapjaimat és már nagyon kíváncsiak, hogy mit fogok az idénre kitalálni. Hogy már a díszhelyről le kéne venni a húsvéti lapomat és a karácsonyi még hiányzik... hogy a keresztanyám a tavaly olyan jót sírt a lapom fölött, hiányozna az idén, ha nem én ragasztgatnám a papírfecniket össze szeretettel... hogy valahol kukutyinfalván várják a diákok a lapomat, amit a tanítónénijüknek készítek, az alapján fogják a sajátjukat elkészíteni... Igazán meglepett a dolog, nem is gondoltam, hogy az én kis kezdetleges ajándékaim ilyen hatással vannak... ha nem lett volna az elhatározásom, talán sosem tudom ezeket meg... És meghallgatva ezen elejtett, meghatott és megható mondatokat, úgy éreztem túl kemény szívű lennék ha kitartanék eredeti elképzelésem mellett... Igy nekiálltam és bár sok kritikával illethetném saját lapjaim, egy biztos: nagyon mély érzelmek között születtek... a legkevesebb volt, hogy erre pár hajnalt rááldoztam...

Szóval, itt vannak szépen sorjában... Persze egy még hiányzik, ő Tittinához ment a staféta keretén belül, és még hétpecsétes titok... Remélem nem sokáig...

egy rendkívüli pom-pom nap

2010-12-02T11:37:00.001+02:00

esett a dolog úgy, hogy a kicsi fiam a múlt héten betöltötte a második életévét (azon még gondolkodnom kell azonban, hogy kis vagy nagyfiúnak nevezzem ezek alaján, mert én néha úgy gondolom, hogy elég nagy: eszik egyedül, beszél szép kerek mondatokban, aztán jön a ledöbbenés, hogy MÉG csak két éves és igenis kicsi még a legény)... szóval, úgy esett, hogy betöltötte a második életévét, amit ehhez méltóan meg is kellett ünnepelni. Felmerült a nagy kérdés, hogy milyen legyen a torta. Már évek óta ez a nagy kérdés... mindenki lázas tervezésbe fogott... felelevenítettük a sok tortaformát, amit kénytelen-(bár nem keletlen) sütöttem-formáltam az évek folyamán, mindenkinek neméhez és természetéhez méltóan. Matyinak pókosat, vonatosat, hajósat, Panninak virágosat, szíveset, Jancsi és Júliska boszorkényénak házát, apának laptoposat, Áronnak egy kuglisat... végül összedúgtuk a fejünket és kisütöttük (először fejben, majd ténylegesen), hogy Áron új szenvedélyének, a vonatoknak fogunk hódolni és valahogy sínre fektetjük a tortánkat. És nekigyűrkőztünk hárman. Kavartunk, gyúrtunk, formáltunk, vágtunk és mártottunk, kentünk és kóstoltunk (főleg kóstoltunk) és mire mindenki és minden a cukortól ragadt, elkészült a tortánk is... Imádom ezeket a képeket... úgyhogy ezeket hoztam el... kevés látszik a tortából, annál több a sürgés-forgásból... de higyétek el nekem, hogy nagyon látványosra és finomra sikerült...

készül a rafaello-alap a fenyőknek

majd beleloccsantottunk kevés zöld-mandula-eszencet és nekiálltunk gyurmázni:

és ezt érdemes megnézni. Nem kell monjam, igaz, hogy mindenek mellett, mi vitte a pálmát?

madarak és fák

2010-11-22T10:29:00.010+02:00

... ez volt a neve annak a rendezvénysorozatnak, amin részt vettünk tavasszal Szentgyörgyön. Nagy örömünkre. Nem mondom, hogy egyszerű volt eljutni (két éjszakai utazás nekem, egyik Zilahra, a másikon vissza, muszályból), hajnali érkezés Brassóba, aztán kora déli rohanás Szentgyörgyön... de elértünk. Nagyszerű nap volt a gyereknek. Nemezeléssel indítottunk. Matyi készített egy madarat. Hu, milyen büszke még mindig rá (no, én is rá...). Aztán termésekből raktak ki szárnyasokat, festettek, színeztek, gyurmáztak. És az egész napot megkoronázták egy kincsvadászattal, aminek évek óta lelkes résztvevői vagyunk. Talán a képeken is látszik, hogy a verseny lényege, hogy megkeressük a nagy múzeumkertben az egyes fákra rejtett feladatlapokat (az idén stílusosan fák meghatározásait, képeit kapták a gyerekek, így mogyoróbokrot, tuját, tölgyet kerestünk), majd megoldják a feladatokat és a végén begyűjtsék a gratulációkat, nyereménykönyveket, szorólapokat és az elmaradhatatlan cukrokat (a cukrokról, nyalókákról egyszer már sikerült regélnem). No, ennyi az oldal háttértörténetéről.

Az oldal születésének apropója egy újabb kihívás, a "mint a régi szép időkben"-en. Az e hónapi feladat egy házi készítésű pecsét gyártása. Azt hiszem, fontosságát nem is kell hangsúlyoznom azoknak, kik nem egy kreatív bolt mellett (esetleg benne) laknak. Mint én is. Hogy ne áhítozzak szebbnél szebb pecsétekre, gondoltam jó, ha magam készítem el, azt amire épp szükségem lenne. Az eredmény nem nyerte el a tetszésem, de szerintem az ötlet jó, csak az ujjaim nem követték a szándékaim (vagy esetleg a festék nem volt megfelelő). Ugyhogy még próbálkozom. De azért megmutatom mire jutottam első nekifutásra. És ehhez egy kis leírást is mellékelnék.

Szóval vettem egy pár radírt, egy szikét, egy lapot, ceruzát. És a lapra rárajzoltam egy virágot.

Majd felvittem a virágot a rajzra, azaz rákapartam a grafitnyomot a radírra.

És a szikével szépen körbevágtam a virág kontúrját, vigyázva arra, hogy a ceruzanyom emelkedjen, domborodjon ki a radír síkjából. Mire minden tele lett a levágott darabkákkal, elkészült a pecsét is.

Nem is maradt más hátra, mint használni az újdonsült pecsétet. Jó tanácsként, immár tapasztalatból, nem száradó akrilfestékkel, hanem sokkal szebben mutat tintával. Persze levakarni már én sem tudtam. Igy így maradt. És még egy jó tanács (naná, hogy az is tapasztalatból, dehát a szamár a saját hibájából tanul): mivel kétszer forgatjuk meg a rajzolt formát (egyik tükörkép mikor a radírra visszük fel, másik mikor pecsétként használjuk), úgy rajzoljuk ahogy az oldalunkon szeretnénk, hgy megjelenjen.

Próbáljátok ki, tényleg megéri. Nagyon jó móka és bitos vagyok benne, hogy nektek sokkal jobban fog sikerülni.

őszi gondolatok

2010-11-16T08:31:00.005+02:00

Aranybarna, napsárga, méregzöld, mézbarna, nyersfasárga, avarnarancs... ahogy beköltöztek ezek a színek a hétköznapjainkba és ahogy sűrűsödnek hosszú ősz hajszálaim, erősődik vonazalmam is őszi színek, illatok, hangulatok iránt. Így nem csoda, hogy az őszi szünetet többnyire kinnt a természet lágy ölén töltöttük. Sétálva, nézelődve, magunkba szívva az ősz hangulatát. Az idő is engedte. Rég volt ilyen hosszú, szép, meleg november. Igazi kirándulóidő, igazi kinnti tevékenységeknek.

Ez az ősz is tele van újdonságokkal. Panni végre megtanult egyedül görkorizni, bár még többet van a földön, mint a két lábán, hat kerekén. Matyinak fáramászós kedve hágott tetőfokára. A nadrágjait már két csoportba sorolom: fáramászós és nem-fáramászós... mert még mindig megtartotta jószokásos hanyagságát, és mindegy neki, hogy ünneplőben vagy sem, hisz a nadrág van az emberért és nem fordítva... Áron meg hozza a megszokott formáját, integet, elköszön és elindul egyedül, kis emberként nagy útjára. Csak győzzek utánna menni, körbe az ösvényen, babakocsival a nyakamban.

Az idén csatlakozott hozzánk a városi park új és rendkívül bátor lakója, egy mókus személyében. Ahányszor sétálni indulunk, mindig látjuk őt... gyűjti az almát, diót, mogyorót. És nagyon közel merészkedik az emberekhez. Így volt időnk, alkalmunk megfigyelni őt is... Elhatároztam lencsevégre kapom, de bár önmutogatós fajta, mégsem szereti a fotózásokat. Csak még azt nem tudja, hogy milyen kitartó vagyok. Előbb-utóbb úgyis elkapom. Ezt veheti igéretnek.

ezekről a pillanatokról szól legújabb szkreppes oldalam. Íme:

és mivel még mindig fonalas kihívás van a ""mint a régi szép időkben"-ben, egy zoknistoppolós részt is "varrtam"...

úttalan utakon

2010-11-08T15:52:00.006+02:00

Őszi szünet volt a múlt héten iskolában-óvodában. Hogy feltöltödjünk, kicsit utolérjük magunkat, és hogy boldog perceket tölthessünk együtt... no, meg talán, hogy alkossunk is (bár ezt nem kifejezetten hangsúlyozta ki, aki kitalálta az őszi szünet szükségességét, de valószínű szkrepper sem volt az illető :o)). Alkotásra idő, energia nem jutott (ami mostanra már súlyos elvonási tüneteket produkál), de úttalan utak felfedezésére igen. HU, ez nagyon jó volt. Bár könnyű nem...

rajtunk ne múljon...

2010-11-04T14:46:00.006+02:00

Nagy társasjáték-rajongók vagyunk. Igy a már meglévő pár polcnyi mellé, kitaláltuk, hogy elkészítjük a sajátunkat is. Vettünk egy nagy karton alapot, kockákra osztottuk. Negyedeltük az évszakoknak megfelelően és elkezdük a kis kockákat rajzainkkal megtölteni. És ahogy a kockák lassan megteltek, úgy születtek meg a szabályok is. Jobbnál jobbak... Voltak logikusak: a szánkó elővisz pár kockányit, a fagyievés lelasít, ha lebetegedsz kimaradsz egy körből. És voltak humorosak: almaszedés közben egy alma pottyan a fejedre, ezért kimaradsz egy körből. A gyerekek jobbnál jobb ötletekkel álltak elő. És ránksötétedett és még mindig rajzoltak, színeztek, vágtak, ragasztottak.

Este, már megfürödve, pizsamában az ágyban, Panni könnyekre fakadt. Hogy mennyit dolgoztunk és elfelejtettünk játszani. Így a reggel a játékkal kezdődött.

Mi kell?

2010-10-29T16:40:00.005+03:00

... egy jó könyv elolvasásához, ha az ember gyereke alapból meg van áldva három, állandó figyelmet igénylő gyerekkel, egy állandó kihívást biztosító munkával és egy állandó takarítást igénylő házzal? A válasz: egy elég komoly betegség, egy foltot mutató röntgenkép és egy morgó férj, aki állandóan rádmorrog, ha a lábujjkádat kidúgod a paplan alól. Így ágyhoz kötve tengettem pár napot. Rámfért, nem is panaszkodom. Talán még jól is esett. Bevallom, mióta megvannak a gyerekek, szakkönyveken, nyelvkönyveken, mesekönyveken, barkácskönyveken kívül nem sok könyv fordult meg a kezemben. De most itt volt az idő. És elővettem azt a könyvet, amit nagy örömömre megkaptam szülinapomra, még valamikor a nyár elején és azóta minden héten legalább egyszer eszembe jutott, hogy kézbe kéne vennem, hisz annyi keresés és utánnajárás után került a könyvespolcunkra. És hogy ezt veletek is megosztom, annak részben az az oka, hogy ezelőtt jó pár héttel (ki sem merem számolni mennyivel) Éva játékra hívott. Játékra, aminek a lényege a 10+1 kedvenc könyv leírása. Én most egyet hoztam el, részben mert már referáltam egyszer a könyveimről. Másrészt azért mert valahogy e könyv mellé nem nagyon akaródzik mást felsorakoztatnom.

Ez A könyv Daniel Quinn: Izmael-e. Így nagybetűsen. A KÖNYV. És AZ IZMAEL. Mert, mint Kopernikusz után sem lehet azt állítani, hogy a Naprendszerünk a világ közepe, vagy Darwin után hogy az evolúció nem egy létező valóság, így Izmáel után sem lehet azt állítani, hogy nem változik meg gyökerestől a világszemléleted. Lesz egy Izmáel előtti és egy Izmáel utáni képed a világról. Ebben áll a nagyszerűsége. Megtörik a hited és muszály ismét felépíteni egy újat.

A könyvet egy pályázatra írták. Egy olyan regényt kerestek a Turner Tomorrow-bizottság tagjai, mely a világ globális problémáira építő és határozott megoldást kínál. Ez lett a gyöztes könyv. Kell hozzá egy az emberi társadalmat kellő távolságból szemlélő másik faj, jelen esetben egy gorilla. Kell hozzá egy tanítvány, határozott vággyal a világ megmentésére. És kell hozzá egy olvasó, aki már többször tanácstalanul és tehetetlenül állt kérdő gyerekszemek fölött, kik azután érdeklődtek, hogy biztonságos hely-e még az egyre jobban szennyezett, beépített világunk.

Ó, és ez a trilógia első kötete. A másik kettő egy újabb beteségre vár. :D

Szóval, ezt a könyvet hoztam Éva játékára. Nem 11, csak 1. De azért az eredeti szabályokkal adom tovább. Vigye, aki vágyat érez arra, hogy leírja a kedvenc könyveit. Én igazán annak örülnék, ha indoklást olvashatnék, hogy miért pont ő/ők a választott/ak. Azt hiszem az mond el igazán sokat az emberről.

madár-zavar

2010-10-23T11:58:00.004+03:00

Áron alíg volt egy éves, és alíg tudott járni, beszélni, mindig megértette, hogy a madarakhoz el kell vinnem, ki kell vennem a babakocsiból és hagynom kell élvezkedni őt egy kicsit. Még csak annyit tudott mondani, hogy "hess, hess" és rohanni is az épp járni tanulók bizonytalaságával járt, inkább rohant, részeg ember módjára ingadozva. Így közelítve meg a galambokat és közben hallatta a hess-hessét. És csodálkozott nagyokat, hogy ha ő ennyire szereti a madarakat, akkor miért repülnek el tőle. Persze finom falatok mindig voltak a tarsolyukban, amivel vissza is csalogattuk őket. Mindannyiunk nagy megnyugvására.

A fotóra rendkívül büszke vagyok, nemcsak mert sikerült elkapni a pillanatot, hanem mert ez az első fotómanipulációm alanya. Kicsit lomoztam is, ami nem látszik annyira, mert a fotós nénink volt olyan kedves és levágta a sötét keretet. Szerencsére a túlexponálással még csínján bántam, így eléggé felhasználható a fénykép. DE, kitöröltem a nem-túl-kellemes részeket (egy sörösüveget, meg egy sétáló családot a háttérből) és mivel még senki nem mondta meg, hogy honnan, hát ezért a büszkeség.

Az oldal a "mint a régi szép időnkben" kihívásunkra készült. Ebben a hónapban a fonalak kerültek terítékre. Én egy hálót készítettem fonalból. Lyukasztottam a papírt, majd legalább két fonalat áthúztam a lyukon. Négy makraméboggal összeköttem, majd szétválasztottam, és tartva a hálómintát ismét bogoztam, válaszottam, majd lefűztem, a hátoldalon eldolgoztam. Valami ilyesmi sikerült:

maraton

2010-10-10T13:45:00.007+03:00

A scrap.hu-n maratoni kihívássorozat volt, illetve még van pár óráig. Csatlakoztam, bár én magam sem hittem el, hogy képes leszek egy hét alatt 3 oldalt elkészíteni. Persze a kihívás nem egy hétig tartott, hanem én hanyagoltam annyira, hogy már csak egy hét volt hátra a határidőig. Valamikor a hét közepén, talán szerdán csaptam össze a kezem, hogy itt egy jó kihívás, jó technikákkal, ötletekkel és erről is lemaradok, illetve nem teszek meg mindent, hogy ne maradjak le. Persze, kifogás az akadt sok. De elhessegtettem és belevágtam. Egyéb kompromisszumot nem akartam tenni, nehogy a mennyiség a minőség kárára legyen.

Az első oldalam a Mónika gombos kihívására készült. És mivel Gyöngyvirágtól sok, szebbnél szebb gombot kaptam, úgy gondoltam, hogy akkor érvényesülnek a legjobban, ha nem is díszítem túl az oldalt. És meg kell azt is állapítanom, hogy ez az első olyan oldalam, ahol nem használok színes papírokat. Festettem, pecsételtem és a jól ismert fóliára nyomtatás, majd oldara való átvitelt alkalmaztam. És igen, tudtam, hogy strukturált alapon nem mutat annyira jól a pecsételés, mégis ennél maradtam. Egyre jobban bejön nekem ez a lezser-stílus. Szerintem jó lett, nekem ez tetszik az összes közül a leginkább.

A második oldalam Veka filmcsíkos freebiejével, címkéivel és digi-szalagjaival készült. Tetszett nagyon a technika, mégsem tudtam maradéktalanul megvalósítani. A cikk szerint fóliára kellett volna a digiben megszerkesztett képeket átvinni és majd azt festeni. De az én fóliámon összefutott a festék, kis maszatok lettek a fotók helyett. És többszöri próbálkozás után sem lett jobb. Igy maradt a papírra nyomtatás, majd kisollózás. Azóta azonban kaptam nyomtatható fóliákat Ágikától (köszönöm-köszönöm), így hamarosan azt is kipróbálhatom.

És nem tudom megállni, hogy nagy büszkeségemben az oldal témájáról is ejtsek pár szót. A nagy gyerekeim már egy ideje úszni járnak, igaz ezt csak akkor tehetjük, ha hazamegyünk Szentgyörgyre. De akkor aztán állandóan az úszódában vagyunk, ha a tanár bácsink kicsit is ráér. Matyi nagyon jól halad, nagyon ügyeskedik. És olyanokat is csinál, amit én nem merek, ezért állandóan izgulok is érte. Nagyokat ugrik a vízbe. Lemerül az aljára, összeszedi a bedobált formákat és feljöve a felszínre, leteszi a medence szélére, majd megint merül. Többet van a víz alatt, mint fennt. Fenntről csak azt látni, hogy kidob egy formát, vesz egy mély levegőt és elmerül jó pár, hosszú másodpercig...

A harmadik oldal pedig egy nagyon jó technikáról szól, a rejtett komment egy módszeréről, amit Erikától tanulhattunk. A scrapchaten nem tudtam részt venni, de olyan jó leírást kaptunk a módszerről, hogy könnyen elkészíthettem. Szóval, egy fotó alá rejtett, forgatható kommentről van szó, ami abszolút illett az oldalamhoz. Merthogy sok apró fotó mellé talán nem lett volna szerencsés egy nyílvános komment írása is, de így ez is megoldódott. Főleg, hogy a fényképek több helyszínen készültek, aminek dokumentálását szintén nem szerettem volna lehagyni. Régóta vártak ezek a fotók egy megfelelő feldolgozásra. Mert egy oldalt szentelni külön-külön minden képnek nagy luxus lett volna, de mivel az alkotás (mint a fotók témája) összefogta őket, gondoltam egy oldalra kerülhetnek. És így nem is maradna ki semmi a tavaszi élmények köréből sem.

és a forgatható rész:

És igen, varrtam, kézzel, mivelhogy a varrógépem olyan öreg, hogy zikk-zakk varrásra képtelen. Viszont ez a patch-technika így mutat jól...

ADDS8

2010-10-04T19:46:00.006+03:00

Ebben a hónapban csatlakoztam az ADDS-s lányokhoz. Altalena, Dorka, DAnett és Secima hónapról hónapra szebbnél szebb oldalakat liftel. Gyönyörködtem bennük pár hónapon keresztül, így nem is volt kérdés, hogy amikor felmerült, hogy más is csatlakozhat hozzuk, én is jelentkezni fogok.

Ebben a hónapban Secima volt a soros a liftelendő oldal kiválasztásában. De a játékszabályok megváltozása miatt, egy vázlatot kaptunk, ez alapján kellett oldalt alkotnunk. Nem volt ez baj, részemről sem, de mostmár nagyon kíváncsi vagyok az eredeti oldalra.

Szóval, megkaptam a vázlatot és máris egy nagy kérdéssel találtam szemben magam. Tudtam, hogy az a csillárszerű virág a fotó mellett nem az én stílusom. Azt mondják, hogy sose mond, hogy soha, de azt hiszem, hogy bizton állíthatom erről, hogy soha. (Bár lehet meglátva a lányok megoldásait, hamar meg fogom ezt a kijelentésem változtatni) Szóval, abból csere lesz. De mivel helyettesíthetem? Hogy legyen is, de mégsem az. Akkor találtam ki, hogy legyen egy stílizált fa. És arra építettem fel az oldalt. Kerestem egy tündérke fotót, Panniról. Ami álló volt, nem fekvő mint a vázlaton. Gondoltam, ennyi változtatást megengedhetek. És a papírokat is ehhez igazítottam. Végül ez lett a végeredmény:

És nézzétek meg a lányok oldalait is, bizton állítom, hogy érdemes:

Altalena
Dorka
DAnett
Secima

Köszönöm lányok, hogy részt vehettem a játékotokban.

menta-mámor

2010-09-29T11:54:00.004+03:00

Imádjuk a mentát. Képesek vagyunk érte hosszú sétákra, mert az erdő mögötti, tisztáson nőtt, tehén trágyázta, vadon nőtt menta fenséges ízű... Nem tudom a képek mennyire adják vissza, de a "hm"-ezések, "á"-zások és "hu, de finom!"-ok gyakran hagyják el gyerekeink torkát. Szóval fenséges ízeknek hódolva született az oldal, a maratoni kihívásra... Amit lassan vagy egy szúszra kell végigszaladjak, vagy sajnos le kell mondanom róla. De egyelőre élvezem - bár nagyon lemaradva- az egyes feladatokat. És nem mellékesen a gyerekek albuma is készül, nagy örömömre. Ami még eggyel több ok, arra, hogy egy kicsit jobban belehúzzak (persze, ha valaki tud időtágítót vagy valami extra energiabombát, szívesen fogadom a tanácsait).

Szóval maratoni kihívás, a scrap.hu-n. Az első heti feladat egy színharmónia alkalmazása és egy általunk választott vázlat követetése. Monokróm színharmóniát választottam, ilyen oldalam még úgysem született és kihívás nélkül nem is lett volna nagy a valószínűsége. De láttam benne a tanulás lehetőségét, így belevágtam. És megmondom, jó választás volt. Ennyit még nem pakkolgattam papírokat. És ennyi papírt sem. Összeszedtem az összes zöld papírom és csak rakosgattam, vágogattam. Végül ez született belőle.

A vázlatot pedig a pencillines-oldalról választottam, a 202-ik.

majdnem tökéletes

2010-09-26T16:10:00.009+03:00

az a nap, amikor reggel korán kelünk, hogy estére új élményekkel legyünk gazdagabbak, hogy elfáradva, kimerülve, de új vidékeket hódítsunk meg, hogy sajgó lábakkal, azt mondhassuk, hogy igen, ez megérte... Korán kelünk, vitatkozunk, hogy mikerüljön a hátizsákba, mi az a nagyon fontos, amit semmiképpen itthon nem hagyhatunk, ahhoz hogy egy óra múlva háromhétnyi kajával, culával és játékkal bezsúfolódjunk egy autóba egy 1 napos túrára. A cél: Torda, ott is a sóbánya és a közeli hasadék. Végigdaloljuk az utat odáig, persze gyakori megszakításokkal, mert öt percenként fontos hírt kell adni-kapni arról, hogy mennyi van még hátra az autóútból, hogy mikor ehetünk és mikor érkezünk már meg. Aztán természetesen egyszer megérkezünk, mert minden útnak van egy vége. És azonnal irány a bánya. Hosszú, szűk alagút, melyet futólépésben tesznek meg türelmetlen gyerekeink, azért, hogy a végén egy egetrengető nagy kiabálást hallhasunk a falhoz lapuló Pannitól, amint meglátja a bánya mélyét. Szószerint leimádkoztuk a lépcsősoron. Lenntről pedig már vele csodáltuk, hogy vannak olyan bátor emberek, akik az akna két részén, kb. 50 méter szakadék fölött fagerendákon végigsétálják a pár száz métert a kijáratig, hozzátéve, hogy azok a fagerendák milyen régiek lehetnek és hogy a párás-sós levegő mennyire kikezdhette ezeket a gerendákat. Akkor még semmit sem sejtettem, hogy pár óra múlva, mi is azon a soron leszünk kénytelenek végégmenni. Ritkán vagyok hálás a sorsnak az 56 kilómért, de ekkor nagyon az voltam. De ettől eltekintve a bánya csodás, látványban felülmúlhatatlan.

Bányai kalandozásainkat követően, irány ifjúkorom egyik kedvenc helyére: a tordai hasadék. Fáramászás, botorkálás, vízesés-felfedezés, oly közel a természethez, együtt szuszogva a patakkal. Alkonyat a hasadékban. Sajgó lábak a cipőben. Dombmászás, erőnk határait feszegetve. És egy utolsó futásverseny egy szilváskeksz reményében.

A tökéletességhez már csak a magunkra záródó sátorzipzár hiányzik, ehelyett az autó ajtaját csúkjuk magunkra, megigérve egymásnak, hogy hamarosan ismétlünk...

iskola

2010-09-19T14:42:00.004+03:00

Kétszeresen is. Én is járom az élet iskoláját, tapasztalva az élet apró buktatóit. És a legújabb oldalam is az iskoláról szól, amibe a nagyfiam teszi nap-mint-nap a lábát és amiben én is róvom köreim, izgulom délutánjaim.
Szóval, a hét elején megkértek a scrap.hu-s lányok, hogy nem-e írnék egy cikket a filcdíszekről. Nem kellett sokat gondolkodnom, bár izgultam, hogy a rajzolom-kivágom-összevarrom-on kívül mi lesz az, amit még írni lehet, írni tudok a témából. És mivel úgy gondoltam, hogy könnyebb-nehezebb díszeket is varrok, adott volt az ötlet, hogy egy sulikezdésés oldalal talán minden összehozható. Az, ami mostanában velünk történik, és ami ezt az időszakot a leginkább jellemzi. Több apró dísz, más-más nehézségi fokkal. És egy oldal, mert nagyon hiányzik, hogy nincs az asztalomon állandó rendetlenség, papírhalmok, festékek, ollók és fotók. Nekiálltam, néha gondolkodtam és írtam, néha varrtam és néha az oldalon dolgoztam. Persze napi fél órában, ami megmaradt egyéb teendőm mellett. És így nem is csoda, hogy az első változat nem nyerte el a tetszésem. Igy egy reggel szétszedtem és újraragasztottam-varrtam az egészet. Most már jobban tetszik, de még nem az igazi. Valamit hiányolok róla, de nem jövök rá, hogy mi nem stimmel vele.

Az első változatot már meg sem mutatom, a cikk végén található meg :D.

És hogy hogyan alakul az életünk, sulisan? Mátyás első nap, amikor a kép is készült, izgult, nagyon izgult. Egy szót sem szólt, megfogta a kezem és lassan lépkedett mellettem. El sem tudtam képzelni, hogy ilyen is van, lehet. Mint a nagykönyvben. És azt sem hittem, hogy az én fiam izgul!!! Ahogy átadtam a tanítónéninek és beállt a sorba, türelemmel (van ilyen szó egyáltalán Matyival kapcsolatban???) várrta, hogy mi is fog történni. Megszeppenve mentek fel a virághíd alatt. Persze az első szünetben, mikor meglátogattam, már ismét elemében volt. Mindenkinek tudta a nevét, szaladgáltak és kiabáltak. Én megnyugodtam. Az élet megy tovább a régi kerékvágásban. De nagyon nehezen állom meg, hogy ne minden szünetben az osztályukban toporogjak, mint ahogy azt is, hogy az udvaron úgy menjek el mellette, ahogy más gyerek mellett szoktam. És még így is azt kaptam, hogy túlizgulom a dolgot. Az tény, hogy jó várni 12-1-kor, ahogy jönnek ki a kapun.

Klárinak szeretettel

2010-09-12T14:52:00.003+03:00

A scrap.hu-n fényképeket cseréltünk, hogy egymásnak alkothassunk. A sors keze Klárit dobta ki nekem, aminek természetesen nagyon örültem. Annak idején, amikor még csak ismerkedtem a scrapbookal és amikor a scrap.hu-ra jártam tanulni, kukucskálni, sokat csodáltam bátorságát, szépérzékét.

Szóval, Klári elküldött egy jó pár fényképet. Bevallom a legtöbb idő azzal telt el, hogy kiválasszam azt, amiből végülis oldal születik. Mindegyikben megfogott valami, egy tekintet, egy különös kendő, a tenger hullámai, az anyai érzések, mindegyikben egy közös, Klári igéző tekintete. Ő sem tudott egy fényképet kiválasztani, nekem is nagyon nehéz volt. Aztán végülis egy borfesztiválos fotóra esett a választásom, ez tűnt nagyon időszerűnek, kicsit ősziesnek, kicsit a szüretre készitőnek.

És mert velünk mindig történik valami, most is sikerült személyes élményeket, megmosolyognivaló véletleneket bezsebelni. A fotóval a férjem szalajtottam a fényképészhez és bár máskor sohasem fűznek kommentet a képekhez, a fotósból kirobbant a kérdés: - Ki a fotón a férfi? Merthogy mellette nem a felessége van, az biztos. A férjem megvonta a vállát, merthogy fogalma nem volt, hogy milyen fényképet hivat elő. Mire a nő, nagyon komolyan állitotta, hogy ő márpedig ezt a férfit ismeri, sporttanár itt a szilágyságban és hogy ő nem a felessége. A férjem határozottan kijelentette, hogy ő ezt nem tudja, nem ismeri a férfit. A nőt? Hát őt sem. Hogy ezekután mit gondolt a fotósnő a férjemről, és arról, hogy előhivatunk egy olyan képet emberekről, akiről fogalmunk sincs, hogy kik azok, hát ezt már nem tudhatjuk. Mindenképp mi a következőkben is oda akarunk járni fotó-előhivatásra.

No, de itt az oldal:

Fogadd Klári szeretettel!

bátorságpróba

2010-09-08T15:19:00.004+03:00

Nem nagyon szeretem a szülinapokat. Egy non-konformista barátom ragadványa ez. Ő mindig azt mondta, hogy nincs azon mit ünnepelni, hogy az ember egy évvel öregebb lett. Hogy inkább ünnepeljünk akkor, mikor valamit elért, önszántából, kínlódások árán, meghasonolva, de eredményre vitte tervét. Persze, a gyerekek ezt is megváltoztatták életünkben. Mert milyen az, hogy nincs torta, ha valaki nő egy évet (és persze, nekünk felnőtteknek is kijár, mert a tortaevéshez mindig jól jön egy alkalom). De ünnep lett, ha valaki valamire vitte az egyedfejlődése során.

Elmondhatatlan, hogy mennyi munka (igen-igen, munka) van abban, hogy ezek a képek megszülethettek. A főszereplője Panni, a többiek csak statiszták :D... Panni egy veleszületett félelemmel jött e világra, amiből kijárt minden mozgó tárgynak, növénynek vagy állatnak. Félt a főszáltól, a mászkáló bogaraktól, az ugrándozó kutyától, mindentől. Kivételt csak a lónak tett. De mivel nemcsak lóból állt a világ, szoktuk, szeretgettük állatokat, növényeket, sokkal inkább és sokkal többet mint minden normális gyerek. Mert ő torkaszakadtából tudott üvölteni, rázni kezét-lábát, kapkodni levegő után. És mert mindig tudtam, hogy egyedül túl kicsi a nagy félelméhez. Ezért lassú és apró lépésekkel haladtunk a nyugalmunk felé. És mostmár hagyhatom szabadon kószálni, beszaladni az állatkereskedésbe, nézni ahogy katona-vigyázban tűri ha a kutya ráugrik, vagy éppenséggel ahogy a gyík hideg lába hozzáér a kezéhez. Nézem, és csodálom. Ő kiállta a bátorságpróbát. Én a nevelés-próbát. No, ezt érdemes megünnepelni. Egy oldallal pl. Itt van:

És írok egy kis magánéleti bekezdést, jó? Visszatértem dolgozni. Nagy lépés kis életünkben. Természetesen készítettem a gyerekeket egész nyáron arra, hogy ez be fog következni. Hogy már nemcsak én viszem a játszótérre, meg nem csak én olvasom el a déli alvás előtti mesét. Rendben is volt a dolog. Elméletben minden nagyszerűen működött. Első nap sűrű integetések közepedte mentem ki az ajtón. A második nap Panni elémállt és iszonyú komolysággal azt kérdezte:
-Anya, ma is kell menj dolgozni?
És persze készülünk arra is, hogy Mátyás hétfőtől kezdi az iskolát. Kihegyeztük a cerúzákat (na, nem úgy ahogy itt... de akár így is lehetne). Panni kezdi az óvodát. És Áron? ő itthon marad még egy évet nőni, anyukám társaságában.

felüdülés

2010-08-30T07:41:00.012+03:00

Egy gyertyános-tölgyesben töltött nap képekben. Mert ha szóhoz jutnék, elkeserednék, hogy mit is teszünk mi emberek erdeinkkel.

Mert a fára telepedett "moja"-t még mindig nagyon jó megsimogatni:

A földet belülről a vakond ássa, fenntről a Kósa-gyerekek... :o)... Megtörténik vajon a nagy találkozás?

Megteszi ez parittyának?

Kicsi ember, nagy út előtt:

A természet apró csodái:

És az ehetetlenek... de azért csodák

a gőzős Kommandóig

2010-08-27T13:34:00.004+03:00

Meglehetősen röghözkötött vagyok. De lehetek is, mert olyan gyönyörű és különleges Erdély kis országa, hogy egyszerűen elkerülhetetlen beleszerelmesedni. Mondok is egy okot, hogy miért, de addig teszek egy kis kitérőt.

Tavasszal és a nyár elején Szentgyörgyön töltöttünk pár (azt hiszem pontosabban 6) hetet. Imádok ott lenni, erről már többször regéltem. Már az első nap a Műemlékvédelmi Világnap alkalmából rendezett, egész napos kisvasútaknak szánt rendezvényre neveztünk be. Reggel minivasút-modellek futották apró síneiket, szemünk láttára. Délelőtt Kovásznáról indult a keskeny nyomtávos gőzős Kommandóig. És mindegy levezetéskép a vasútállomásnál kiállított gőzős működésébe engedtek betekintést. Erről készült a legújabb oldalam.

Többször futottam neki ennek az oldalnak, mert nagyon akartam, hogy egy jó oldal kerekedjen ki belőle, hogy visszaadja azt az élményt, amit átélhettünk. Azt hiszem ezért is nem vagyok elégedett az eredménnyel. Mert túl sokat vártam el tőle, magamtól. És mert összeállt nagyon fejben a dolog, de szándékom nem követték az ujjaim. Végül ilyen lett, bezárva a megmásíthatatlanba. Én meg szeretgetem, mert meg nem engedhetem, hogy az élményeket elhalványítsa.

Az oldal egyik számomra nagyon megszeretett része, a mozdony-gomb, amit egyik kedves olvasómtól, Gyöngyvirágtól kaptam ajándékba, sok más, különleges, érdekes, értékes gomb társaságában (néhány közüllük az óceánt is átrepült, világjáró, -látott gomb :o)). Imádom őket és itt is megköszönöm. Köszönöm Gyönygyirág!

Került még az oldalra pár filcdarab. Néhány széncerúzával rajzolt füstfelhő. Pár varrásnyom. És egy, a gyerekek által pecsételt, régi kalauz lyukasztóval lyukasztott vonatjegy.

És akkor a kitérő után, jöjjön az ok, amiért eléggé röghözkötött, megmozdíthatatlan lettem. Erdélyország különleges kincseket rejteget, és jó őket fel és újra felfedezni. Sok apró kincsnek eredtünk azon a napon a nyomába. A gőzős Szentgyörgytől nem messze, Kovásznáról indul (ahol nem mellékesen a Pokolsár található. Ez a föld mélyéből feltörő kénes gázok miatt ad különleges illatot a város főterének, nem mellékesen a városi parkon igazi borvíz-patak folyik keresztül, ami fölött jó apró halakra vadászni, természetesen csak tekintettel).
A gőzős már csak különleges alkalmakkor üzemel, mint azon a napon is. Le is robogtunk jó pár kanyart autóval, nehogy elkéssünk, Panni nagy bánatára. Persze aztán kiderült, hogy hiába, mert a kiírt programtól eltérően, sokkal gyakoribbak voltak a járatok, a nagy érdeklődésnek köszönhetően. De kipattanva az autóból, félájult Pannánkkal, sikerült lestoppolni az induló vonatot (ilyen sem történt még velünk... ezután elmondható, hogy mégis).
A gőzős a siklóig visz, ami szintén egyedülálló a világon. Gravitációs rendszerű, vagyis a fennt farönkökkel megpakkolt kocsik húzzák fel a lennt levő üres csilléket. És nem mellékesen az út a Tündérvölgyön keresztül vezet, ahol valaha Tündér Ilona sétálgatott aranyhídján. Nem egy kiépített turistalátványosság, de azt hiszem ez a sajátságos varázsához tartozik. Szeretem ezt a vidéket.

Vili bácsira emlékezve

2010-08-18T14:14:00.003+03:00

Amikor megismertem a férjem, észrevétlenül egy barátja is szívembe lopta magát. Együtt verték a postaládán a Klezmer- ritmusokat. " Táncos Zsani, fél csizmája, beléesett a Tiszába..." és ahogy hazafele kísértek, minden kongó tárgyon megismétlődött a jelenet, legyen az postaláda vagy szemetes... megszerettem őket, együtt, egy csomagban. Pár hónap múlva ki is derült, hogy további lepetések várnak rám, Attilával kapcsolatban.

Megismertem az édesapját. Szerettem az egyszerű embereket. Akik sírnak, ha sírhatnékjuk van. Ujjongnak, ha van okuk az örömre. És Vili bácsi a legnagyobb mértékben megfelelt az egyszerűség követelményének. Sőt, vele sírhattál, ha sírt, és nevettél ha nevetett. Igazán különleges ember volt. És emellett művész. De hogy milyen nagyszerű és milyen alázatos, szerény művész, az csak később derült ki számomra. De imádtunk kiállításmegnyitóra menni, mert díszvendégként mindig ott volt, és ahogy, amilyen egyszerűen tudta az életszerelmét kifejezni, az mindig feltöltött minket szeretettel. Szerettem a festékszagú műtermét, a rendetlenségbe sűrített rendjét. És szerettem péntekenként az amfiteátrum padjai közt mellé ülni, nézni ahogy firkál egy füzetbe és ahogy a maga egyszerűségében az élet nagy dolgairól beszélt. Mindig szerettem volna egy lapot abból a füzetből, de már nem kérhetek tőle. Akkor ment el, amikor Áron jött. És most, hogy készülök vissza az iskolába nagy kérdés számomra, hogy miért is vegyem péntekenként a tanári felé az irányt.

Anikó újra játékra hívott minket. Az egyszerűtől a bonyolultig- ezt kell képekben kifejezni. Ahogy a művész keze alatt formálódik az anyag. És bár kicsit átértelmezve, de nekem Vili bácsiról "kellett" összeállítanom a mozaikot. Igyekeztem azért a feladatot is teljesíteni.

Szabó Vilmos: 1. gyertya, 2. télutó, 3. pitypang, 4. emlékek

Látogassatok el Anikó oldalára és nézzétek meg, milyen nagyszerű mozaikokat készítettek játszó kedvű bloggertársaink. No, és persze, készítsétek el ti is a sajátotokat.

Pacé

2010-08-08T15:30:00.003+03:00

Ez a neve az egyik kedvenc kirándulóhelyünknek, Szentgyörgy közelében. Egy óriási, meredek dombot kell megmászni... No, jó, nem olyan óriási... nem akkor, ha az ember magában vág neki és nem kell három gyereket húrcolnia maga után... No, jó ebből is engedek: Matyi, mint mindig duplán teszi meg a távot, mert mindig előreszalad, meg vissza hozzánk. De Panni az első 100-200 méterben már pihenőt kér... És Áron? nohát ő állandóan lefele szaladna vagy gurulna, ha engedném. Úgyhogy elég jól haladunk ha a hónom alá kapom és rohanok felfele. Egyrészt, hogy rázzam, hátha többet bírja ölben a "lovaglást". Másrészt, mert olyan jó fenn lenni... Közben Pannit egy tábla csoki reményével kecsegtetem, amit a megerőltető munka megérdemelt jutalmának szánok (no jó, ebben is helyesbítek, a felét magamnak, csak mert megérdemlem :D)...persze az utolsó 200 méteren alíg kapok levegőt, csak lihegek és pillegek... talán öregszem... de amikor már fenn vagyunk, belesüppedve a fáradtság jóleső izzadságába, onnan a földi mennyország veszi kezdetét (egy csokival kezdve természetesen :D)

Fát gyűjtünk és szalonnát sütünk, csak mert úgy dukál. Sétálunk az erdőben, túrva az elszáradt faleveleket a lábunk előtt. Felforgatjuk az avart, élőlények után kutatva. Megpiszkáljuk a hangyabojt, majd nagyítóval megkukucsáljuk, hogy mi történik ezután. Felforgatjuk a kőveket és a korhadó fákat, mert a csodák mindig oda bújnak. Lepkét próbálunk elkapni egy befőttesüveggel (pedig van egy lepkehálónk valahol, de biz isten nem én leszek az, aki felcipeli a pacé tetejére). Kavicsokat dobunk a patakba, gátat építünk és a vízbe lógatjuk a lábunkat... majd kimerülten hazavánszorgunk... És ez képesek vagyunk nagy gyakorisággal megismételni, csak mert olyan JÓ.

Erról az érzésről szólna az oldal. Kicsit Kayleigtos beütéssel (tőle származik a vázlat, meg a napos megoldás is és a sok varrás ötlete és a jegyzetfüzet-lapok és a, és a... szóval, sok minden. Tapadnak, ragadnak rám az ötletei, mert tetszik az a stílus amit képvisel) És a felhasznált eszközök között található kakukktojás is: egy fagyipálca (miért ne?), no meg egy fapuzzle eldobandó (megtartandó, mert még valamire jó lesz!!!) darabjaiból eszkabált gombok...

kis restaurátorok

2010-08-06T12:56:00.004+03:00

Ti hol érzitek úgy, hogy egy kilincset lenyomva régmúlt idők pillanataiba nyertek betekintést? Vagy egy ajtót megnyitva hét pecsét alatt őrzőtt titkok birtokosaivá váltok? Nekem ez a hely kétségtelenül a szentgyörgyi múzeum. Nem a kiállítások, tárlatok miatt. Maga az épület az, ami vonzáskörében tart. Régen, még sulis koromban kerülőt tettem, hogy előtte vezessen el az utam és bármennyire is el voltam késve, lépteimet mindig lelassítottam. Ez egy Kós Károly építette impozáns épület, részletekig kidolgozva. Szeretek ezekbe az apróságokba belemerülni. Ahányszor bemegyek kék kapuján valami megmagyarázhatatlan érzés fog el. Szeretek ott lenni és nem is csoda, hogy ahányszor csak tehetem, odamegyek és amióta családom van, őket is nagy gyakorisággal viszem oda.

Én készítettem egy összeállítást erről a helyről. Ha kedvetek van, készítsétek el ti is a sajátotokat. Kíváncsi lennék kit milyen hely varázsol el.

És, hogy minek az apropóján? Elkezdtem feldolgozni a szentgyörgyi élményeket. És kétségtelenül sok esemény a múzeumhoz köt minket. És ezek a szálak csak erősödnek. Mert imádom az épületet, de mostmár új barátságok miatt is arra vesszük az irányt, pár lelkes lány személye miatt. És nem elhanyagolható, hogy olyan tevékenységeket szerveznek gyerekeknek, családoknak, amit szintén nagy kár lenne kihagyni.

Egyik ilyen esemény a múzeumi világnap alkalmából rendezett restaurátori nap. Először végighallgatunk egy előadást, megnéztük a restaurált vázákat, edényeket, mindet szép sorjában, kiállítva, üveg mögött. És mindezt azért irom, hogy érzékeltessem azt a kontrasztot ami átélhettünk ezután. Mert a csoda az alagsorban, egy igazi labirintus végén várt minket, egy műhely képében. Pókhálós, szűk folyósok vezettek oda, asztalról lepattogzott festék, félhomály várt minket. De itt várt a CSODA. El nem mondhatom, milyen csoda volt. Egyrészt mert láthattuk, hogyan készülnek az üveg mögé kerülő edények, másrészt mert ki is próbálhattuk. Gipszvázák és kerámiaplakettek sorakoztak egymás mellett. Elvettük őket, zacskóba zártuk, majd földnek eresztettük. Ha úgy gondoltuk nem tört elég darabra, még párszor rásóztunk. Aztán szépen kibontottuk, puzzleként kiraktuk a darabokat, összeragasztottuk és rájöttünk, hogy ami egyszer széttört, bár meg lehet ragasztani, sosem lesz olyan mint eredetileg volt. Nagyokat nevettünk. A gyerekek rombolási örömén (Még egyszer, még egyszer- és dobták a földre a vázákat. Meg is tanulták utánna, hogy minél több darabból áll egy tárgy, annál többet kell vele törődni az összeillesztésnél). Nevettünk akkor, amikor Panni több tíz perces ragasztóról való előadást végighallgatva, megszólalt a csendben: Né, ez ragasztó!. És akkor is, amikor a gyerekek újabb tárgyakért könyörögtek, hogy hazavive őket, természetesen összetörjenek és összeragasszák. És azon már nem is csodálkoztam, hogy egy ideig mindenki restaurátori szakmára, jövőre vágyott.

És itt az elkészült oldalam az eseményről:

válok, elválok

2010-08-01T15:58:00.004+03:00

Néha nehéz meghozni egy döntést. Sokat töprengtem én is a válás gondolatán. De aztán megszületett az elhatározás. És mióta döntöttem, egyre jobb ötletnek tűnik. Bár tudom újabb kötelezettségekkel jár, több energiát igényel, több időt... De rendszeretetem erre sarkalt. Ugyhogy szeretettel jelentem be nektek, hogy ezentúl elvállik a scrappes és filces világom. Egy új blog van születőben és én tele vagyok izgalommal. Tele vagyok tervekkel, ötletekkel, tenniakarással. De tudom, hogy egy blog élete nemcsak rajtam múlik, nehéz megint a semmiről indulni. De megtettem az első lépést, mert minden mérföld egy lépéssel kezdődik.

Szeretettel várlak a Filcbeöltve- oldalon is. Kukkantsatok be, mert még minden vadiúj. Remélem nem sokáig.

virágos jókedvemben

2010-07-26T14:11:00.007+03:00

Az évnek ez a szakasza mindig a nyaralásé minálunk is. Minimum a tenger, maximum a hegyek, új város felfedezése vagy a régiek gyerekeknek való megmutatása. Mindig egy a fontos, az hogy együtt legyünk. De az idén nem így alakultak a dolgok. Persze ott volt a hosszú Szentgyörgyi tavaszolás, nyár-elejelés. Mert tudtuk, hogy a nyár egész másról fog szólni. Mégpedig a lakásfelújításról. Nem tartottam mindig a legjobb döntésnek, főleg nem akkor amikor a nagy kánikulában szőnyeget mostam vagy padlót súroltam. De nem mutogathatok senkire ujjal, az én ötletem volt és most, hogy túl vagyunk a nagyján, bizony jó ötletnek bizonyult.
Szóval, a család két részre szakadt. A nagyok mamánál, hűséges úszóiskolábajárók. Próbálják az élet zajosabb, élvezetesebb oldalát élni. Mi Áronnal itthon. Áron "bűne", hogy még mindig szopik, így még mindig egymáshoz vagyunk láncolva. Szerencsére, mert gyerek nélkül elég nehéz az élet. Gyerekkel sem mindig könnyű, főleg nem hárommal, de egy biztos, hogy nélkülük sokkal nehezebb...
És hát, felrobbantottuk az atombombát a lakásunkban. Megtörtént a romeltakarítás és most következik ami, számomra sokkal élvezetesebb, az újjáépítés. Ennek első lépéseiként születtek ezek a virágok:

No, meg egy madár is, amire nagyon büszke vagyok. Ez ugyanis az első önálló kalandozásom a horgolótűvel. Egyszerűen nem volt időm, kedvem mintát keresni, így addig kínlódtam, amíg olyan lett, amilyennek megálmodtam.

És hogy minek a részei ők? Egy zsebes tárolónak a konyhából:

És az évekkel ezelőtt makramézott, akvárium mögötti falvédőről:

A konyha már kezd alakulni :D

maradj fókuszban...

2010-07-16T13:07:00.005+03:00

Ismét egy újabb kihívásunk került fel a scrap.hu "mint a régi szép időkben" nevű, házipraktikás módszereket kipróbáló topikba. Ezúttal gondoltuk mókás lenne, ha a gombkészítés mozgatná meg egy kicsit agyunkat. Adriennel még egy csavart betettünk oldalainkba, ugyanis fényképeket cseréltünk.
Ez már önmagában is igazi kihívás, izgultam is rajta elég sokat. És hogy az izgalom ne legyen olyan nagy, kipróbáltam a liftelést is. Ányinak a Tej-című oldala tetszett meg, ami egy digitális alkotás. Ezt ültettem át hagyományosba. Egy nagy kaland volt...

És akkor a hogyanokról. A gomb textil-gomb. Parafadugót vágtam vékony metszetekre, megsmirgliztem, majd a kedvenc kockás anyagomból kivágott kört szépen rásimítottam, behajtottam és varrtam. Került rá egy bársony-gomb is "csíííz" felirattal. Szintén házipraktikásan készült a leszakadó bélyeg-alap is. A papírra bejelőltem a lyukasztások helyét, lyukasztottam, majd a kilyukadt kör közepén elvágtam. Ez lett a hullámos széle. A közepén egy 100-as szeggel lyukasztottam köröket :D... majd a lyukasztás mentén eltéptem a papírt. Ezután került rá a házi misst. Azt hiszem ez volt a legmacerásabb része, de úgy gondolom, megérte.

Szerintem az oldal egy másik erőssége a címe. Adrienn annyi kommentet fűzőtt a fényképhez, hogy az alma nem esik messze a fájától. Nekem egy kicsit benne van a címbe ez is, nem? Tetszett a kétértelműsége: maradjon Bence fókuszban, ahogy szemléli fényképezőgépen keresztül a világot. Vagy maradjon Adrienn fókuszában, gyerekként, neveltként, a fényképezés tanulójaként. No, de azt hiszem ezt már túlmagyaráztam és annak idején úgy tanította Kati-mamám, aki minden kiállításmegnyítóra magával cipelt, hogy a művész sosem magyarázza művét. Bár nem tartom művésznek magam, a szám befogtam :o)...

És ha már képcsere, megmutatom, hogy milyen gyönyörű oldal született a két kisebbik szökeségemről. Köszönöm Adrienn!

Megszerettem ahogy megláttam. Hogy én miért nem tudok ilyet csinálni???

Alma: ma van a szülinapom!!!

2010-07-15T08:16:00.003+03:00

Kislányomnak sok-sok szeretettel, mivel ma tölti az ötödik szülinapját! és mivel annyira szereti ezt a dalt. és mivel ezt a napot nem tölthetjük együtt... és hogy egész nap ez legyen a fülemben, ő a szívemben, lénye a gondolataimban...Isten életessen Panni!

őfejetlensége

2010-07-14T10:00:00.005+03:00

Ajándék lónak, ne nézd a fogát- tartja a közmondás. De hogy nemcsak a fogát, de még a fejét sem nézhettem, ez tettre ösztönzött. Mivel a hintaló funkciónális volt, a gyerekek örültek neki és hiába rejtettem el a lakás legtávolabbi zúgába, állandóan belé botlottam. De mostmár új ruhát kapott, úgyhogy szabadon száguldozhat, amerre csak akar, bármerre merre a gyerekek vezetik.

Ilyen volt, ilyen lett:

aki a leginkább szereti:

a legkisebb királyfi nyeregben:

azt hiszem a nagyoknak is illene készíteni egy-egy fapacit... nagyon elgondolkodtam rajta.

hálára hangolva 2...

2010-07-13T14:57:00.008+03:00

Folytatódik Tinánál a hálatérning. És ahogy előre haladunk az időben, egyre jobban tetszik nekem. Bevallom, hogy egyre nehezebben találok időt az egyes feladatok kidolgozásához, de a feladatok teljesítésében még nem ütköztem akadályba. Voltak, vannak feladatok, amihez nem fült egyből a fogam, de inkább a szeretem- szívesen csinálom a jellemző. És amiért még nagyon hálás vagyok, az a pontosság. Ritka a mai időben. Minden reggel azzal kezdem a napot, hogy körbenézek a Ligetben, és mielőtt elindulnánk a gyerekekkel, még a kánikula beállta előtt játszótérre, strandra, kirándulni, megkapom a napi feladatom. És Tina pontosságának köszönhetően, mindig egy egész napi tapasztalás, figyelem állt a rendelkezésemre. Köszönöm.

5.nap feladata, hogy 5 percben írjunk le minden csodálatos dolgot amiben jelenleg részünk van... Én tényleg az itt és most-ra koncentráltam, és az öt perc elteltével nagyon meglepődtem mennyi mindent sikerült összeírni. Arról nem is beszélve, hogy milyen jól indult a nap tőle.

Ilyeneket: beáramló friss levegő, kávé illata, szuszogó szöszke fejek a takaró alatt, zöld lakótársaink, ahogy a növényeimet hívom, a mellettem levő barack hamvassága, imádott konyhám, kicsi férjem, ház a fejünk felett, főtt étel a hütőben, kilátások a mai napra, Tina a Ligetben, reggeli puszi, uszkáló halak az akváriumban, felszáradó eső, bekandikáló napsugarak, csiripelő madarak, virágzó kaktuszok, baráti nyomok a nappaliban, reggeli köszöntések, színek, egészség, kíváncsiság... Igaz mennyi minden? és 5 perc alatt...

6. nap feladata, hogy szánjunk időt arra, hogy felhívjunk valakit akivel már régen beszéltünk és mondjuk el neki, hogy mennyire értékeljük, becsüljük őt... Huha, ez igazi feladat volt... Mert könnyen elmondom annak akit szeretek, hogy szeretem, ahhoz nem kell alkalom, nem kell valaminek történnie, ugyhogy tudtam ezt az utat nem választhatom... a feladat viszont kicsit műnek is tűnt, de aztán túltettem magam ezen és bátorságot gyűjtöttem egy rég megírandó levélnek a megírásához. És megírtam... megkönnyebbültem mikor megnyomtam a sendet... és azóta már több levél jött-ment és még mindig csodaként élem meg, hogy sikerült újból megtalálni egy régi hangot...

7.nap. egy fotót kellett keresni egy tárgyról, személyről vagy élményről akiért vagy amiért hálásak vagyunk.

Peleaga, 2009 méter, 2001 december 9... kevés az a dátum amire emlékszem, de ez egy közülük. Itt és ekkor élhettem meg, hogy mennyire kicsi vagyok egy hatalmas világban, elmehettem emberi korlátaim határáig, megtapasztaltam a természet óriási erejét, szembenéztem és rákacagtam a halálra, rájöttem, hogy dühösnek lenni nem a legkifizetődöbb és nem is energiatakarékos és megélhettem a SZABADSÁGOT... Négyen indultunk utnak, lavinaveszélyben egy magas, dühöngő hegynek. Nem is tudom mit kerestünk. Felszerelésünk sem volt, városi bakkancs és csupán 2 síbot, 4 emberre. Egy el-sem-kezdődő szerelem vége és egy új, hosszú szerelem kezdete. A düh, ami kivitt a hegyen és a megnyugvás, hogy sikerült. Egymás nyomdokaiban meneteltünk. Valaki mindig vájta a nyomot, többnyire a cirbolyafenyők ágait keresve. Kifáradtunk és mégis újrakezdtük. Elmerültünk nyakig a hóban, néha csak a hátizsák felakadásával volt szerencsénk. De nevettünk. Emberiek voltunk. Az egyik legszebb élményem...

8.nap 5 embernek írt köszönet-üzenet a feladat, azoknak akik szerintünk elismerést érdemelnek. Siettem gyorsan a gyerekeimnek elmondani, hogy mennyire szeretem őket és mennyi mindent köszönhetek nekük... Nem minden érzelgőségtől mentesen, de azért tőmondatokban és röviden. Pannitól nagy cuppantóst zsebeltem be. Matyi valami "Ezért érdemest!" rebegett. Áron semmit nem értett, de örült az extrapusziknak. Sanyi pedig gyanúsan megelőzött, feltéve bennem a kérdést, hogy titokban nem-e ő is a Ligetbe jár... :D És pár üzenet is született, rég beszélt- barátaimnak címezve...

9. nap.on tudatos hálával kellett szemlélni magunk körül az embereket, élvezni a társaságukat! Megdícsérni tehetségükért, képességeikért és a személyiségükért!

Vannak napok, amikor nehéz hálásnak lenni bármiért is. Ha valamihez hozzáfogsz kiesik a kezedből, és ami máskor simán és egyszerűen ment, most még az is nehézségekbe ütközik. Ez egy ilyen nap volt. De a nap végére rájössz, hogy minden hozzáállás kérdése. Ha erőt tud az ember magán venni, egy-egy mosoly, egy-egy elismerés újra energiával tölt fel. És rájössz, hogy a bosszúság csak az ára annak, amit azért a sok jóért fizetsz, amit a végén cserébe kapsz...

10. nap az öt érzékelés közül egy, amire ezen a napon kiemelten figyelni kellett. Figyelni, hogy mennyi értékes élmény ér ezen az egy csatornán keresztül.
Az én választásom a hallásra esett. Mert látó ember vagyok, nézni szoktam, látni, megszemlélni, megtekinteni, esetleg megmatatni, illatokat érezni, de ritkán hallani. Talán mert a csend utáni vágyam az évek előrehaladtával egyre erőteljesebb lesz. Hallgattam, ahogy Áron mellettem szuszog, a simogatás hangját, a kávévíz rotyogását, a madarak csiripelését, az evőeszközök csörömpölését, Áron csacsogását (a nagyokét is hallgattam volna, csak ők már nem voltak itthon), a méhek zümmögését, az autók moraját, a mentő szirénázását, a hütő zúgását, a víz csorgását, a szelet. "Észre-hallottam" a mosógép nem-megszokott hangját. Megállapítottam a nap végére, hogy sosincs csend, bármennyire is szeretném. Azt is, hogy hallani jó. És hogy minden érzékem felerősődött, bár tudatosan csak egyre koncentráltam.

korongolás

2010-07-13T07:59:00.006+03:00

A múlt héten az eső megint bentrekesztett. Kitaláltuk, hogy korongolunk. Mert aki a 30*30 papírjait fotokartonból vágja ki, annak rengeteg maradék kartondarabja van, amit jó egy-egy jó játékba bedarálni. Körberajzoltunk egy poharat, majd kivágtuk a kört. Átlósan bevágtunk négy csíkot. És egymásba illesztettük. Persze, jó és gondos anya módjára elő kellett volna rajzolni a bevágások helyét, amit kezdetben én is tettem. De aztán a gyerekek belendültek és mindent ők csináltak volna. Hagytam. Így nem lett szabályos a belőle épített várunk, de jól elszórakoztunk. Ajánlásommal van ellátva :D...

hálára hangolva

2010-07-06T20:25:00.013+03:00

Tina 21 napos "Süss fel Nap! hála tréningén veszek részt és bár egy pár nap telt el a 21-ből, mérhetetlen hála van máris bennem, hogy elinditotta és vezeti ezt a tréninget. Csatlakoztam, mert tetszett a téma, és mert úgy gondolom sosem foglalkozunk eleget a saját lelkünkkel. És ahogy már az elején felvezette a ránk váró napokat, megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy ezt az utat scrappesen fogom végigjárni. Miért? Ehhez teszek egy kis kitérőt...

Gyerekkorom egyik meghatározó személye Seres András néprajzkutató volt. A barcasági csángókkal foglalkozott, ahova az én gyökereim is nyúlnak. Igazi múzeum volt a lakása, nekem gyereknek egy valóságos csoda. Bár akkor nem igazán értettem, hogyan lehet tulipános ládák és népviseletek társaságában élni. Egyszer arról mesélt, hogy a fiatal lányok házasság előtt mi mindent kell kelengyéjükként elkészítsenek. Akkor nagy felháborodással fogadtam, mondván, hogy egy ifjú menyecskétől miért is várják el, hogy annyi kacifántos himzést, gyöngyöt és mit-tudom-én-mit tudjon, készítsen és nem is akármilyen színvonalon. Ő akkor azt válaszolta, hogy amíg a kelengyéjét készítette, volt ideje a házasságon gondolkodni és megfontolta, hogy biztos-e házasulási szándékában. Tudom nem ő fedezte fel a spanyolviaszt, de nekem igen. Akkor elhatároztam, hogy én is elkészítem a saját mennyasszonyi ruhámat, és míg a ruhámat varrtam, azt is elhatároztam, hogy ha valamivel behatóbban akarok foglalkozni, akkor a fizikai aktivitás nagyon jó alap lesz a gondolkodáshoz. És ez az amit most is tenni akarok, a hálatréning alatt...

Szóval, a feladatokat egy füzetbe gyűjtöm. Az elejét egy kicsit dekoráltam, a gombos írást próbáltam ki:

A hátoldalára pedig egy-egy cetlire a 21 napot írtam rá, ide szeretném a tréning végeztével egy-egy szóban az egyes napok tanulságát felírni

1.nap feladata egy szerződés írása, ahol megfogalmazzuk, hogy mi az amit vállaltunk, miért vállaltuk és miben bízunk. Vállaltam, hogy végigcsinálom a 21 napot, minden nap lelkiismeretesen megoldva a feladatot, az időm és a körülmények függvényében pedig kidolgozom őket. Vállaltam, hogy ha valami új jön velem szembe, szembemegyek vele én is, függetlenül attól, hogy tetszik-e a feladat vagy sem.

2. nap Az Abc-betűihez kellett rendelni valamit az életünkből, amiért itt és most hálásak vagyunk.

A-anyám, Á-Áron, B- barátság, C-cipő, D-derű, E- erő, É- élet, F- figyelem, G-gondolatok, Gy- gyerekek, H- hit, I- illatok, J-jókedv, K- könyvek, L- lovak, M- Mátyás, N- napfény, Ny- nyár, O- óda (a József Attiláé), Ö- öröm, P- Panna, R- rend, S-Sanyi, Sz- Szerelem, T- tudás, U- utak, Ü- üzenetek, V- viz, Z- zápor, Zs- zsivaly

3. nap Az ABC-listából kellett egyet választani és irni arról, hogy miért vagyunk érte hálásak. Én Sanyit választottam, aki a párom, a férjem, gyerekeim apja. Róla nem volt nehéz irni. Az oldalon Altalena bingokártyája, amit ezuton is köszönök neki.

4. nap írni kellett egy rövid köszönetet egy negatív dologért, ami velünk történt.
Én egy szakmai megbicsaklásom választottam, ha lehet ennek nevezni. A történet annyi, hogy harmad év végén majdnem otthagytam az egyetemet. Bár az első két év alapképzést imádtam és a gyakorlati harmad-negyedévet nagyon vártam, a dolgok nem a várakozásnak megfelelően alakultak. Két főtantárgyat is egy olyan tanár tanított, akivel egyre több bajom lett, és kölcsönösen, neki is velem. Kezdetben csak a stílusa volt zavaró, de aztán etikai kérdések is nehezítették a dolgot. Állandóan kérdeztem volna, de mindig az volt a válasz, hogy várjam ki türelmesen a megfelelő időt, ami azonban sosem jött el. Aztán mélyvízbe dobott. Az onkológián gyakorlatoztunk minden felkészítés nélkül és amikor segítséget kértem volna, akkor mindig engem okolt, hogy nem tudok magamban boldogulni. Végül elhittem én is, hogy a pszichológia valami olyasmi amit az ember vagy ösztönösen érez vagy semmi esélye nincs. És hogy belőlem ez a plussz teljes mértékben hiányzik, sőt, soha meg sem lesz... Végül elvégeztem az egyetemet, de már harmadév végén egy back-up egyetemre is beiratkoztam, amit viszont nagyon élveztem. Ebből a gödörből viszont nehezen másztam ki, de kimásztam. És bár akkor nehéz volt, így utólag tényleg nagyon sok mindent tanultam ezáltal az életről, önmagamról, szakmáról. A nyereség tényleg az enyém.

kavicsok új ruhában

2010-07-06T17:16:00.006+03:00

A tegnap esett az eső. Kavicsöltöztetésbe fogtunk. De beszéljenek a képek:

És ime az eredmény... egy kis-zsáknyi színes kavics:

szívesen

2010-07-06T16:55:00.007+03:00

Varrogattam a varrogató segítségével. Pár szívecskés edényfogót. Anyukámnak, hogy megköszönjem, hogy az elmúlt két hétben csak enni mentem a konyhába. Anyósomnak, mert adni jó. Remélem kapni is. Leendő sógornémnak, mert új konyhába új dolgok járnak. És jómagamnak, mert ideje lecserélni a sosehasznált edényfogókesztyűket, amiket amúgy sem szerettem.
Nem megy nekem egyszerűen a varrás. Azt hiszem sokat kell még tanulnom és azt is, hogy ideje lenne egy könyvet a kezembe fognom. Az alapok is hiányzanak. A gépet is sok rendben kellett elővennem, talán négy-öt alkalommal futottam neki e pár szívnek, de végül meglettek.

és a helyükön:

A szabásminta megtalálható itt. Köszönöm Moncsi.

kertész leszek

2010-07-05T06:27:00.004+03:00

Mert mindenkinek kell valami, ami a nehéz perceken átlendíti. Nekem ez a József Attila vers az, bár a Szőrényi-Bródi páros általi megzenésítés szokott a fülembe csengeni.

Mert nem mindig könnyű az ébredés. Sőt néha kifejezetten nehéz. Főleg ha az ember leánya éjszaka tépelődik, netán alkot. De a gyerekeknek ez nem kifogás, ébrednek és ahogy lenni szokott mindegyik olyan éhes, majd meghal. És nem ritkán a hütő az, amit először kinyítok. És még soha nem volt baj, ha e dal eszembe jutott. Mert benne van, hogy én vállaltam, benne van, hogy ők az én virágaim, fáim és hogy gondozásukért igenis korán fel kell kelni. Régóta kívánkozik a hütőre egy ilyen oldal. Persze kezdetben nem oldalban gondolkodtam... csak három virágcserépben, amiből a három csemetém kandikál ki. De amikor Mónika felkért, hogy készítsek inspirációs oldalt a havi kihíváshoz és átküldte a vázlatot, rögtön ez jutott eszembe. Itt az ideje. És elkészitettem:

Rákerült az én három csemetém, virágözönnel körülvéve. Egy madárpár, két kis madárházzal... a csíkok gépi varrással készültek, a címet festettem, zselés tollal körvonalait meghúztam. Semmi különös, semmi extra, de nekem most ez a kedvencem.

Arra a reggelre készült el, amikor a Yabo kihívás is felkerült a netre. Elképedve láttam, hogy mennyire ez a téma foglalkoztatott engem is. Igy a kihíváson is indítanám.

sárkányok kertje...

2010-07-04T15:57:00.013+03:00

A világ kicsi. Újabb bizonyítékaim vannak ennek igazságértékére. A minap egyik kedves scraptársam, Orsi (Do) kérdezte meg a Zsibó fele vezető utat, merthogy megnéznék ők is a Wesselényi kastélyt, botanikus kertet. Kötődései vannak a férje által a vidékhez (Perecsenyhez, ahol a világ egyik leghíresebb hagymája terem, nyami-nyami). És amíg a vidéknek kis reklámot írtam, eszembe jutott egy csodás hely. Nem tudom, nekük bejön-e, de nekem annyira, hogy kis családomat autóba raktam, hogy megnézzük ismét a Sárkányok kertjét.

Megmutatom, ez a hely:

Szóval, ez egy gigászi amfiteátrum, valódi óriási kövekkel. Állítólag állandó vándorlásban. Tény, hogy összetétele homok, kavics, agyag, ami az elmúlt idők esőzései miatt a kezünkben mállott apró darabokra. Feltételezik, hogy földcsuszamlások vették hátukra az óriási tömböket és szállítják mind a mai napig. Nagyon impozáns, az biztos. Mama a gyerekekkel számolta a sárkányfejeket, gombákat, koronát hordó óriásokat. Van egy jópár belőlük.

A látvány különös, azért is mert megtekinthető fenntről is, így mintegy sárkánytojások ülnek a völgyben az óriás kövek. De a völgyben végigsétálva fejed fölé tornyosulva is. Érdekes együttese ez a kis-nagy fogalompárnak. Szóval, elindultunk felfele. Egy része kiépített, de mi nem elégedtünk meg ennyivel. És hogy három aprósággal gyökerekbe kapaszkodva, csúszva és négykézláb mászva bevállaltuk az utat, ismét az abnormalitásunkról egy bizonyíték. De a normális az lenne, ha szigorúan egy gyereket vállalva, itthon ücsörögnék, fertőtlenítenék és takarítanék... ugyhogy a nem-normális jelzőt már rég elfogadtam és mikor férjecském ecsetelte a ránk váró nehézségeket, rábólintottam, hogy legyen. Csak a rámcuppanó Áron néha-néha felhangzó jajai tántorítottak meg néha, hogy lehet nem volt a legjobb ötlet. De így utólag, végigmenve járt és járatlan utakon, büszkén kihúzom magam. Hősiesen teljesítettük a bátorságpróbát.

A völgyben sétálva megmásztunk minden követ.

Elnéztem a gyerekeket. Szoktak cívódni, veszekedni. De ahogy egymást segítették, húzták és taszították, bevárták és együtt izgultak- békéltek, elmondhatom, hogy nagyon jó testvérek.

Mátyás természetesen mindent megmászott amit megmászhatott.

Egy repedésbe is bemerészkedtek.

Áron szótára pedig egy új szóval bővült. Megtanulta a mohát nemcsak kiejteni, de simogatni is. Néha elég nehezen haladtunk, mert minden fa tövében akadt simít-simít-anivalója.

katicák és baglyok...- a sorsolás eredménye

2010-07-02T14:23:00.006+03:00

Anyakeresés, ez az ok, amiért ilyen későn sikerült sorsolni és nektek is megmutatni az eredményt. Ritkán mehetek el a méheinkhez, segíteni a férjemnek. De ez egy olyan délelőtt volt. Méheinknek? hát, öszintén, ebben nem nagyon közösködünk. Az ő méhei, az én scrapbookjaim, az én kávém, az én vasalnivalóim... És ezek a birtokosjelzők fontosak... Ahogy Pilinszki írta és amin nagyon sokat bírtunk kamaszként vitázni: Az ágy közös, a párna nem... (ha valaki jár erre és ha van kedve egy kis játékra, írjátok le nekem, hogy ti mihez ragaszkodtok, mi az amit senkivel nem osztanátok meg)

Szóval, a méhei. Mert meg kell keresni az anyát, és több szem többet lát. Persze, hogy szurkoltam, hogy én vegyem először észre, de aztán nem így lett. De szeretek ott lenni. Ott minden lelassul, lecsendesedik. Nincs kapkodás. Ráadásul a füstőlő illata és a dongó méhek zaja egy másállapotba repít. És valahol egy bátorságpróba, amit ki kell állni. És én hősiesen bírtam. Sőt, amikor azt mondták, hogy vegyem el és tegyem be a keretet a helyére, tele döngő, nyűzsi méhekkel, akkor voltam ám igazán vakmerő...

No, de a sorsolás a lényeg. 14-en játszodtatok velem, mindegyiketeknek nagyon örültem. És habár nem egy hivatalos sorsolás, de megszületett. A kocka el lett vetve. És itt a mozaik róla...

Gratulálok Gyönygyvirág! Ird meg légyszives az e-mail-címemre (kosa76andi@yahoo.com) a címedet. Megprobálom elkészíteni és feltenni a napokban... Ha tudod már, hogy mire szeretnéd felhasználni, akkor azt is, hogy majd úgy készíthessem el. (pl. kistáskára, felvarrod valamire, blúzra, párnára...)

Köszönöm mindannyiatoknak, hogy játszodtatok.

végre kinnt

2010-07-02T07:23:00.013+03:00

Gondoltunk egyet, mégpedig azt, hogy meglátogatjuk Dajnát. Régi lóbarátunk nekünk, ha tehetjük a gyerekeket feltesszük a hátára és vigyázó tekintetünket rájuk vetve, követjük, ahogy rójják a köröket... És igenis, szükségeltetik a vigyázó tekintet, ugyanis a lovas bácsi pár kör után mindig átadja a gyeplőt és a gyerekek kezében az irányítás.

No, ezen gondolatunkat tett követte. És becsomagoltunk. Persze az úton engem ért nagy bökkenő. Autózva a falvakon keresztül, apácskánk mesél, a tájról, kicsit történelemről, nagy emberekről, épületekről. Nagyfaluba érve, elhangzik ismét a kérdés: ki szárazik a faluból? Tehetetlen csend és elkezdjük a neveket felsorakoztatni, akiket tudjuk, hogy a vidékhez kötödnek. Talán Ady, valamelyik Bethlehen, netán Maniu, Barnutiu?... nem, nem, nem... apa mosolyog, Panni meg kivágja: Toldi!!!... és erre leesik az állam... ebben biztos nem rám hasonlít, az én névmemóriám pocsék... dehogy egy 5 éves leánygyerek? ezt nem is értem... szóval, ez nekem a csodával határos...

Az istállónál két ló fogad. Dajna és Szilver.

és míg előkerül a nyereg, kantár, Matyi mentát szed neki, hátha a lovak is szeretik

Áron pedig teljesen beindul:

A választás pedig Silverre esik, először egy közös lovaglásra... és a gyerekek el is tűnnek a közeli domboldalon... Visszafele ismét magukban jönnek. Matyi meséli később, hogy egy kicsit ügettek is...

Addig előkerül a hátizsákból a virághatározó. Mindig szerettem megmatatni, fél centiről megbámulni a növényeket, és keresztrejtvényfejtő- érdeklődéssel besorolni, meghatározni egy-egy burjánt... már-már sikerült is KÖNYVBŐL megtudni egy sárga, útszéli, gyönyörű virágról, hogy sárga és útszéli, Panni pedig csatlakozik hozzám, míg Matyi egyedül megfogja a gyeplőt...

hu, de megszállt a nyugalom és a csend... Értékes pillanatok ezek.

Aztán termálvízeztünk is keveset, Bagoson. Bár nekem nem a kedvencem, a gyerekek nagyon jól elvannak benne.

Volt aki csak a széléig merészkedett, de ott nagyon nagy élvezettel leledzett...

És persze, volt akit elnyomott az álom:

De a nap nagy eseménye mégis egy gyerekmondás. Sikerült rajta elmosolyognom egy fél napot.

Madarakat figyeltünk. És csicsörkét láttunk, ami egy gyönyörű, sárgás-szürke énekesmadár, gyönyörű énekel, valósággal csicsörög... Fel is hivtam rá a gyerekek figyelmét, mondva:
- Ni, ott egy csicsörke!
Erre PAnni meglepve: Anya, csücsüljek le???

egy kicsit extrém

2010-06-28T17:36:00.004+03:00

Mindenkiben van egy kis extrém. Ez alól mi sem vagyunk kivételek. Matyi örökmozgó, bármilyen mozgásos tevékenységben nagyon vakmerő. Mindenhova felmászik, ahonnan lehet leesik, mindent kipróbál, számára nincs akadály. A fotón éppen görkorcsolyával a lábán rollerezik. Panni ő az ízekben extrém egy kicsit. Képes egy citromot szemrebbenés nélkül megenni. Áron a hagymát, fokhagymát eszi magára. Mindegy mivel, kakaóval vagy vajas kenyérrel. A fontos, hogy ropogtassa. Az én extremitásom pedig itt véget is ér... főleg Matyit elnézve...

Az oldal a hónapos kihívás vázlatára épült. Megszerettem, ahogy megláttam, csak a fotókban voltam kicsit bizonytalan... Az alátétpapír sulis korom egyik kedvenc technikájával készült. Víztől csöpögő papírt maszatoltam színekkel és így gyűrtem, szárítottam, téptem... persze kipróbáltam a spiccelést is. Sikerült az akváriumot is (a halak nagy örömére, biztos azt hitték buli van) és a fehér polóm is végigspriccelni (aminek szintén nem ártott, már a meggytől volt piros...) Aminek nagyon örültem, hogy meg tudtam még kötni a 8-as hurkot, amit évek óta nem gyakoroltam. Egy gémkapocsból átvedlett, kevésbé sikerült karabiner is felkerült az oldalra. Aztán a "celebrate life" zászlók, természetesen magyar felirattal, zsinór, hisz mi más illene egy extrém oldalhoz... és három firkált hegymászó figura, régi énemre emlékeztetve... és a kerekek, mert kinek megvan, kinek nincs ki a négy kereke...

még kettő

2010-06-26T13:43:00.002+03:00

még kettő... és már el is repült... ajándéknak...

fegyverkezem...

2010-06-24T13:54:00.004+03:00

Készülök vissza dolgozni... fegyverkezem... :D

Ha tanulok, akkor kötök. Az évek során nagyon összefonódott e kettő. Valami Pavlov-i reflex lett nálam. Ahogy kinyítom a könyvem, hiányérzetem támad. És ez egész addig így is marad, amíg nem kerül kötőtű a kezembe. Ennek rejtélyét egyszer a gyerekeim óvonénije fejtette meg koca pszichológusi bölcselettel. Matyit néztük, ahogy az udvaron rohangált végig. És arról beszélgettünk, hogy miért nincs egy percnyi nyugta a gyereknek. Néha elég ijesztő tud lenni. Első alkalommal, mikor részt vettem óvodai tevékenységükön, nagyon megrémültem. Az óvonéni mesét olvasott, közeben Matyi felállt, legalább tízszer, ugrált, bukfencezett, ezerszer megigazította, arébbrakta a székét, nyújtózkodott. De mikor visszakérdeztek, minden kérdésre tudta a választ. Elég megnyugtató volt. Szóval, erről beszéltünk az óvonénivel, amikor megkérdezte, kire üt a gyerek? Hát, kire másra mint rám. Merhogy én is ilyen gyerek voltam... most is kell rohannom, legalább egy-két kilométert naponta, de ha nem rohanok, akkor a kezem kell járjon. És jár is.

Most kötődébe járt... És kötött egy poncsót... igaz, takarónak indult, de végül pálfordulatot vett és poncsó lett belőle... És tele van angol szavakkal, még akkor is ha rajta ez nem látszik... még a tavasszal Szentgyörgyön készült, most csak egy horgolt szegélyt kapott...

Ő az:

jobb modell hiány, szegénynek ezzel kell beérnie...

varrogattam... nektek...

2010-06-21T15:44:00.011+03:00

Ez a harmadik hétvége, mikor szobafogságra vagyunk ítélve. Először Panni betegedett le, majd Matyi és utoljára Áron. És míg Áron lázálmát őrizgettem, varrogattam. Nektek. Bevallom közben annyi lejáratlan kilométer gyűlt fel bennem, hogy ahogy az idő engedi, akár világgá is mehetnék...

Előszöris azoknak varrtam, akik a scrap.hu-n a "Mint a régi szép időkben" kihívásra, e hónapban oldalt készítenek. Mindenképp szerettem volna én is beszálni a nyereménybe, sok más, szép, kézzel készített kiegészítő tárházát gazdagítva... Ezzel:

És aztán arra gondoltam, hogy lehet közületek valaki örülne egy pár általam készített kis filcfigurának... És hogy nem szép, hogy mindig feltételhez kötöm a hozzájutást. Igy született az ötlet, hogy megajándékozzalak titeket. Semmi mást nem kell tenni mint júl. 1-ig hagyni itt egy megjegyzést, hogy szeretnétek tőlem ezt az ajándékot (amit az alábbi képen láthattok). Aztán sorsolunk és a szerencsés nyertesnek emellett elkészítek még egy általa választott, a megjegyzésben leírt állatot vagy tárgyat (ha gyerekeiteknek választotok, akkor megvarrom a gyerek egy-egy kedvencét, mindegyiknek egyet :D...) Ugyhogy hagyjatok nyomot arról, hogy mit szeretnétek...

Szóval az ajándék tartalma:
egy gomba
egy béka
egy csiga
egy fóka
egy zsiráf
két hal
egy (vagy kettő, három...) általatok választott filcállat vagy tárgy

Az állatokat úgy készitettem el, hogy felragaszthatók legyenek akár scrapbook oldalakra, de akár kitűző vagy hütőmágnes is készülhet belőlük. De akár folt is lehet egy elszakadt nadrágra varrva... :D

készítsünk kalejdoszkópot...

2010-06-21T15:43:00.009+03:00

Itt a vakáció és ez az hosszas betegeskedés, no, meg ez a megállni-nem-akaró eső, nemcsak hogy a házba kényszerít, de kihívások elé is állít, hogy hogyan tölthetjük el hasznosan időnket. Mert ha a gyerekeket nem foglaljuk le valamivel, lassan a ház a feje tetejére áll. Nem kevésbé én is.

Így kitaláltuk, hogy készítsünk kalejdoszkópot és mivel annyira jól sikerült aktivitás lett, elhoztam nektek is, ha van kedvetek készítsétek el ti is.

Gyerekek aktivitás közben:

Elkészítés menete:
1. szükségünk van egy A5-ös kartonra. Én egy A4-es vágtam ketté, mivel két gyereknek készítettük el a tükrőző-csodát.
2. a kartont kettéhajtjuk, majd ismét ketté, így négy hosszú téglalap lesz a papíron
3. vettem egy irásvetítő fóliát, levágtam a karton méretére és a karton tűrődéseinek mentén szintén négyrét hajtottam, majd félretettem
4. a kartonra háztartási fóliát ragasztottunk, vigyázva arra, hogy a fólia gyűrődésmentesen simuljon a kartonra
5. majd az irásvetítő fóliát is ráragasztottuk, így három réteg lett. Kívül a karton, középen a háztartási fólia, legbelül az irásvetítő fólia. Majd háromszögben betűrtük a hajtások mentén, megragasztottuk és máris elkészültünk a kalajdoszkóppal
6. a gyerekek fehér papírra színes mintát rajzoltak. A fény fele tartva, a kalejdoszkópon keresztül gyönyörű minták rajzolódtak szemünk elé.

a kukucska:

és amit általa látni lehet:

levelet hozott a posta...

2010-06-18T09:02:00.005+03:00

Meg kell osztanom a nagyvilággal az én nagy örömöm... A tegnap levelet hozott a posta, a ti képeslapotokat. El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök neki. Miért?
- mert soha nem tudok annyi időt tölteni veletek, amennyit szeretnék...
- nem tudok elmenni scrap-táborba, mert még kicsik a gyerekek, nem tudnak csak velem elaludni, mert Áron még éjjel felkel 26-szor (tényleg 26-szor) és még szopik is, mert a fél napját még mindig a karjaimon ülve tölti... és ez okokból kifolyólag, hiába is vinném népes családomat magammal, mert nem lenne az igazi... ahhoz kéne a magány (családosan értve) és az egyedüllét
- mert figyelmetlenségem okán lemaradok a STEK-kártyákról, mondván, hogy az biztos csak a táborozóknak szól... aztán verem a fejem a falba fél napig
- mert még egy scrap-cseten sem tudtam részt venni, bármennyire is szerettem volna, de nálunk az esti-éjjeli időpont bizonyos okoknál fogva nem lehet az enyém... mert csak az én mesém altató, mert Áron még mindig úgy alszik el, hogy a fejem alá kell dúgja a kezét... aztán a lábat a hátamra és ha valamelyik ezen bogara meghiúsul, rögtön mászik le az ágyból és sír utánnam... nem is beszélve arról, hogy estére már olyan fáradt vagyok, hogy amúgy is a legjobb dolog ami velem történhet, hogy velük együtt alszom... és nekem elhihetitek a világnak is így a legjobb...
- o, nem panaszkodni akarok, főleg nem a családomra... ez egy ilyen életszakasz és tudom, hogy ez ezzel jár... így is nagyon sokat köszönhetek nekük, hisz az ő engedélyükkel töltöm hobbyimmal a napjaim egy részét...

És akkor jön tőletek egy ilyen képeslap... rajta vagytok ti, a kezetek munkája, az aláirásotok... hát, mosolyogtam a tegnap, aztán sírtam is egy rendet... aztán megint mosolyogtam...

És a tegnapi helyzetkép az életünkből: Apa jött haza dolgozóból. Átadja a levelet. Kibontom, és amikor meglátom mi lapul benne, széles mosoly ül ki az arcomra.
Tíz perc múlva: mosolygok és matatok
Következő tíz percben apa megszólal: Na, itt anyát elveszítettük egy ideig
Még tíz perc múlva: mosolygok és matatok... Apa megszólal: Gyertek gyerekek, hagyjuk anyát vigyorogni, menjünk el egy fagyizóba...
Nem-nem, megyek én is, szólok... megyek, de a mosoly továbbra is ott az arcomon. Tényleg elveszítettek... és ez azóta is így van... még kell idő, amíg visszaszereznek...

Ülve a számítógép előtt, sokszor szoktam a Truman showra gondolni. Tudjátok, az élőshowos fickó, akinek megrendezik az életét. Ő rájött és kilépett. És vajon nem-e vagyok én a következő áldozat? Lehet megmosolyogni, de attól még csak egy kábel köt össze minket és eddig semmi bizonyítékom nem volt, hogy valaki a kábel tulsó végén ott ül... No, most itt a kezemben... Jó tudni, hogy tényleg vagytok :DDDDDDDD...

Megmatattam a gyönyörű képeslapot... rajta mindannyiatok kezének munkája... hát, ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna tőletek... és annyira gyönyörűűűű... annyira aprolékos és annyira más kézbe fogni, élőben látni, mint csak a képernyőn... egy kicsit olyan érzésem volt, mint a hályogkovácsnak, akinek elmondják, hogy miről is szól az amit eddig csinált... első reakcióm az volt, hogy leteszem a lantot... én ilyet nem tudok, nem is fogok soha tudni... aztán rájöttem, hogy ettől a perctől kell igazán felvenni a lantot... és továbbra is hályogkovácsa akarok lenni, de lassan ki kéne tanulni az orvosit...

Köszönöm lányok, egy élmény volt... gyönyörű és tanulságos...

mint a hal a vízben...

2010-06-17T13:56:00.006+03:00

Eltelt megint egy hónap... és a scrap.hu-ra megint felkerült egy új kihívás. Ezúttal arra gondoltunk, hogy mivel itt a szabadság és a nagy vakáció ideje, biztos mindenki elutazik valahova nyaralni, városnézni, régi vagy új vidékeket bejárni. És ennek a nyűzsinek elengedhetetlen tartozéka a víz. Valahogy úgy mint Gombóc Arthúrnak a csoki. A víz is jó, állva vagy folyva, hidegen vagy melegen, sekélyen vagy mélyen, medencében vagy hullámozva, tükörsimán vagy habozva..., bár ilyen kijelentést, most a nagy árvíz idején elég bátor dolog tenni... Bár igaz mi igaz, úgy gondolom, hogy a scrapbook nemcsak a pozitív élmények feldolgozásáról szól, és miért ne szolgálhatna az árvíz is egy oldal alapjául...

A kihívás témája tehát a víz. Azt kell megjeleníteni az oldalon, festeni, fröcskölni, "vágni" vagy "ragasztani" és mint mindig szigorúan házi módszerrel...

Az én oldalam a gyerekek úszóiskolájáról szól. Lassan nekiállnék a Szentgyörgyi események feldolgozásának is, csak már nem tudom, hogyan lehetne tovább nyújtani ezt a szűkös 24 órás napot... No, de úszóiskola, ahova nagyon szeretünk járni. Én is, főleg mióta Áron akkora lett, hogy elhagyhattam mamával két órára és végre én is csatlakozhattam a nagyokhoz. Á, kimondhatatlanul szeretek úszni. Bár megvallom a merev-nyakúak társaságát gyarapítom. Manapság elég ritka számban vagyunk. A fiatalabb generáció már elég jól elboldogul a vízben, néha csodálkozom is, biztos kopoltyút növesztettek az évek során. De nem úgy én... Én merev nyakkal, szigorúan a víz felett... A gyerekeim pedig szigorúan a víz alatt... izgulok is rendesen emiatt... főleg Matyi miatt... kiissza a fél úszódát, nyeli, sőt nyakalja a vízet, fulladozik, majd továbbúszik... az oldalon levő fénykép is ilyen... lebukás, számolás 10-ig, majd levegővétel... bevallom én már rég leszámoltam a tízet, aztán izgulok, hogy vajon elszámolnak-e tízig (és ha valamelyik kifelejt egy számot és előlről kezdi???)...

Dehát, mutatom az oldalt:

Bevallom szokatlanul sokat szenvedtem vele... szerettem volna egy távol-keleti hangulatú oldalt. Nézzétek csak: itt, itt, itt... valami ilyesmit... ami biztosan a minimál ellentéte... valami maximálféle... tele vannak színekkel, bár még nem számoltam de biztos legalább 100 féle kiegészítővel... elhatároztam, hogy egyszer kipróbálom én is... nyomukban sem érhettem, azt elmondhatom... de mindenképp ki szerettem volna fejezni azt, amit nekünk jelent az úszóiskola, ahova gyerekeimet viszem...

az oldalon megjelenő milton-kapcsok Sápimanó keze munkáját dícséri, ő festette... köszönöm neki...

nyáriasra horgolva...

2010-06-15T14:29:00.003+03:00

Az utóbbi időben többször is a kezembe került a horgolótű. Először Panni albuma, majd egy takaró szegélye, majd öregmamára emlékezve. És mérhetetlen hiányérzetem támadt, amit pótolnom is kellett. Kerestem, kerestem az "alanyt", hogy minek állhatnék neki, ami nem is túlzottan időigényes, nagy munka, de amivel bajlódhatok és örömöt szerezhetek valakinek. Akinek lánya van, tudja, hogy egy hálás dolog neki alkotni. Pár horog, néhány virág és elkészült egy kis táska és egy hozzá való lánc... majd egy varrt kalappal is összeházasítottam őket...

dulcseáca...

2010-06-13T11:26:00.003+03:00

Az éjszaka (mikor is máskor, ebben a kánikulában?) befőttet főztem... Szokatlanul csend volt nálunk, a gyerekek mesét néztek, majd elaludtak. Ahogy a konyhát betöltötte az eper átható illata, megelevenedtek az emlékeim... dédnagymamám jött el nesztelenül, de az illattal együtt megtöltötte a konyhát. Először egy általa horgolt csipke került a kezembe (jó volt simogatni, éreztem munkás kezét rajta), majd a fényképeket vettem elő... megfakultak mind, mint az emlékeim is róla... aztán lassan előkerültek a papirok, festékek, olló és ragasztó... és a befőttel együtt, megszületett első oldalam is öregmamáról (ahogy mi őt szólitottuk)...

Öregmama szenvedélyes befőttkészitő volt. Igazi inyenc, aki nagyon sok különlegességet is elkészitett. Rózsasziromlekvárt, dinnyebefőttet vagy narancshéjlekvárt, de a szokásosakat is, meggyet, barackot, szilvát... Ő dulceácának hivta, mint ahogy surcot kötött, elhúzta a firhangot, vagy früstükölt... Ha vendégek jöttek hozzá (ami nagyon gyakori volt, hiszen 14-en voltak testvérek és ő legnagyobb leányként gondját viselte testvéreinek, akik a maguk módján mindig viszonozták szeretetét). Szóval, ha valaki hozzá jött, kis tányérba befőttet tett (nem sokat, két-három kanállal) és egy pohár vizzel kinálta. Számomra, aki kis gyerek voltam, igazi titok lengte körül ezeket a látogatásokat... kiültek az udvarra a padra, és folyt-folyt a pletykálkodás... és bár gyerekként nagyon torkos voltam, főleg a mama édességeire, mindig rámszólt: - csak egy-két kanál!!! ő még tudta, hogy mit jelent az élvezet...

Próbáltam az oldalon visszaadni öregmamát, meg az emlékeim róla, azt amikor még falun élt, és amikor még dulceácát főzött... nem titkolom, nagyon elmosodottan emlékszem erre az időre, inkább illatokban, érzésekben jön elő, de akkor mindig nagyon jó érzés tölt el. Ezért választottam egy maszatolt hátteret... ilyen foszlányokban vannak emlékeim róla... és csipkéket kollázsoltam össze, mert mama mindig horgolt (mikor nem horkolt... :D, de azt is olyan mama-módján tette, hogy személyes varázsához ez is hozzátartozik)... néhány csipke a keze körül került ki... mikor kamasz lettem, mindig kért, hogy üljek mellé, megtanit horgolni... én mindig nevetve ráztam le, hogy "ugyan mama, annyit horgolt már, hogy ellátott mig élek csipkékkel"... akkor még nem tudtam, hogy nem maga a csipke a fontos, hanem, az a büszekeség lenne, hogy tőle tanultam meg horgolni... azért megmutattam, hogy ha nem is tőle, de valamennyire tudok horgolni... pár virágot horgoltam a gyökereim mellé... gyökerek, melyből új hajtások fakadnak...
és elkészitettem a befőttesüveget, fóliából kivágva, textil rátéttel és zsinórral átkötve... és mivel elvarratlan szálaim is vannak, egy varrótű is került az oldalra... és Sápimanó csodálatos szivecskéi is helyet kaptak rajta...

mesekabát

2010-06-10T10:14:00.013+03:00

Elkészültem az ajándékommal. Mostmár elárulhatom, hogy az óvonéniknek készült. Meséltem múltkor, hogy a bábok iránti szeretetemet Lili-néninek köszönhetem. Egy előadáson ismertem meg őt, és ezen az előadáson ismertem meg gyerekeim későbbi óvonénijét is. Ő volt a tolmács és mint minden nem hivatásos tolmács, ő is körbeirta az előadás szövegét, hozzátéve saját elképzeléseit, elveit, tapasztalatát. Akkor annyira megtetszett ez a kiegészítés, hogy elhatároztam, hogy ha a gyerekeim akkorák lesznek, hozzá fogom beiratni őket. Még akkor is, ha az óvoda nagyon távol esik otthonunktól. Ami aztán szintén a javunkat szolgálta. Az a fél óra-óra, amíg az óvodáig érünk, napunk egyik legkellemesebb része. Nincs sietés, tudunk egymásra figyelni, megcsodáljuk a kertváros udvarainak nyíló virágait, félünk a kutyáktól és beszélgetünk. Mindenkinek ajánlani tudom... főleg a gyalogos sétát. Utánna aztán kezdődhet a rohanás, de addig nyugodt családi perceink vannak.
De folytatom is, hogy miért pont bábkabátot készítettem ballagási ajándékként. Merthogy az óvonénikkel továbbra is a bábok hoztak össze, bábos továbbképző, ahol 10 nap alatt emberileg ismertük meg és szerettük meg egymást... mesehét az óvodában, ahol együtt készítettük el a bábokat, bábfalat... és minden olyan tevékenység, ami figurákról, bábokról, mesékről szólt... így adta magát az ötlet, hogy egy nagyobb lélegzetvételben elkészítek egy olyan ajándékot, aminek biztos tudom, hogy örülni fognak. És ime mutatom, bár nem is tudom, hogy hogyan tegyem...

Ime, az egyik oldala, a falué:

és a másik oldal, az erdőé

az egész valahogy így néz ki... középen van egy lyuk, ott dugandó be az ember feje:

és így ölthető magadra:

Úgy probáltam meg elkészíteni, hogy bármilyen mesének hátteret adhasson. De azért nem is akartam mindent az óvonénikre hagyni (milyen ajándék az, aminek a felét az ajándékozott kell elkészíse), ezért elkészítettem egy pár bábot hozzá. A bábnak mozognia kell, attól lesz eleven szereplője a mesének. Ezt drót bíztosítja, és hogy ne felakasztott bábok legyenek, a drótra nyakkendő, sál lett felvarrva... Ha az egyik kezed behajlítod, akkor a kabát egyik részén levő háttér kap fontosságot... az előtt zajlik a jelenet és tovább vihető a báb... kicsi gyakorlást igényel, elismerem, de használható... amúgy láttam már egy olyan bábost, akinek a szoknyája volt körbevarrva és azt mozgatta, forgatta állandóan... és ha bonyolultnak tűnik, egyszerűen felakasztható egy botra...

hoztam pár részletfotót is, az apróságokról:

mert a mesének még nincs vége...

2010-06-08T15:26:00.004+03:00

itt vannak az újabb bábok... ezútal háztáji állatokról... és készül az ajándék is, végre mostmár látom a végét...:)... úgy tűnik sikerül időben befejezni...

Nem mindig tudtam rajzolni, most sem tartom különösen tehetségesnek benne magam. Csak sokadjára sikerül lerajzolni azt, amit szeretnék. Elmesélném nektek, hogy hogyan történt az áttörés. Mert mondom, hogy volt idő, amikor nem is tudtam rajzolni, nem is rajzoltam. Szakmai pályafutásom a nagyothallók intézetében kezdtődött. És természetesen mint minden kezdő, én sem tudtam a jelbeszédet. Állítólag ez előny is, mert a nagyothallóknak többnyire halló közösségbe kell helytállniuk és megértetniük magukat. Persze ez azért úgy működik, hogy a siket inkább hallgat, a halló inkább bámul, de most nem is az elvi kérdésekben vitáznék. Szóval, odakerültem a nagyothallók közé, gyerekeket tanítottam és sajnálattal láttam, hogy nem ismernek alapvető meséket. És gondoltam, ezen változtatni kell. Mivel az osztályban volt egy nagyothalló gyerek, aki elég jól elboldogult hallókészülékkel, kiraktam magam mellé tolmácsnak. És elkezdtem:
- Hófehérke és a hét törpe.
- Hófehérke és a hét körte- hallom visszhangozva Jóska által.
- Nem körte, hanem törpe- mondom jó hangosan, hogy hallja... - Hófehérke és a hét törpe
- Hófehérke és körbe-körbe... - no, erre jót nevettem, sajnos csak egyedül. De a kezembe fogtam a krétát és elkezdtem rajzolni. Persze sokáig csak derültünk kísérletezgetéseimen. Nagy kérdések gyötörtek: ennek az állatnak milyen a farka? vagy hogy áll a lába? - ilyenek... de azóta rajzolok, inkább kevesebb mint több sikerrel.

mese-bábok

2010-06-06T10:35:00.010+03:00

Nagy örömmel olvastam, hogy ismeritek és szeretitek a Szutyejev meséket, hogy gyermekként hallgattátok és gyermekeiteknek tovább is adjátok. Sajnos az én gyerekkoromból kimaradtak kedves történetei, kedves figurái, de gyerekeimnek és is olvasom és hogyha alkalom adódik rá, akkor más gyerekeinek is továbbadom. Most pár szereplőt hoztam el nektek... mondtam, hogy varrogatok és emlitettem, hogy valami készülőben van... no, ennek egy része, amit most mutatni szeretnék.

És már mesélném is:

"Erdő szélén áll egy fatuskó, a tuskón egy házikó. Ebben a házikóban lakik Legyecske,

a kis Béka,

Sünike,

meg Kakaska - Aranytaréj-Kakaska"

Igen, "A négy kis ezermester" szereplői ők... no, meg a később megjelenő Nyúl.

A bábok készitése mindig alapos előrajzolással kezdődik. És a gyerekeimen tesztelem, hogy sikerült-e elkapnom egy bizonyos formát, arckifejezést, tipust. Hogyha pár másodperc után, mindent kétséget kizáróan rávágják azt, amit szerettem volna papiron kifejezni, tudom, hogy sikerült a rajz. Ha nem, akkor még próbálkozni kell. Igy volt ez a süninél is. Elismerem nem egy sikerült báb... De az előrajzolás késő este történt, mikor a gyerekek már aludtak, hajnalosan a kivágása és varrása, amikor ők még aludtak. Igy ébredéskor az orruk alá dúgtam: - Na, mi ez?- kérdeztem... Panni, szerint egy róka... letört a lelkesedésem... Apa szerint, pedig egy áramrázott manguszta... és ez lett a neve... Mátyás, hogy nehogy elfelejtsem, fél óránként emlékeztet rá. Bármit játszik, bárhol van, térűl-fordul és a bábbal a kezében érkezik. -Anya, ez egy áramrázta manguszta... no, de ennyit a süniről...

És egy másik mese bábja, na ná, hogy Szutyejevé... A farkas

Leszámoltam már a gonosz farkassal. Szerintem ilyen nem létezik és a mesékben sem ezt kéne róluk sugallni. Leszámoltam vele, mikor egyszer szabadon élő farkassal hozott össze a sors. Egyedül barangoltam az erdőben, szörnyű viharban és én - jobb hián- próbáltam élvezni a természet iszonyatos erejét. Ekkor mentem szembe egy farkassal. Megnéztük magunknak egymást, aztán hátrafordul és elment. Nem volt gonosz, még csak éhes sem, szerencsémre. De azóta szerintem nincs gonosz farkas, csak éhes... szerettem volna ezen elképzelésem kifejezésre jutatni. Remélem sikerült is.

A kakas elkészitésekor nagy hatással volt rám varrogató blogján talált tyúkmodell. Köszönöm neki.

tökéletlen szerelmeim 2

2010-06-04T15:41:00.004+03:00

Ha az ember varrogat - és mi mást csinálahatna ebben a ramaty időben, mint bennt ül és megpróbál valahogy hasznos módon meglenni, átélni, túlvészelni. Szóval, amíg varrogattam Anikó játékán gondolkodtam, meg a mögötte meghúzódó értékeken. És rájöttem, hogy mennyi minden van, ami nem tökéletességével varázsol el. Bár kétségkívül ezt keressük, kutatjuk. És rájöttem, hogy van még valami, ami a mai világunkban nem tökéletes, sőt amitől nagyon meg szeretne mindenki szabadulni. Egész ipar virágzik azért, hogy minél később jelenjenek meg, vagy ha lehet ne is tudjunk, ne is fedezzük fel soha létét. ÉS MÉGIS, nézzétek milyen gyönyörű:

Ráncok, öregség, BÖLCSESSÉG

vicc vagy komoly... kinek mi

2010-06-03T14:39:00.002+03:00

Pannival ma fogorvosnál jártunk. Ott nagyon viccesre vette a dolgot. Bájosan mosolygott, nevetett, sőt néha vigyorgott is. Pedig fúrtak, faragtak, szívtak, tömtek, minden történt e nemes esemény kapcsán, ami egy fogorvosi rendelőben történhet... Szerencsére komoly dolog nem volt a fogával, hogy a nevetés lekonyuljon az arcáról.

Hazafele jövet egyszer megszólal:
- Anya, én nem szeretem többé Patrikot!!!
Kíváncsian fordultam felé, vajon mi taszíthatta le a legényt két éves, kikezdhetetlen és megmásíthatatlan poziciójából.
- Miért nem szereted?
- Mert majdnem leszakadt a füle- volt a válasz. Mosolyogtam, nevettem, majd kacagtam. Mire Panni mérgesen:
-ANYA, EZ KOMOLY...

valami készülőben van

2010-06-02T07:40:00.012+03:00

Ismeritek, szeretitek a Szutyejev meséket? Elmesélek egyet:

Három kiscica, egy fekete, egy szürke meg egy fehér

meglátott egy egeret

és - uccu neki!- utánnafutottak. A kisegér beugrott egy lisztesládába. A kiscicák - hopplá!- utána. A kisegér elszaladt. A ládából pedig három fehér cica mászott ki.

A három fehér kiscica meglátott az udvaron egy békát,

és -uccu neki!- utánnafutottak. A béka beugrott egy ócska kályhacsőbe. A kiscicák - hopplá!- utána. A béka szépen tovaugrándozott, és a kályhacsőből előbukkant három fekete kiscica.

A három fekete kiscica meglátott a tóban egy halacskát,

és -uccu neki!- utánaugrottak. A halacska elúszott, és a tóból kimászott három csuromvízes kiscica. És a három kiscica elindult hazafelé. Útközben szépen megszáradtak, és olyanok lettek, mint voltak: egy fekete, egy szürke és egy fehér kiscica.

A Szutyejev meséket, a mesék számos módon való előadását, valamint a bábok szeretetét Lili-nénitől tanultam. Egy előadáson hozott össze a sors. Ő előadott, én hallgattam. Egy kérdésemnél (ami a cigányok integrálására vonatkozott), felháborodott és azt válaszolta, hogy az emberek sokkal többet beszélnek a toleranciáról, mint amit tesznek ez ügy érdekében. Mindketten megjegyeztük egymást. Az előadás végén mellém ült és mesélt, mesélt, mesélt. Megtoldottuk azon nyáron egy továbbképzővel is, ahol Urbán Gyula, a pesti bábszínház egyik igazgatója tovább erősítette bennem a meseszeretetet. Persze Lili-néni ottani léte továbbra is meghatátozó volt. Szeretek mellé üllni és hallgatni akár az élet nagy dolgairól való véleményét, akár a hétköznapi történeteit. Mert ezek is különös értelmet nyernek áltála. No, de ennyit a vallomásokból.

Most, hogy egy ajándékon gondolkodtam, előjöttek ezek az emlékek és valami készülőben van... még nem árulom el, hogy mi, de ha elhozok nektek még pár Szutyejev mesét, csomagolok és címkézek. És átadom annak aki még részese volt ennek a történetnek. Nagyon izgulok emiatt. Annyira, hogy rámtört a fehér-papír-para. Tudjátok az, ami akkor tör az emberre, amikor valamilyen nagyszerű ötlete van, meg is vannak a kellékek hozzá, de nem mer nekifogni, nem meri az első ecsetvonást megtenni, mert fél, hogy az egészet elrontja... Én is néztem ezt

két napig, de aztán nekiálltam. Valami készülőben van...

Módosítva, mert az okos ember mindig hallgat a gyerekekre. Érthetelen és felfoghatatlan bölcsesség rejlik bennük...

a 6-ik, konyha mutatóban és egy blogdíj

2010-06-01T15:08:00.007+03:00

Tittina hívott ismét játékra. Köszönöm.

Szóval, a 6-ik elkészült oldalam, egy páros oldal. Matyiról. Hogy mire mond nemet és mire soha... juj, de rég volt, hogy csak ennyi került fel a listára.

A játék másik része, hogy mutassam meg a konyhám. Szóval, én itt töltöm napjaim nagy részét. Szeretem a lakásnak ezt a részét.

És még egy díjjal is megajándékozott. A kettőből egyet csináltam, remélem nem baj.

És tovább is adom a stafétát, játékostól, díjastól: Rikának, Nórinak, Merikának, Adrynnak, Briginek

És nagy-nagy szeretettel Csillagosnak, és nemcsak azért, hogy kitakaríthassa a konyháját...

tökéletlen szerelmeim

2010-06-01T08:52:00.006+03:00

Rátaláltam egy játékra, rögtön beleszerelmesedtem. És rögtön el kellett készítenem a saját összeállításomat. A játékot Anikó indította útjára, olyan tárgyakból kell összeállítást készíteni, ami arról szól, hogy valahol a tökéletlenségben megláttuk a tökéletességet, a gyönyörűséget, a szépséget. Itt van az enyém, romba dőlt várak és elgombásodott, pókhálós épületek szerelmeseként nem volt nehéz képeket találnom, kifejezni irántuk való szerelmem.

Muszály egy részét idéznem, annak amit Anikó írt. Mert tökéletesen egyetértek vele. És mert annyira szépen megfogalmazta:

"Tudod, az számít, hogy az idegrendszeredbe behuzalozódjon. :-) Erről itt olvashatsz többet.
És ha egyszer behuzalozódott, akkor talán az életed egy másik területén is könnyebb lesz elfogadni a tökéletlenséget.
-Talán abban is meglátod majd a szépséget, hirtelen ráébredsz a tökéletességére.
-Talán saját magadban is felfedezed a szépséget és tökéletességet - ha eddig még nem láttad. -Talán szerelembe esel. És könnyebb, szabadabb lesz az életed."

A már meglévő összeállításokat megtekinthetitek itt. És készítsétek el a sajátotokat. Érdemes.

gyerekszáj

2010-06-01T07:37:00.003+03:00

Sipike fiának nyalókás képeit nézegetve eszembe jutott Panni nemrégen tett vallomása... muszály leirnom... A madarak és fák világnapján, egy egész napi tevékenység után, gondoltam rájuk fér egy kis lélekmelegítő és nagyvonalúan felajánlottam, hogy választhatnak valamit jutalmul. Megálltak a mézesbábos előtt és kiválasztották a legnagyobb nyalókát. És nyalták-nyalták-nyalták... A közelgő ebédre gondolva, megszólaltam, javasolva, hogy tegyük el máskorra. Aztán tízpercenként hallgattam:
-Anya, nyalhatunk még egy kicsit?- és ezt milliószor végighallgatva, egyszer megszólaltam:
-Panni, nem azért vettük a nyalókát, hogy veszekedjünk rajta.
Mire Panni:
- De nem is azért, hogy a táskába tartsuk...

egy kis helytörténet, gyerekekkel

2010-05-31T08:12:00.014+03:00

A hepehupás vén szilágyság egyik látványossága a Wesselényi-kastély és a hozzá tartozó birtokra épült botanikuskert. A Zilahtól mindegy 30 kilométernyire épült kastély egyik kedvenc úticélunk és gondolkodván, hogy hová is vihetnénk a gyerekeket a rossz időjárást hallgatva, kétség nem fért, hogy ide. Igazi gyeremekbarát helyé nőtte ki magát az utóbbi években. Persze, a kastély impozáns, de restaurálásra szorul. Ismét megmosolyogtuk a történetet, a kastély egyik ablakát elnézve, mely arról szól, hogy a báró holland tulipánhagymáit (amit eme ablakba tett ki száradni), hogyan ették meg béresei, munkából hazatérve. Persze a fáma nem szól arról, hogy mi volt a következmény, pedig szerintem a történet nem kevésbé érdekes része lenne ez.

A birtokon az utóbbi években vadasparkot hoztak létre, őzeket, vaddisznókat nézhetünk, gyermeki módra rátapadva a kerítésre (akár foggal- körömmel is)

Az utóbbi időben egy japánkertet is létrehoztak itt, az eleredő eső miatt azonban számunkra most nem volt élvezetes. Annál inkább a tropikárium és az akvárium.

Mindig imádtam ahogy terelgetik egymást a gyerekek. Testvérek, meglátszik rajtuk. A képen épp Mátyás vigyáz Áronra, hogy nehogy kaktuszba nyúljon. Persze érdemes Mátyás szerkójára is egy pillantást vetni. Feltűrt, átázott nadrág, -cipő, -zokni. A halak közül halásztuk ki, vízbe lépett, mikor egy 10 banist akart kimenteni... még szerencse, hogy hordunk magunknál váltás ruhát... de vajon még meddig kényszerűlünk erre?

És kinnt is terelgették a kicsit... imádom elnézni őket:

Megcsodáltuk a virágokat, elhoztam párat nektek gyönyörködjetek benne.

És az akvárium és aki a leginkább élvezte azt...

Szerencsére mi az esőből keveset éreztünk. Az autót verte hazáig. De azért egy kis bodzavirágszedésre jutott idő, megtöltve a házat az élmény emlékezetével és finom illattal.

ballag a "vén" óvodás...

2010-05-29T11:08:00.003+03:00

És megvolt az évzáró. Zajosan, könnyesen. Nem sokszor áll meg az ember elgondolkodni az élet nagy eseményein, de ez egy olyan alkalom... néztem a nagyfiam, olyan kevés idő telt el mióta megszületett, baba volt, gögicsélt, mászott és állandóan körülöttem volt. Most hosszú verseket szaval, énekel... és búcsúzik az óvodától... persze, tőle megszokott hanyagsággal... néztem a többi gyereket, kimértek voltak, egyenesen ültek, "viselkedtek"... Mátyás lefolyt a székről, a feje jobbra-balra járt, mert semmiből sem maradhatott ki (micsoda megkönnyebbülés, hogy legalább a bukfencek kimaradtak)... néztem és mérhetetlen büszkeség töltött el: ő az enyém... hozzám tartozik, úgy ahogy van...

1. a négy végzős
2. minden csoport énekelt szavalt a ballagóknak, itt éppen Panniék búcsúztatják a nagyokat
3. és igy mentek el az óviból
4. az ünnepély utáni buli az óriási tortával...

török basa, nincsen hasa...

2010-05-28T12:01:00.004+03:00

A mai nappal új életszakasz kezdődik nálunk. Merthogy holnaptól van egy már-nem-óvis, egy óvis és egy még-nem-óvis gyerek a családban. És mivel Mátyásnak ez az utolsó napja az óviba, méltóképpen megünnepelik. Matyi lesz a török basa a kiskakas gyémányt félkrajcárjában. Erre készítettem ezt a jelmezt...

És története is van a jelmeznek. Elmondom. Van egy barátnőm, aki mindig azt mondja, hogy nem mindig szerencsés, ha a tárgyaknak történetük van. Pl. egy ellopott sakkfigurának, ami kiemeli őt a sakktábla más lakójai közül. Mert a gyerekek mindig erre emlékeztetik nagyanyót (a lopót), és évek óta bűnhődnie kell szegénynek, ahányszor csak előkerül a családi sakk. Szóval, a jelmez története. Vagyis az anyagé, amiből készült... Én kaptam anyóséktól, hogy készítsek belőle pongyolát... tudjátok, olyan házi otthonkát, átkötöset vagy mit... hát, én nem vagyok pongyolás és az előttem álló 50 évet is el tudom képzelni nélküle. Így mikor anyagot keresem a basajelmezhez, ez tűnt a legmegfelelőbbnek, színes, nagymintás... és nem is tudom mire kérjelek titeket... hogy szorítsatok, hogy még azelőtt bevalljam bűnőmet, mielőtt a szerep elkezdődne... vagy, hogy mamánk ne ismerje fel az anyagot... erre csekély esélyem van, igaz???

Panni, pár rojt, fodor és miegymás...

2010-05-28T11:37:00.008+03:00

Egy album oldalait megmutatni befejezés előtt nem szerencsés. Most mégis így esett a dolog. A hosszú vakációnak köszönhetően késtem a kihívásunk inspirációs oldalának a feltöltésével. Így természetesen, ahogy megérkeztem és egy kicsit rendbe hoztam életünket, ezt is megtettem. A tervek szerint be is kellett volna fejeznem az albumot, dehát annyi gyerekprogrammban vettünk részt, hogy alkotásra nem sok időm maradt. Ezért 5 oldal készült el... és hogy mennyire nem szerencsés befejezetlen dolgot megmutatni, arról tanúskodik az is, hogy azóta sem sikerült papírt vennem a kezembe...

Az album ötlete a játszótéren foglmazódott meg bennem. Elnéztem kislányom, ahogy koszosan, piszkosan, mint ahogy a magába és a játékába feledkezett lány lenni szokott, mégcsak nem is habosan, babosan kislányos ruhában, mégis tökéletesen kislány volt. Mert valahonnan belülről jön a nemi megnyilatkozása. És nem a külsőségekben. Kicsit irigylem is ezért, bevallom...

És akkor itt vannak az elkészült oldalak:

Az album alapja fotókartonból készült. Kivágtam a ruhaformát, erre kerültek rá a gyönyörű nyomtatott papírok... pár saját vágású fodor (szabályosak, pénzérmével és különböző méretű gombbal, szabálytalanok rajzolás utáni kézi vágással), rojtok (bőrcsíkokból egymásba fűzve), pár virág (gyönggyel körbefűzve vagy előrajzolva, kivágva), pár pompom virágágyban, varrások és horgolások... Folytatása következik... :DDD

blogdíjak

2010-05-27T08:41:00.005+03:00

Ismét vagy még mindig blogdíjak. Most egy hármasé... megkaptam Honeytól, Jovitól, Nóritól és Danetttől. Köszönöm szépen lányok. Bár bevallom kezd valami bajom lenni a díjakkal. Ez nem jelenti azt, hogy nem örülök annak, hogy gondoltok rám, sem azt hogy nem adom szívesen tovább. Azt hiszem személytelensége zavar, sokkal jobban szeretem azokat a megjegyzéseket, vallomásokat ami a díjhoz kapcsoltan írtok, hogy ki miért adja, kapja (nemcsak nekem, hanem barangolva a különböző blogok oldalain másoknak másoktól)... és vannak megjegyzések, amiktől viszont viszolygok, ami arra utalna, hogy a díjazás egy blog-reklámozási mód lenne... szóval, ezt kimondva és emellett örülök, hogy vannak díjak. Ez is az ember megismerésének egy módja, nem is beszélve arról, hogy vannak emberek akikkel ezáltal vállnak szorosabbra netes-barátságaink...

A köszönöm, hogy olvashatlak díj:

A kreatív kezek díj:

Szeretem a blogodat díj:

Szabályok:

1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!

2. Linkeld is be a blogját!

3. Tedd ki a logókat a blogodra!

4. Add tovább 10 bloggernek!

5. Linkeld be a blogjukat!

6. Megjegyzésben jelezd nekik, hogy díjat kaptak!

Mivel scrappes körökben már azt hiszem mindenkinél járt a díj, szeretném továbbadni életem másik, bár nem kevésbé fontos részét kitöltő hobbym művelőinek. Szeretem nagyon őket, és bár csendes követőik vagyok, azért csodálom ötleteiket, munkáikat: Marcsi, fércművek, Judit, Abile, Edige, Ildikó

nemezelés, lemezelés

2010-05-25T12:03:00.006+03:00

Míg otthon voltam Szentgyörgyön egy régi álmom is teljesült. Elmentem nemezelni. Régóta gondolkodom, hogy nemcsak felhasználnám a filceket, de betekintenék hagyományos elkészítési módjukba is. Persze, nem könnyű három gyerek mellett... mert ezek megszokták, hogy állandóan mellettem legyenek és hogy az én életem csak az ővék meghosszabbítása. Dehát, gondoltam már nagyok, ellesznek pár órára mamával. Voltak könnyek, nem is kevés. Panni részéről főleg... de én is kitartó voltam szándékomban... és végül kompromisszumra jutottunk... én elmegyek, de a következőre elviszem őket is... Szent lett ismét a béke... én elmentem... ime az eredmény:

Az mondják az önmagába visszatérő motívum szerencsés kezdetet jelenthet, így nem is volt kérdés, rábolintottam, hogy első munkának megteszi... amúgy is inkább technikát tanultam volna... amíg simogattam a barianyagot és kezem melegével orrom előtt állt össze az alátét, azon gondolkodtam, hogy ez igazi női munka... illatos a szappantól, vízes, az amúgy is mosogatáshoz szokott kezünknek... aztán jött a gyurás, csavarás... és akkor a mézesbábos könyvem jutott eszembe. Ott a mézeskalacsgyúrást igazi férfimunkának írják le és én büszke voltam arra, hogy nőként nekem mindig könnyen ment... de ha a nemezelést női munkának tartják, csalatkoznom kellett igazságértékében... ez igazi férfierőt igényel... napokig éreztem a karomban: volt kínja az alátétkészítésnek...

A következő alkalom pedig a gyerekeké volt... mert igéretet be kell tartani... amúgy sem tudtam volna másként tenni... Számolták a lemezelésig (ahogy Panni kezdetben mondta) telt napokat... és ők is élvezték nagyon... Anya, ne segíts!- ez volt a leggyakrabban elhangzott mondat, ami annyira idegenül hangzott füleimnek. Az ellentéte a gyakori minálunk. E két alátét pedig az ők kezük munkáját dícséri...

Aztán a lemezelés nemezeléssé változott, még Panni számára is. Illetve a fogalom átköltözött egy másik tevékenységre: mama régi "piköp"-jén való játszásra... mert ezek mindig igazi kincsek nekük...

otthon, édes otthon...

2010-05-24T15:11:00.004+03:00

Mint, már sokszor, most is bebizonyosodott, hogy körülbelől egy hónapig állom az otthontól való távollét viszontagságait. Élvezem a más-létet, a vendégséget, egy más város nyújtotta újdonságokat (és ez igaz arra az esetre is, ha szülővárosomról van szó), aztán egyre gyakrabban gondolok haza, amígnem az utolsó napok már-már csigalassan telnek. De mint mindig eljön egyszer az idő és itthon vagyok . Most belakom a teret, sokkal jobban örülök annak, hogy itt élek, kedves tárgyaimon ismét elgyönyörködöm, mert lassan a régi kerékvágásba kell ismét beállni. És juj, annyi pótolnivalóm is akad.

Szóval, az elmúlt 37 nap a család volt terítéken, a családból is inkább a gyerekek. Gyermekien éltünk, játszótérre jártunk, bábszínházba, mesedélutánra, gyerektevékenységekre. Nagyokat beszélgettünk, rohantunk és megpihentünk, de ami a legfontosabb együtt voltunk. A sok eseményt pedig nem is részletezném, hamarosan egy albumban összefoglalom.

Azért kiemelek egy nagyon fontos eseményt: Matyi 7 éves lett. Igazi nagylegény. Büszke éveire. Azt hiszem nincs olyan új játszótéri, alkalmi barátja, akinek ne mondaná büszkén, hogy ő már hét éves. Az eseményt természetesen családban, meghitten ünnepeltük. Tortával, ahogy dukál. Minden évben az ünnepelt kiválaszthatja, hogy milyen tortát szeretne, aminek hosszas tervezés és egyeztetés után nekiállunk és addig gyúrjuk, formáljuk amíg a kellő formát fel nem veszi. Az idég Matyi egy hajót szeretett volna. Szerencsénkre igazi családi hajókészítés lett belőle, mivel sogóromék is pár napot velünk tölthettek. Együtt rétegeztük a szinteket, gyúrtuk a sárkányfejet, öntöttük a kormánykereket. Az ünnepelt pedig a kis Panni-futárával öt percenként megkérdezte: mikor lesz már kész a tortája. Kész lett, mutatom, akár igazi szkrepmunka vagy foltmunka is lehetne, csak torta alapanyagokból...

És egy másik nagy eseményen is túl vagyunk. Egy nagy döntésen. Gondoltam lépek szakmailag egy nagyot, álmodok egy merészet. De semmikép nem szerettem volna tesztelés nélkül belevágni. Tudnom kellett, hogy bírom-e, hogy a gyerekekre mennyire lesz káros hatással, hogy sokat kell tanulnom, sokat kell távol lennem tőlük... és tudnom kellett, hogy ki mennyire terhelhető a családból... mégiscsak legkevesebb három évről lenne szó, tanulás, utazás, rohanás, ezt érezték volna mindannyian... de attól én még nagyon szeretném... és azt mondtam, hogy megpróbálom... felvérteztem magam "a lehetetlen nem tény, hanem vélemény" és hasonló idézetekkel és tanultam, tanultam, tanultam ... reggel még mielőtt a család felébredt volna, a déli alvás alatt, a játszótéren egy padon összekucorodva, pár fél órát lopva magamnak minden nap... és a hónap végére be kellett látnom, hogy bár a könyveim apadnak, én fejlődők, élvezem a kitárulkozó világokat, a lekötött szemek is méterekre gyürődnek ölemben (merthogy tanulás alatt kötni felüdülés és hasznos), nincs itt az ideje ezeknek az önző félóráknak. Ugyhogy merész mérföldek helyett, jöhet a kis lépések politikája. Minden sajnálkozás, szomorúság és áldozat-érzet nélkül. Egyszerűen még tény a lehetetlen... de majd lesz "csak vélemény" is.

búcsú és PIF

2010-04-16T14:12:00.007+03:00

Ez a blog ideiglenesen szünetel, mivel írója és főszereplői élményszerző,- gazdagító, hagyományápoló utazásra indultak. És hogy mivel fog telni ez a pár hét, amíg távol lesznek?
ilyenekkel: vasutazunk, bábszínházazunk, Szentgyörgy-napozunk, néptáncolunk, mesedélutánozunk, kincskeresünk és számos egyéb, elsősorban gyerekprogramon veszünk részt... no meg rengeteget úszunk, úszunk és úszunk...

És addig míg mi távol leszünk, ajándékra lehet jelentkezni nálam... Merthogy egy PIF játékra jelentkeztem Sápimanónál. A lényege, hogy egy ajándékot készítek nagy-nagy szeretettel három embernek, aki jelentkezik rá. És a maguk során ők is ajándékot készítenek, akik szintén ajándékot készítenek és mivel ez elsősorban szerető munkáról és ajándékozásról szól, ezért megtelik a világ szerető szívekkel... no, és ajándékokkal... hát, nem jól hangzik?

Szóval, lehet nálam jelentkezni... ha valaki szeretne tőlem valami saját készítésű tárgyat, ne fogja vissza magát... főleg, hogy szabályszegő voltom itt is megnyilatkozik... merthogy az eredeti szabályok így hangzanak:

1. Bárki játszhat, akinek blogja/flickr képtára van.

2. Az első 3 ember, aki kommentet ír erre a bejegyzésre, ajándékot kap tőlem, melyet én készítek.

3. Ők is meghirdetik a játékot a saját blogjukban, és várják a saját 3 jelentkezőjüket. :-)

4. Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni hozzátok.

5. Nem küldöm el az ajándékot annak aki nem hirdeti meg a játékot a blogjában /flickr -en.

Szóval, a módosításaim: nem kell bloggal rendelkezned, sokáig voltam én is blog-nélküli és sok jóból kimaradtam ebből az okból kifolyólag. Én megbízok minden jelentkezőben, hogy továbbadja az ajándékozás és szeretetmegosztás ezen formáját. Jelentkezhetsz nálam bátran... és nem is fogom ellenőrízni, hogy továbbadtátok vagy sem. Mindenkinek magának kell a lelkiismeretével számolnia. Mint ahogy nekem is a sajátommal :D... Így szeretettel várom, hogy kinek is készíthetek valamit...

És végszóként: hiányozni fogtok!!! Alkossatok sokat, hogy mikor hazajövök legyen miben gyönyörködhessek. És írjatok sokat, hogy olvashassak

hókuszpókuszok és abrakadabrák...

2010-04-16T12:09:00.010+03:00

Ezelőtt két héttel, mint ahogy azt már írtam, a két nagyobbik gyermekem Szentgyörgyre utazott a nagyihoz. Nem kis bánatomra. Valahogy nélkülük olyan puszta a ház. Az igazsághoz tartozik, hogy sokszor vágyom csendre, főleg mert ha mindenki itthon van nagy a nyűzsi, sok a zaj, szaladgálás, hancúrozás. De ezt a csendet valahogy a gyerekeim mellett kívánom. Nélkülük túl nagy a csend...
De ők elmentek és én pár napig nem tudtam mit kezdeni magammal. Aztán próbáltatok vigasztalni és szándékotok célba ért. Brigitől kaptam azt a tippet, hogy készítsek valamit a gyerekeknek, mert ha gyerekként ő volt távol az otthontól, mindig várta valami visszatértekor és ez neki olyan jól esett, hogy most is szívesen emlékszik vissza rá. Hát, egy lázas tervezéssel teli éjszaka megszületett az ajándék mibenléte, csak mert annyira szeretjük a Harry Pottert.

Varázslatok és bűvésztrükkök:, mert varázsolni jó...

És mutatom is a trükköket, illetve a hozzávalókat, mert hosszú vacilálás után mégis úgy döntöttem, hogy talán nem kéne a titkokat felfedni. De ha valaki elkészítené valamelyik trükk kellékeit a gyerekeinek, írjon nekem egy e-mailt és szívesen beavatom...

1. okos doboz... hogyan tűntethető el az érme a dobozból és varázsolható valaki zsebébe?
2. számvarázs: ha egy csillagról kiválasztasz egy számot és megmondod, hogy hány csillagon és melyeken láthatod, akkor megmondom, hogy melyik számra gondoltál...

3. képjóslás: válasz egy képet, tedd be a borítékba, megmondom, hogy mit választottál
4. varázsdosszié: a betett cédula füstté válik, csak azzal, hogy becsukom, majd kinyítom a dossziét... ha akarod vissza is varázsolom...

5. csodálatos pillangók, melyek a szívószálon, ceruza hegyén vagy akár az orrodon lebegnek, ha elmondok egy varázsigét...
6. lebegő pálca: varázs-szóra föl-le lebeg a pálca, annélkül, hogy valaki megérintené, csak mert jól tudok varázsolni...

7. Eltűntetem az érmét, ha a hengerrel letakarom az átlátszó poharat, mormogok pár hókuszpókuszt és lám, eltűnt a pénzed...
8. Ez a zsák nem az aminek látszik, mert varázsereje van, bármit átváltoztat, amit beteszel... pl. beteszel egyenként néhány kendőt, és Hókuszpókusz, abrakadabra, és kiveszed az egészet összecsomózva...

és mivel egy jó varázslónak öltözetre és varázskellékekre is szükség van, varrtam egy bűvészpalástot, kalapot, festettem egy varázsdobozt és hozzá készítettem pár varázspálcát...

És mostmár izgalommal várom, mit is szólnak hozzá a gyerekek.

hála...

2010-04-15T12:36:00.005+03:00

Az élet néha produkál érdekes jelenségeket. Ezt a kaktuszt ujjbegynyi, halálraítélt kis életként ismertem meg, de halni nem hagyhattam. Magamhoz vettem, hazavittem több mint 300 kilométert utaztatva. Átélt több költözést is, és nagyon sok tájat, házat látott már. Átélt, növekedett, és minden tavasszal egy-egy virágkoszorúval jutalmazza meg a szeretetünket. Legalább ennyi tavasz költözött a házba, ha már kinnt napok óta zuhog az eső...

Az hiszem minden megjutalmazza a szeretetet.

egy maréknyi ajándék

2010-04-14T11:50:00.005+03:00

A scrap.hu-n nemrég indult egy kihívás, aminek a neve "Mint a régi szép időkben"- mivel a kihíváson résztvevők saját készítésű, szigorúan házi módszerrel gyártott papírokat, kiegészítőket használnak scrapbook oldalak készítéséhez. Csak csendben jegyzem meg, hogy ennek a kihívásnak egy kedves alkotótárssal együtt vagyunk a házigazdái, nagy örömömre... Nyeremény is lesz, saját készítésű, mivel így dukál a kihíváshoz. Többen is csatlakoztak az ötlethez. Én is... Ezekkel a madarakkal... A kedvenc madaraim másai... és sajna ez sem saját kútfőből merített ötlet, hanem Lupin-é... de azt hiszem rákaptam az ízére és kis gyakorlással a sajátjaim is megszülethetnek...

Szóval, ha tetszenek ezek a filcmadarak, vegyél részt te is a kihíváson és eséllyel indulszhatsz még sok hasonló és saját készítésű (egyedi, érzelmekkel teli és alkotótársad keze munkáját viselő) kiegészítő megnyerésére. Részletek itt...

fészket raktam...

2010-04-14T07:31:00.005+03:00

Ritkán érzem, hogy egy közösséghez szeretnék tartozni, még ritkábban, hogy ennek külső jegyeit is magamra kell vennem. De Húsvétkor a templomban erőteljesen tört rám ez az érzés. Megjegyzem ritkán tudunk elmenni Istentiszteletre. Részben mert nehezen kapok vigyázót a gyerekekre, másrészt mert mikor legutóbb a teljes család kivonult, kínos jelenetbe torkolott próbálkozásunk... A kántori és lelkészi családhoz baráti szálak fűznek, így mikor a gyerekek meglátták őket, hangosan elkezdték szólongatni, kérdezgetni... És bárhányszor csend lett, annyiszor hallottuk a kérdéseket... Valahogy nem értették, hogy miért nem kapnak feleletet... így ritkán ülhetünk be csendet és nyugalmat szívni magunkba... De ez most Húsvétkor megtörtént. És ahogy énekeltük vagy hallgattuk a kórus énekét és végignéztem a gyülekezet énekeskönyvén, egyre jobban elfogott az érzés, hogy ehhez a közösséghez néhány külső jegyben is tartoznék. így tudtam, hogy ahogy időm lesz, én is varrok egy írásos borítót a zsoltárra... Amivel el is készültem, itt van:

A borító mintája Kalotaszeg-i, ami engem többszörösen is a fészekrakás-érzéshez köt. Részben mert itt raktam fészkeket, a szó legszorosabb értelmében. Az egyetemi évek alatt az egyik kutatásom szólt a fészkek veszélyeztetettségétől... azt néztük, hogy hol vannak nagyobb veszélyben a madárfészkek, bokron vagy földön, bokorsávban, -foltban, vagy összefüggő erdőben :DDD... és hogy a helytől és helyzettől függően milyen ragadozók zsákmányolják ki őket... Ehhez pedig mi készítettünk fészkeket, aminek egy részét Kalotaszegre tettük ki...
Másrészt mert ha valaha házépítésbe öljük bátorságunkat, időnket, pénzünket, az biztos Kós Károly szerű ház lesz.

egyszer volt, hol nem volt...

2010-04-12T11:59:00.008+03:00

Ez a mese a meséről szól. Arról, ahogy összeül esténkénként a család a mesére. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem vagyunk nagy TV-fogyasztók. És szeretném ha a gyerekeim is kicsit távolabbról kezelnék a tv-dolgot. Ezért elég rövid pórázon vannak ez ügyben. De, ha itthon vagyunk az esti mesét a Dunán mindig megnézzük. A gyerekeknek mindig gondjuk van erre. Azt hiszem ez volt az az ok, hogy megtanulták az óra leolvasását... hogy tudják még mennyi van a meséig... És ez az egyetlen dolog amiért mindig bánkódnak ha elmarad... ha túlbiciklizik, ha túlsétálják ezt az időt, jöhet a duzzogás... és ilyenkor nagyon sok mesét kell olvasnom kárpótlásként...

Szóval, mesére összegyűl a család... Azt együtt nézzük... És azt hiszem nem mondok nagyot ha a Magyar népmesék a kedvenceink közé tartoznak... némelyet a gyerekek kivülről fújnak... Erről szól az oldal...

Mindenkép szerettem volna kicsit magyar-népmesék hangulatot vinni az oldalba... ezért a háttér, amit kicsit megkávéztam... és a madár is, ami a népi motívumokat csicsergi... és végre kipróbáltam a 3D-s összerakást is... A házakat a mesékből rajzoltam, színeztem... mindenik megtalálható valamelyikben... többnyire a kedvenceinkből válogattam (és közben jó sok mesét megnéztem, de ez maradjon a mi kis titkunk...)... és sokadjára rácsodálkoztam Jankovics Marcell egyedi stílusára, zsenialitására...

A vázlat a scrap.hu áprilisi kihívásának alapja...

magam csinálta első táska...

2010-04-11T15:54:00.006+03:00

Évek óta hátizsákos vagyok. Könnyebb volt zsákot vetni a hátamra, ha a könyveimet, füzeteimet kellett cipelnem vagy hosszas túrára mentünk. És ahogy a gyerekek megszülettek szintén csak hátizsákba fért el a pelus, popsitörlő, váltás ruha, enni és innivaló... táskát nagyon ritkán, szinte ünnepnapokon vittem csak magammal.

De már megérlelődött bennem a gondolat, hogy ideje lenne megvarrnom az első, saját készítésű táskámat. Kicsit nehezen álltam neki, ez az igazság... bárhányszor előgurítom a varrógépem mindig eszembe jut, hogy annak idején valamikor a gimiben mikor varrni tanultunk, sírva, könnyek között, az osztálytársaim drukkolásával sikerült egyenesbe hoznom a pedált és cérnát... az volt az utolsó próbatétel. A többi, keresztszemes, irásos, azsúr, gomblyuk, himzés és sok minden más, amit a vizsgaanyagnak tartalmaznia kellett, könnyen ment. De a gép elszakította a cérnát és ismét elszakította... és heteken keresztül próbáltam és mégsem ment... már mindenki tudott varrni, csak én nem, és a tanárunk azt mondta, hogy itt az utolsó esély... Naná, hogy nem ment... a könnyeim áztatták a vásznat és egyszer csak rákattantam... az utolsó percben sikerült rájönnöm, hogy hagyon kell a pedált hajtani... 8-ikos lehettem... de azóta is kísért a gépnek való megfelelni akarás...

Szóval elővettem a gépem és megvarrtam életem első táskáját... jó nagyot, mert még bele kell férjen a fél gyerekszoba, a fél ruhásszekrény, a fél kamra és persze a könyveim a vizsgáimra... a hajlások még szögletesek és nagyon sok hibáját látom... de akkor is ez az életem első tatyója és én szeretem...

És itt a Panni kistáskája is, amit bár nem pénteken, de azért én készítettem...

újabb blogdíj, köszönöm...

2010-04-10T08:29:00.007+03:00

Szóval, itt egy újabb díj, ezuttal Marcsitól, és nagyon-nagyon örülök ennek is. Köszönöm Marcsi.

És itt a díj szabályzata:

1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.

2. A logót kirakom a blogomba.

3. A szabályzatot kirakom a blogomba.

4. Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.

5. Kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.

Név: Kósa Andi

Becenév: Andi

Lakhely: Zilah, Románia

Születési hely: Sepsiszentgyörgy

Magasság: 171

Névnap: április 18

Foglalkozás: gyesen vagyok jelenleg

Testvérek: van egy bátyám, imádom...

Anyanyelv: magyar

Beszélt nyelvek: román, angol. De hozzá kell tennem, hogy nincs semmi nyelvérzékem. Ha más annyit tanult volna angolt, mint én, már a 6-ik nyelvet beszélné.

Gyűjtemény: nem nagyon vagyok gyűjtögetős fajta.Inkább kiállítgatós. Szeretem a munkáim pár napig még csodálni.

Kedvencek: már kiskoromtól egy vágyam volt: legyen egyszer egy csacsim... mert azok olyan játkékosak és jópofák... persze ez meg-nem-valósult álom lesz...
Kedvenc könyvem: Daniel Quinn: Ismael
Kedvenc zeném: no, ezzel mindig bajban vagyok... mert időszakosan magyon más irányt vesz a kedvenc listám... de a musicalek, főleg azok, melyeket kivülről tudok, bármikor jöhetnek...
Kedvenc ételem: általában a gyümölcsök... tavasztól késő őszig napi egy kiló idénygyümölcs...
Kedvenc filmem: Harry Potter, Gyűrűk ura

Cipőméret: 39-40 és meg kell mondanom, hogy néha férficipőboltból vásárlok. A női részlegen a topánkákon mindig elcsodálkozom, aztán mikor kikérem a méretem, hoznak egy tragacsot... a férfiaknál az enyém néz ki topánkának...

Iskola: Pszichológia és Biológia

Zsebpénz: rövid ideig... Ha megjelenik is a pénztárcámban valami pénz, csodával határos módon eltűnik az első kreativ vagy rövidárú-boltnál, netán könyvesüzletnél...

Álom: Van egy bakkancslistám, vagyis ide gyűjtöm az álmaim, amiért érdemes túracipőt húzni, felkötni a nadrágom és kaparni, kaparni, kaparni... Dehát egyetlen álmot sem adnak ingyen...
És itt egy pár közülük:
- Szeretnék Kósa mellett megöregedni...
- szeretnék egyszer egy szabadon élő delfint megsimogatni (ami már egyszer majdnem sikerült, csak a lányok olyan sápítozásba kezdtek mellettem, hogy el is úsztak... pedig Istenemre mondom kihívtam volna őket a partra)
- szeretnék még egyszer Nagy Olgával találkozni, ezúttal diktafon nélkül... az első életem egyik nagy élménye... pár óra alatt éveket bölcsültem mellette...
- szeretnék egy mesekönyvet írni
- szeretnék nekitámaszkodni Matchu Picchu romjainak
- szeretnék még egyszer Csilla barátnőmmel találkozni. Hallgatni a nevetését és összekucorogni az ölelése elől. Ő az az ember, aki felégetett mindent maga mögött, évekig kiköltözött a farkasok közé, velük együtt üvőlteni a hajnalba... és most valahol a nagyvilágban, valamelyik országban, távol a civilizációtól a tó partján a vadkacsákat nézegeti... szóval, találkoznék még egyszer vele
- szeretnék elmenni biciklivel, felfedezni a Moldvai kolostorokat, naná, hogy a teljes családdal...
- szeretném a Matterhornról lelógatni a lábam...
- szeretnék gyerekeknek feladatos füzeteket és társasjátékokat írni, tervezni
- szeretném a kedvenc musicaljeimet az eredeti szereposztásban (na jó, ebben hajlandó lennék kis kompromisszumokra is) hallgatni, látni, végigtáncolni és énekelni
- szeretnék egy gólyafészek monitorizálási központot itt szilágyságban
Szóval, ilyenek...

Háziállatok: halak, pár család méh...

Megnevezem, hogy kitől és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.

A díjat Marcsitól kaptam, 2010 április 9-én...

És kinek adom tovább? Mindig ez a nagy kérdés. Ez egy Született Tehetség díj... és mindenkit akit látogatok, olvasok kétségkívül tehetséges... ki szerezte, ki örökölte a tehetségét... de ezt nekem honnan kéne tudnom, hogy hol a forrás... tény, hogy tehetségesek... Szóval kiemelek 5 személyt, nem haragusztok igaz, hogyha ezúttal olyan embereket, akik több területen is kamatoztatják zsenialitásukat?...

Elsőként Nórit, mert bármihez nyúl valami gyönyörű kerül ki a keze közül, legyen az a scrapbook, a fotózás, a filcmunkák, grafikák...
És Honey-t mert mindig meglep valami új alkotással egy újabb és egy újabb területről. Úgy tűnik, hogy feneketlen zsákból meríti ötleteit...
És Bogi aki kezdetben lenyűgözött a horgolt blúzaival, aztán a türőgetésivel és folytatja a képeslapjaival, scrapbook oldalaival...
És Zs'Art, akinek lámpáiba az első alkalommal beleszerettem és aki varr, képeslapot, albumot készít... szóval ő is egy igazi tehetség...
És Vera, akinek a csodás scrapbook-oldalakon kívül a kopácsolásai is lenyűgőznek...
És Mörjike, akinek imádom az oldalait, de aki a dobozaival is levett a lábamról...

Húsvét nálunk

2010-04-10T07:34:00.009+03:00

Tudom, hogy már egy hete nem aktuális, de most értem el oda, hogy beszámoljak az ünnepről.

Meg kell mondanom nem mindig szerettem a Húsvétot. Volt mikor elmenekültem a locsolók elől, korcsolyázni(!) a Szent Anna tóra. Volt mikor hagyományőrző körútat szerveztünk az ünnep alkalmából, melyek közül a legemlékezetesebb az apácai kakaslövés. Volt amikor bezárkóztam és senkit sem engedtem be. De olyan is volt, hogy a nyakamba kaptam pár vödör hideg vízet, sőt egyszer az ágyam martaca is megpenészedett, mert valamelyik okos oda zúdította a fazék tartalmát. És olyan is volt, hogy a sógorommal húsvét hétfőjén megkeztünk egy 1000 darabos puzzlet és három nap múlva fejeztük be... a locsolandó lányok nagy szomorúságára.

Azonban mióta a gyerekek megvannak, más értelmet nyert az ünnep is, mint sok minden más is. De márcsak ilyenek a gyerekek. Megérkeznek és felforgatják az ember világát és helyreteszik a dolgokat, mindent oda, ahová való. Így lett ez a Húsvéttal is. Locsolóverskeresés, -tanulás, tojásfestés, lakásdíszítés, ünnepi ebéd, szép ruhák, kölnivíz. Minden ahogy dukál. No, meg a húsvéti történet felelevenítése. Ha láttátok volna, milyen átélessel mesélték a Jézus keresztrefeszítését és Judás árulását. Gyermeki csodálattal hallgattam őket vissza. Bámultam és ámultam. És örültem, hogy én lehetek ezeknek a gyerekeknek az édesanyjuk.

No, de vissza az ünnephez. Nálunk locsolkodnak. A fiúk felkeresik a rokonságot és a baráti családok lányait. Megöntözik és piros tojással térnek haza. Izgalmas nap, tele élményekkel, eseményekkel. És nekünk lányoknak is. Várjuk a barátainkat, Panni a vendéglátó szerepében díszeleg, megkínálja kis vendégeit... és zúgolódik ha valamelyik fiú nem akarja gazdagítani az illatok tárházát a ruhaján.

Mostmár szeretem az ünnepet. Szeretem, mert a legtöbb barátunkat ekkor láthatom (sajna), ekkor tudhatom meg mi is történt velük az elmúlt évben és mi minden lesz velük a következő húsvétig. Szeretem, mert lassan családi hagyománnyá válik, hogy az ünnepi ebédre nálunk gyűlik össze a család. Szeretem, mert elszármazott, külföldre telepedett barátaink ekkor jönnek haza és tudják, hogy nálunk vendégszerető és kíváncsi tekinteteket találnak. És szeretem, mert sok-sok nyuszi bújhat meg a lakás különböző részein. Szóval, szeretem...

Néhány képet összeválogattam a berzselt tojásokról és a papír- meg dekorgumi-állatainkról, filigránjainkról...

köszönet, blogdíjak...

2010-04-09T08:02:00.009+03:00

Előre is nagyon megköszönném vigasztaló szándékotokat. És meg kell mondanom, hogy mindegyik célba ért. Annyira, hogy Brigi ajándék-készítő tippje annyira megtetszett, hogy az éjszaka lázas tervezésbe fogtam és csak a jólneveltség akadályozott meg abban, hogy a nagy sötétben ne gurítsam elő a varrogépem és kecgetessek alvó családom nagy örömére... De a prodzsekt megvan, remélem hamarosan mutathatom is (a gép már elől). Köszönöm Brigi!

A díjak mindig jól jönnek, nem?

Honeytől kaptam a reggel első díját... A Köszönöm, hogy része vagy a világnak! - díjat. Én is köszönöm...

És tovább adnám minden olyan blogbarátnak, akiket rendszeresen olvasok, bármit és bármiről is írnának. Függetlenül attól, hogy már megkaptátok-e vagy sem, szeretném ha tudnátok, hogy az én életemnek Ti is részei vagytok... Tittina, Sipike, Honey, Rika, Nóri, Teebolya, Gabi, Jovi, Brigi, Vera. A sorrend a bejegyzéseitekre utal és nem fontossági sorrend.

És egy másik díjat is kaptam... azzal kicsit később... vár a varrógép...

életjel, de halovány...

2010-04-08T15:00:00.002+03:00

Valami mérhetetlen depresszió kezd megszállni. Kilábalok belőle, oszt potty, megint visszaesek... hogy miért, nem tudom... Nem szoktam depis lenni... sőt, nekük szoktam segíteni :D
Egy biztos: a családi egyenlegünk megváltozott. A legrosszabb egyenleg, amit most el tudok képzelni a 3-2=1... ennyi gyerekünk maradt a háromból... merthogy a két nagyobb mamához utazott a székelyekhez... első nap enni sem tudtam, de Áron sem. Szegény mit sem ért az egészből, hiányérzetét sem tudja kifejezni... csak betársult a koplalásba... pedig azt hittem, hogy mennyi mindent fogok tenni a nagy csendben... ehelyett Áronnal dobókockát egyensúlyozunk egy puzzledarabon...
Teszem a tennivalókat, bár üresjáratban járom a köröket. Alkotnék, de az eredmény is elszomorít. Egyszerűen nem találom magam... Süllyedek, süllyedek... ugyhogy inkább elmegyek dobókockát egyensúlyozni...

cukor-tójó tyúkok és Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

2010-04-03T16:21:00.002+03:00

Az idén a locsolók nyuszi- és tojáscsoki helyett ezeket a tyúkocskákat kapják. Belsejük tele cukrokkal és drazsékkal. Remélem fognak örülni neki.

Nektek meg Kellemes Húsvéti Ünnepeket, sok locsolót, számtalan pirostojást...no, meg az elmaradhatatlan vödör vizet kivánnék...

nyűzsi-napok

2010-04-01T12:22:00.005+03:00

A hétköznapok mostsem vagy még mindig nem unalmasak. Inkább szaladunk egyik helyről a másikra, sodródva az eseményekkel és tobzódva az ünnepekben. A tegnap szülinapi bulin voltunk. Óvison. Egy játszóházban. A gyerekek nagyon élvezték, én meg egyik ámulatból a másikba estem. Hiába a technika fejlődését már nehéz nekem is követnem. Mert nemcsak az arc- és hajfestés a menő, vagy a buborékfújó sem igazi mostmár. A különlegességet az emberek a szappanhab készítőben (ami a fejedre szórja a habot az égből és hamarosan fürdőkád jelenthez hasonló a parti...), az óriási kivetítőben, (ami a gyerekek fenékriszálását tükrözi), a füstfúvóban, csoki és pezsgőszökökútban látnák... és ja nehogy kifelejtsem a pókháló-lővőt. Szóval, csak ámultam, hogy mik nincsenek...
Aztán ma délelőtt egy húsvéti játszóházba vittem a nagy és előkészítő csoportot az óviból, ahová a nagy gyerekeim járnak. A suli szervezi meg minden évben, melyben én is tanítok. Sulisok és leendő sulisok együtt dolgoznak. Így egy kicsit hazamentem. Ez már inkább kedvemre való volt. És ez amihez értettem én is. Vágtak, ragasztottak, húsvéti díszeket készítettek. Jó volt és kellemes. Ég és föld a tegnapihoz képest. Szerencse vagy öröm, hogy ezt is a gyerekek legalább annyira élvezték, mint a tegnapit...

húsvéti üdvözlőlapok

2010-03-30T14:54:00.011+03:00

Elkészültem a húsvéti üdvözlőlapokkal. Már nagyon hiányzott a papírvágás, ragasztás... de most végre kiélhettem magam...

Felhasznált anyagok: fotokarton extra mennyiségben, szalagok, gombok, kevés kreppapír, a nyuszik, csirke egy Praktikás dekupapír darabjai... a nyomtatott papírok Rainbow Csiripelő madaraiból, JKCretions: Simply You paper-ből...

az a bizonyos nyolc kérdés...

2010-03-30T08:44:00.007+03:00

Honey volt kíváncsi a nyolc kérdésre adott válaszaimra... amit ezúton köszönök neki... mindig szeretek egy-két lépést tenni az önismeret útján...

1.Mi lenne, ha nyernék a lottón?

megnyugodnék... elsőkörben... aztán biztosítanék egy élménydús gyerekkort a kölököknek... kirándulnánk, világot látnánk... másodsorban pedig vennék egy hétvégi házat valahol a friss levegőn, távol a város zajától... és a tágabb családot is segíteném... de amit fontosnak tartok, hogy egy biztos anyagi háttéret teremtsek a gyerekeknek... így biztos a nagy hányada a pénznek bankban landolna...

2. Rossz szokásom?

reggeli előtt iszom meg a kávét...
ha a párom kinyilvánítaná a véleményét vitáink során, mindig azt mondom, hogy tyő-tyő-tyő... tudom, hogy nem szép :D, de olyan jó
szoktam grimaszkodni a gyerekeknek
duzzogós vagyok
és kicsit rendmániás
nagyon makacs vagyok, ha valamit a fejembe vettem, akkor azt tűzön-vízen át, nem hallgatva sem az észérvekre, sem a jó szándékra

3. Koffein?

reggel, nessz, erősen, kevés cukorral... az első terhességem óta ki nem állhatom a frissen főtt kávé illatát, ezért iszom nesszt... leszokni róla, nagy kínok árán, próbáltam párszor, de mindig csak pár hétig-hónapig sikerült

4. Színeim?

A gyerekek révén költöztek be a színek az életembe, ezért örök hálával tartozom nekük. Addig a fekete, az ünnepi fehér, a khakibarna- zöld, drapp, ezek voltak a kedvenceim. Most a narancssárga áll az első helyen, zöld, kék... amit meg még mindig nem tudnék elviselni magamon az a lila, rózsaszín...

5. Mi van most rajtam?

Bársonygatyó, trikó. A nadrágjaim 90%-a bársony; amit nem hordhatok már az úton, de még mindig nagyon szeretem, no, azt húzom fel itthon... a jegygyűrűm és a fülbevalóm... ékszer más rajtam nincs, fém-allergiás vagyok :(

6. Háziállat?

pár hal egy akváriumban, hangyák garmadával (amit felesleges is lenne írtani, nálunk állandóan akad morzsa a gyerekek jóvoltából... nem is beszélve a sok csaliról, amit a gyerekek szándékosan raknak ki, nézzik, milyen gyorsan akadnak rá...)... pár család méh, ami azonban nincs a házban, de attól még a miénk... és a lányom bogarai, bár azok nem élők, de változatosak...

7. 10 év múlva hol látom magam?

Van, amin nem szeretnék változtatni az elkövetkezendő 10 évben sem... pl. a családi állapotomon, vagy a lakcímemen... És van amiért még mindig kaparnom kell... Van egy bakancslistám, remélem abból már sok minden ki lesz pipálva.

8. Legutóbbi nagyon jó élményem?

Az éjszaka a nagyobbik fiam bebújt mellém, megnézte, hogy nincs-e kinnt a derakam és mivel mint mindig, kint volt, a pizsamámmal betakarta... :D

És kinek adnám tovább??? Moncsinak, Andinak, Mónikának, Katicának, és Mesinek

könyvek és olvasás, no meg a hozzuk kapcsolódó kérdéssor

2010-03-29T08:43:00.008+03:00

Ez a játékok napja. Ma reggel két kérdéssort is feltettek blogos barátaim. Igyekszem rájuk válaszolni, takarítási szünetekkel tarkítva. (egy kis türelmet azért kérek...) De szeretek játszani. Így természetes, hogy válaszolok.
Ezt a játékot Sipikének köszönöm, de azt nagyon. Jó kis önismereti séta volt.

1. Mi volt életed legrosszabb könyv élménye?

Hu, így rögtön az elején egy ilyen kérdéssel indítani. :D. Müller Péter: Kígyó és kereszt, valamint Lomb és gyökér. Na, nem azért, mert szeretem Müller Pétert, annak idején faltam a Nőklapja hasábjain a "pszichológus válaszol"-ját. És szeretem a Benső mosolyát is... de valahogy e két könyv nagy csalódás volt számomra.

2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?

Daniel Quinn: Izmáel.

3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?

aha, Umberto Eco: A rózsa neve, imádtam ezt a könyvet. Amúgy meg szeretem a krimiket, bár ritkán olvasom.

4. Mit használsz könyvjelzőnek?

legtöbbször semmit. Szeretem úgy végiglapozni a könyvet, hogy nem tudom, pontosan hol hagytam abba... így mindig visszaolvasok kicsit... no, jó, néha előre is...

5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt … hm?

ez attól függ... ha kell olvasni (pl. szakkönyvet, vizsgára stb., akkor mindegy hol vagyok és mindegy hány óra, addig olvasok, amíg bírom szusszal). Amúgy, békésebb napokon, a teraszon szeretek olvasni, napfényben és a virágaim között.

6. Mi volt az első könyved amit olvastál?

szerintem Erik Kestner: A két Lotti vagy Nagy Olga: Lányok a bentlakásban, vagy valami hasonló lányos, tinikönyv.

7.Puha kötésű, vagy keményvfedeles?

mindegy, ugyis a tartalom számít. De azért szeretem az igényesebb kivitelezésű könyveket. Jól mutat a polcon :D.

8. Mit olvasol most?

A kreszt. Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő. Mesekönyvet extra mennyiségben. Szakkönyveket.

9. Hányadik oldalon jársz?

93, 58

10. Rajta hagyod a kezed nyomát a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leöntöd, leeszed, egyéb barbárság)?

ha szakkönyvet olvasok, akkor igen... aláhúzom, nyilakat rajzolok, karikázok stb. a könnyebb átláthatóság kedvéért. Szépirodalomba soha, semmit.

11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?

nem igazán... általában célirányosan keresek egy könyvet, és ha megtalálom mindegy, hogy milyen a kivitelezés, mert így is, úgy is, elolvasom.

12. Az oldalszám?

Ez aztán tényleg nem számít. Bár ha valamit nagyon megszeretek, akkor sajnálom, hogy nem íródott tovább...

13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?

Ritkán, bár néha nagyon nehezen állom meg.

14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?

Igen, de nem sok. Nagyon kell szeressem, hogy másodszor is elolvassam, pedig néha jobb lenne. És belelapozni is ritkán szoktam már kiolvasott könyvbe.
Amit viszon többször is, az a már említett Izmáel, vagy Marlo Morgan: Vidd hírét az igazaknak, vagy Jane Goodall: Amíg élek remélek, vagy James Redfield: Mennyei prófécia, vagy Beatrice van Eersel: Az ötödik álom.

15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset?

Ó, igen és elég kínos baleset. Lekávéztam olyan könyvet, ami nem volt az enyém.

16. Eladod -ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszik?

Megvenni csak azt veszem meg, ami tudom, hogy tetszik. Amúgy, igen, mániákusan ragaszkodom hozzuk. Szeretem ha körbevesznek könyvek. Gyűjtöm, rendszerezem, szeretgetem...

17. Még a fürdőbe is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározható helyen?

A fürdőbe, mióta gyerekek vannak, soha. Őszintén: örülök, ha szükséges és sürgős dolgaim el tudom intézni, mielőtt valaki rám nem töri az ajtót. A teraszon szoktam olvasgatni. Ha meg muszály, akkor összekuporodva bárhol, csak annyi a kikötés, hogy tudjam feltenni a lábam.

19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett/megveendő könyveket?

nem... bár van egy fejben tárolt listám, amit mindenképp megvennék, ha valahol látnám, hogy eladó.

És, akire kíváncsi lennék: Gabi, Nóri, Teebolya, Tittina.

A Föld órája

2010-03-26T08:27:00.003+02:00

Csatlakozunk ismét a Föld órája, kapcsoljuk le a villanyt egy órára- kampányhoz. Mikor? Március 27-én este 20.30-kor. Most már másodszor. És igen, lehet kisgyerekekkel is. Mert nekünk sikerült. Igaz,hogy előkészületeket igényelt. És annyira készültünk, hogy Panni fél percenként megszakította barchobánkat, hogy "Anya, mikor lesz már a Föld órája?" Aztán kiderítettük, hogy valami tűzijátékfélére gondolt... Részletes információk a http://foldoraja.hu-n

És együtt ketyegtünk egy órát a Földdel. Aznap délután azon gondolkodtam, hogy akkor lenne igazi eredménye a kampánynak, ha egyszer eljutnának a tömegek oda, hogy ne legyen megerőltető az egy óra sötétség. Hogy természetes legyen a csatlakozás. Hogy ne kelljen azon gondolkodni, hogy mi igen-e vagy most mégis kihagynánk... vagy van-e rá módunk, vagy időnk, vagy nincs-e valami sűrgős és halaszthatatlan teendőnk... Ezen felbúzdulva, magamat akartam kicsit tesztelni. Megszámolni, hogy hányszor jön a kényszer, hogy megnézzem, mennyi idő telt el az órából, hogy az óra letelte után vajon azonnal a kapcsolóhoz, távirányítóhoz, számítógéphez rohanunk-e... szóval megnézni, hogy én hogy állok a dolgokhoz...
És eljött az este... egy rohanó nap után... nekem nagytakarítással, a gyerekek pedig ismét fát, bokrokat ültettek, egész nap szaladgáltak a hegyen... és mindenkinek mondták, hogy ma van a Föld órája, értette az vagy sem, nem számított... Fürdés (vagy inkább csutakolás) és az ágyban várták a mesét. Azt mondtuk, hogy számítógépen és a lufis-bácsisat... Apjuk leintette, hogy majd a "Föld órája"-kor. Merthogy laptopon, akumulátorral... és nem használnánk az áramot... de az igazságos Panni, kiállt a Föld órája mellett... hogy akkor szó sem lehet... így a mese is elmaradt... de Áront altatva és hallgatva a nagyok duruzsolását, arra jöttem rá, hogy a gyerekeink generációja tényleg nagy erőket rejt ezen a téren is. úgy a hírterjesztésben mint a szent cél mellett való kiállásban... és belealudtunk... így egy egész éjszakás Föld-óráját tarthattunk...

A bloggerkedés örömei...

2010-03-25T11:22:00.006+02:00

A tegnapi nap miután reggel fél hatkor ébresztett a kicsi fiam- gyereket öltöztettem- reggelit készítettem- apát utnak indítottam Kolozsvárra- a gyerekeket az óvodába- ettettem- ablakot pucoltam- ajtót mostam- virágot ültettem- csipkét és függönyt mostam- vasaltam- és pakkoltam a helyére- porszívóztam- megtartottam az órám- elmentem szülőértekezletre az óviba, ahol egy szuper előadást hallgattam végig- hazaloholtam- játszodtam- kitaláltam a vacsorát- meghallgattam mindenki napi beszámolóját- kicsit ápoltam a két mama lelkét- fürdettem- etettem- végre leültem megnézni ki mit alkotott, kivel mi történt. Teebolyához is azért kukkantottam be, hogy elolvassam mi az a 7 dolog amit írt magáról. A 7 ember közül is az Andi-ra azért klikkeltem rá, hogy lássam melyik névrokonom kapott díjat... és a lélegzetem is elállt amikor az én oldalam nyílt meg. Örömöm hármas: egyrészt mert nem számítottam rá, másrészt mert ez az első blogger-díjam, harmadszor mert a díjak sorából ezt nagyon megszerettem, blogos kóborlásaim során ez az ami a legtöbbet elárult a díjazotról. Annyira megörültem, hogy energiám lett volna a napot mégegyszer végigjátszani. Köszönöm Teebolya.
A reggel pedig Gabi lepett meg ugyanazzal a díjjal. Ami a mai napi rohanáshoz adott egy lökést. Neki is nagyon köszönöm, hogy gondolt rám...

A díjhoz tartozó szabályok:
1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad! (belinkelve a blogját)- kipipálva
2. Tedd ki a logót a blogodra!- kipipálva
3. Írj Magadról 7 dolgot! - no, ez most jön...
4. Add tovább 7 embernek! Ne felejtsd el linkelni a blogjukat!
5. Hagyj megjegyzést Náluk, hogy tudjanak a díjazásról!

És akkor a 7 dolog rólam:

1. mindig zavarba jövök, ha megkérdik, hogy ki vagyok, mivel foglalkozom. Hogy lehet ezt egyetlen mondatban elmondani? magyarázkodni pedig nem szeretek... de most megteszem, ha már kiváncsiak voltatok rám... Szóval pszichológiát végeztem először. Aztán bekerültem egy szívvel-lélekkel biológiát űző és élő társaságba. Megtetszett az életforma, a sok gyűrűzőtábor, talajcsapdázás, terepmunka. Mikor már több madarat lerajzoltam, többször meresztettem binokuláris főlött a szemem, mint a lelkes barátaim, beiratkoztam és elvégeztem a biológiát is. Most meg logopédus vagyok, és imádom... vannak életszakaszok, amikor hármas voltamból az egyik dominál, remélem életem végéig képes leszek váltogatni őket...

2. mindig különc voltam, bár nem életem meg különcségnek a különcséget. Csángónak születtem a székelyek között. Evangélikusnak a sok református és katolikus között. Félárvaként nőttem fel a sok rendezett, kevésbé rendezett és elvált családból származó gyerek között. Bár anyukám nevelt, mégis az ő családjából egyetlen lelket sem ismerek. Az apám sem párnák közt halt meg, de még nem is betegségben, a balesetnek is egy ritka és kalandos voltát választotta. Mindezekért mindig magyarázkodnom kellett, és én nem szeretek magyarázkodni. Mára már megtanultam, hogy csak megállapítom a tényeket, nem magyarázom...

3. szeretek képzelődni. Pl. végigfeküdni a fűben és elképzelni alattam a gömbölyű Földet, felettem a végeláthatalan világegyetemet. Vagy átölelni egy fát és elképzelni a benne zajló életet. Vagy hozzábújni a gyerekekhez és elképzelni a jövőjüket. Vagy végigjátszani agyban a világegyetem vagy a Föld kialakulását.

4. szeretem a frissen született gyerekek szagát. Ezért képes lennék ezer gyereket is szülni.

5. vannak dolgok, amit csak szenvedélyesen tudok csinálni. pl. kávét inni, rendet rakni. Szenvedélyesen tudom felfordítani és fejére állítani a házat, és utánna élvezni, hogy a család nemcsak a zokniját vagy a törölközőt nem kapja, hanem a szekrényt sem :D.

6. szeretem a levéldísznövényeket. Összegyűjtőttem belőlük közel 100 cserepet.

7. bár szeretem a nyűzsit körülöttem, néha, (na jó, ritkán, de akkor erőteljesen) rámtör a magány utáni vágy. Ilyenkor kutyaként morgok, ha valaki finom falatot mer lopni a tányéromból vagy a könyvem és közém ül. Ilyenkor elvonulok kaktuszt tetvészni, nagyon jó társaságtávoltartó tevékenység...

És akiknek tovább adnám a díjat:

1. Ilgya
2. Jovi
3. Csuti
4. Hana
5. Ágika
6. Klári
7. Kinga

liliput és Pannikrátesz, avagy miért csúszott le Panni a filozófia könyv lapjairól...

2010-03-21T09:43:00.007+02:00

Biztos nem én vagyok az egyedüli, aki egy-egy ötlet láttán nagyon sajnálja, hogy nem az ő kútfőjéből pattant ki a gondolat. Hát én igy voltam, mikor megláttam ezeket a csodákat. Megszerettem őket nagyon és tudtam, hogy hamarosan el is fogom késziteni őket. És a tegnap nekiálltam. És mivel három tökmagom van, ezért rögtön hármat készitettem. Hogy nem-e volt túl babra munka? Nem igazán, bár meg kell mondanom, hogy a mütyürök készitése testreszabott számomra.De amúgy is mütyürös nap volt a tegnap. Mig a nagyok az apjukkal bokrokat ültettek a szőlőhegyen és köszöntötték a méheinket a tavasz alkalmával, addig legyártottam közel 80 palacsintát, megcsináltam a három kisherceg-birodalmat és még Áronnal egy nagyot is sétáltunk a napsütésben. Úgyhogy azt gondolom, nem volt akkora munka és megérte...
Az eredeti ötlet kitalálója itt található, legalábbis én itt találtam rá. Annyiban azért eltértem a modelltől, hogy megpróbáltam egy-egy állatot becsempészni az összeállitásba. Hiába, biológus voltomat nem tudom letagadni...

Elkészítés: többen kérdeztétek, hogy hogyan készülnek a kis világcsodák, így leirom, bocsánat, hogy nem gondoltam kezdetben rá. Szóval, először kivágtam erős kartonból egy kört, az lett az alja. Erre építettem a félgömb alapot. Filcből. Aztán kitömtem vattával. És már csak a díszítés volt hátra. Itt egyszerűen filcdarabokat varrtam össze. A virágokat, fákat drót köré rendeztem. Kis hurkokat készítettem, feltekertem párszor a drótot, és úgy varrtam rá a díszeket, hogy ne szúrja meg a gyerekek ujjait és ne lehessen könnyen leszedni (vagyis, hogy gyerekálló lehessen, de azért nem kell a gyerekek találékonyságát sem alábecsülni. Tíz perc munkájába tellett Áronnak, hogy darabokra szedje...). A meglévő tapasztalatommal azonban már hungarocell fél-gömbre húznék rá filcruhát. Részben mert könnyebb lenne a drótot beleszúrni, másrészt mert a gyerekek állandóan ki-be rakosgatják az apró elemeket, lehet az ellenállóbb lenne.

És hogy miért csúsztunk le a filozófia-könyv lapjairól?
Az egyik ebédnél Panni feltette a nagy kérdést:
- Anya, mitől növekedünk?
- ????
- Úgy gondoltam, hogy ha sokat eszünk és megtelik a gyomrunk, akkor a sok étel elkezd belülről nyomni, és addig nyom amig elkezdünk mindenhol növekedni...
Ha ezt a 400-as, 500-as években állitotta volna, fiúként, Pannikrátesz vagy Pannigorász néven beleirta volna magát a történelembe...

toronyépítés

2010-03-19T10:30:00.004+02:00

A scrap.hu-n indult egy kihívás, mind a régi szép időkben címmel. Olyan alkotásokkal lehet rá jelentkezni, amiben dominálnak a saját készítésű díszítők, hátterek, vagyis mint régen, amikor még nem voltak spéci scrappes cuccok (ami kísértetiesen emlékeztet az itteni mai állapotokra, de ez már egy másik történet, amiről nem érdemes szót ejteni). Én is benevezek ezzel az alkotásommal.
Az oldal látszólag az Eiffel-torony építésről szól, de burkoltan, ám annál hangsúlyosabban az együtt alkotás öröméről. Mindig nagy élmény ha a sógoromék hozzánk jönnek. Ritka az az ember akivel nemcsak beszélni lehet jókat, hanem hallgatni is. No, ő egy ilyen ember. A gyerekek pedig imádják. És ha hozzánk jönnek, mindig hoznak valami csemegét, amit a gyerekekkel közösen játszhatnak, tevékenykednek.

Az oldalt kicsit maszatoltam. Papírfecniket akriloztam, majd az alapra varrtam. Kis téglalapokra írtam a kommentárt. És elkészítettem az Eiffel-torony stenciljét. Rátettem az oldalra és festéket nyomkodtam át a réseken :D. Valahogy így:

A betűket rajzoltam, majd vágtam... szóval az oldalon probáltam mindent magam készíteni.

egy lap, egy maréknyi bari és a tűzesfejű királyka

2010-03-16T15:04:00.008+02:00

Az úszótanárbácsinknak készítettem egy Sándor napi képeslapot. Először komolyra vettem a dolgot, nem vagyok én otthon a férfi szín- és formavilágban, aztán mivel túl komolyra sikeredett, próbáltam enyhíteni kicsit, de nem sikeresen... szóval, nem vagyok büszke erre a munkámra... de az enyém...

A barik viszont nagyon bejöttek nekünk. A hétvégén készítettük el őket, egy kedves varrólánynak köszönhetően, leírást itt találhattok róla. Egy nagyon kedves foglalatosság, közösen a gyerekekkel. Nagyon jókat nevettünk közben. Vágtuk a sablon szerint a barikat, a gyerekek rátekerték a fonalat, és mintha soha nem akarták volna abbahagyni... végül a papírok végessége győzött. Mikor már kifogytunk a szürke papírból, Panni még kért egy kicsi barit. Rajzoltam neki egy ici-picit és amikor vágta ki, véletlenül levágta a farkát. Erre megszólal:
- Anya, ez a bari még olyan kicsi, hogy ki sem nőtt a farka...

És a tűzesfejű királyka esete is megérne egy misét. Vasárnapi sétánkon, aminek a végén mamához értünk, ebédelni, mi lányok lemaradtunk kissé a fiúktól. Egyszer csak gyönyörű madárcsicsergést hallunk. Mondom Panninknak maradjon csenben, cserkésszük be, hátha közelebbről is szemügyre vehetjük. És engedte is a drága. Nagyon nehezen indultak be azok a bizonyos biológusi kerekek, de mikor végre sikerült a királykához elérnem és megbizonyosodnom, hogy tényleg az csicsereg a szemünk előtt, majd kiugrottam a bőrőmből. A lelkem az éterben vad táncot lejtett és minden megpattíntott ablakon beordíbált : ez egy tűzesfejű királyka... persze Panni távolról nem volt ilyen lelkes. Nagyon féltette a pocakját. Rángatott, hogy megeszik a levest a legények nélkülünk, ha nem igyekszünk. Hát ennyit a világi dolgokról. És itt a madár... imádom... alíg pár centi, óriási torokkal...

kicsi ember

2010-03-14T10:33:00.006+02:00

Elkészültem a Yabo kihívásra az oldalammal. A feltétel az volt, hogy kerüljön az alkotásra valami pöttyös, valami kockás, valami csíkos és valami tűrkiz.
A háttér saját festés. Egy vászondarabot festettem be akrillal és azt nyomkodtam a papírra. Majd egy kicsit szivaccsal is megmaszatoltam. Egyre jobban tetszenek a saját készítésű hátterek, azt hiszem kicsit pihenőbe kéne küldeni a nyomtatót. Aztán jött a pöttyös, csíkos papír (maradék nyomtatott freebiek), a kockát pedig varrással hoztam létre. Aztán saját készítésű díszekkel adtam meg a körítést.
Nagyon szeretem Áronnak ezt a képét. Mert kicsit a kicsinységét hangsúlyozza. Talán eddig fel sem tűnt, hogy ennyire kis életek mozognak, szaladgálnak körülöttünk, de most hogy a kicsi a nagyok körül él, szuszog, pislog, és állandóan utánnuk lóg, szembeötlő a kisember-volta... Mert a nagyok is kicsik még... és a kicsi még kisebbnek tűnik... (na, ezt jól körbeirtam)... Persze, ez nem jelenti azt, hogy nincs nagy-emberhez illő akarata, személyisége, igénye, érzelme...

jöhetnek és mehetnek a nyuszik...

2010-03-13T13:58:00.007+02:00

A napokban nyuszi-projekten ügyködtem. Mindenképp szerettem volna, végre, elkészíteni a Tilda-nyuszikat és mivel a gyerekek nem voltak és most sem nagy plüss-rajongók (bár az évek során egy egész játszóháznyi gyűlt össze kedvesebbnél kedvesebb figurákból), ezért úgy gondoltam, hogy készítek egy-egy kistáskát a legényeknek (hadd feszítsenek benne locsoláskor) és egy kosarat a kisasszonynak (amolan tojástartót) és arra fogom dísznek varrni a nyuszikat... elsőre a nyúlak öltöttek formát, és micsoda meglepetés ért, mikor ölelgetni, szorongatni kezdték a gyerekek... azóta alíg teszik le, velük játszunk, alszunk, eszünk, sétálunk... és nem is akarnak hallani arról, hogy a kistáskákra legyenek felaggatva...

A Pannus kosara és nyuszja:

A Mátyás kistáskája és nyuszkója:

És az Ároné, bár ő még nem igazán fogja célszerűen használni, de egyelőre nagyon jó megtömni játékokkal...

sakk-matt

2010-03-08T13:56:00.005+02:00

Vezetek egy esemény-naplót a gyerekekről... hogy az-e igazából, nem tudom... én így nevezem. Ide szoktam összegyűjteni ünnepeink és hétköznapjaink képeit, amit aztán lassan- lassan feldolgozok. Azt hiszem ez az ami tetszik nektek. Legalábbis sokszor azt dícséritek munkáimban, hogy sok mindenről szólnak az oldalaim. Az év végén pedig egy nagy albumba foglalom és óriási betűkkel ráírom a dátumot. Sokáig azt hittem, hogy ez csak az én hóbortom... mert szeretek vagdosni, ragasztgatni... én minél többet, annál jobban élvezem... De képzeljétek, nemrég nagy meglepetés ért. A gyerekek elővették egyenként és együtt nézegették... Az ő történetük, történelmük oldalait... és kérdezetek fennhangon... merthogy még olvasni nem tud egyik sem... azt hiszem, hogy ezért is megéri csinálni...
Szóval az az oldal is amit ma hoztam, egy apró eseményről szól, az életünk egy szeletéről. Mátyás fiam sakk-körre jár. Mindig is szerette a társasjátékokat, így nem is sokat vaciláltunk amikor egyszer felvetődött, hogy vigyük "okosodni", elmentünk és megnéztük... és ott ragadtunk...
Az oldalt először fekete-fehérre terveztem, aztán ilyen lett belőle, de én ezen meg sem lepődöm... hol van az én fekete kórszakom, amikor fekete ruhákba jártam, fekete zenét hallgattam és fekete volt minden körülöttem... azt hiszem változom én is, köszönet érte a gyerekeknek...
Szóval, az alapot festettem... mármint a fekete kockákat rajta... akrillal, a szokásos szivacsos technikával. A többi kiegészítőt vágtam, nagy-nagy örömmel és munkával... a kis zászlót egy gémkapocs kiegyenesített drótjára tekertem. Varrtam keveset... És nagy szeretettel elhoztam nektek :D

felhasznált anyagok: fehér fotokarton, fekete, sárga, zöld fotokarton maradékok, fekete és fehér Perle cérna, gémkapocs...

100 % lány

2010-03-07T10:29:00.006+02:00

Egy újabb oldal Panniról. Már régóta szemezgetek a Calico stúdió egyik tutoriáljával. Úgy hogy elővettem örökségem, a varrógépet, ami egyidős velem és nem kevés kínlódás áran, de megszületett az első olyan oldalam, ahol gépi varrást alkalmaztam. Először kivágtam a köröket, az utasításoknak megfelelően, majd felvittem a két színt szivaccsal a körök köré... majd a körök közepébe csigavonalakat varrtam... és díszítettem... megint saját kiegészítőkkel... a papírrózsáknál szintén a Calico stúdió ötletét követtem... az alapszirmokat pedig domborítottam kissé, a rózsabimbókat pedig egyszerűen papírból felsodortam, leveleket ragasztottam rájuk... a címke, a felirat szintén saját vágás...

felhasznált anyagok: az alap fehér fotokarton, piros és narancs akrilfesték, narancs és bézs varrócérna, fekete dombornyomott papír, és számos maradék papírfecni... :

hűtőmágnes 2.

2010-03-05T16:17:00.005+02:00

Elkészültem a második hűtőmágnessel is... Imádom ezt a fotót a nagyobbik fiamról. A történetet is, mely hozza kapcsolódik. Mindig is imádott fára mászni, tudják ezt a nadrágjai elég jól. Ekkor sem történt másként. Ahogy meglátta a "megmászható" fát, előre szaladt és már lendült is. De ekkor darazsak zavarták meg tervét. Ez sem tántorította vissza, de még megkérdezte, hogy nem-e fogják őt bántani. Kiderült, hogy pont e fa alatt egy lyukban van a fészkük. Mátyás már ezért is jó mókának tartotta a fánlételt. Onnan is szemügyre vette a dongó darazsakat. No, meg a madarakat...

Egy kicsit formabontó oldal lett, de azt hiszem a hűtő elbírja :D... az alap fotokarton, arra ragasztottam a hullámkartonból vágott fát. A hullámkartont kicsit koptattam, a csíkokat megpróbáltam a fakéreg mintázata szerint hajlítgatni, bár a fényképen ez nem látszik elég jól. Aztán leveleket ragasztottam, madarakat és virágokat. A virágok piradee talvanna ötlete alapján készültek. Köszönet érte.

titkok doboza...

2010-03-03T11:39:00.005+02:00

Mátyás szenvedélyes gyűjtögető. Ilyen volt mindig. Kezdődtek a botokkal, szerre hoztuk haza őket, betettük a garázsba, nevet adott nekük. Volt ágas-bot, csápos-bot, dúcos-bot, pókos-bot, stb. Emlékszem egyszer nagyot sírtunk ezért a pókos botért. A bot vége elágazott, olyan volt mint a póknak a lábai. Mátyás azokat taszította a földön és azok miközben mozogtak, rázkódtak, a pók mozgását imitálták. Ez volt az egyik kedvence. Állandóan magunkkal húrcoltuk. Történt egszer, hogy bementünk a suliba ahol tanítok. A portás ránk köszönt és mivel én úgy tanítottam a gyerekeket, hogy bottal nem megyünk be sehova (az üzletek előtt minidig elhagytuk, hogy aztán percenként ránézzünk nehogy lába keljen valamelyiknek), Matyi a portáshoz szaladt és átadta neki megőrzésre a botot. A portás megnézte, nem is kérdezett semmit, csak elkezdte megtisztogatni az ágaitól. Erre Matyi nekiállt üvölteni, a portás keze meg gyorsabban kezdett járni. Megvolt benne a jószándék, hogy ne sírassa a gyereket sokat... persze, ő azt hitte, hogy ezzel jót tesz... a gyerek magyarul magyarázott, a bácsi románul nyugtatgatta, hogy mindjárt kész lesz... én meg azt sem tudtam milyen nyelven, kinek magyarázzak... de a bot megtisztult pókságától... nem is kellett többet...
Szóval, a botok alábbhagytak egy idő után... szalonnát sütöttünk a máglyányi felhalmozott botból. De aztán jöttek és maradtak is nálunk a mai napig a kavicsok, üveggólyók, termések, cukrospapírok. Melyek nagy rendetlenségben egy fiókban hevernek. Egész a mai napig. Mert elkészítettem a fiamnak az új helyüket, egy tároló-dobozt...
A doboz alapja egy kartondoboz. Belsét több részre osztottam, szintén karton csíkokat varrtam körbe. Aztán filcmaradékokkal díszítettem. Baglyot aplikáltam a tetejére kézi varrással (egyetemista éveim egyik kedvenc megfigyelési állataként. Imádom a mai napig őket. Valamikor órákat tudtam előttük tölteni, egy távcsővel a kezemben).

hütőmágnes Pannival...

2010-02-28T10:21:00.006+02:00

Mint minden rendes háziasszony, én is elég sok időt töltök a konyhában. És ha már mauszály ott lennem körbe szoktam magam venni számomra kedves dolgokkal. Pl. a hűtőn időről időre feltűnnek családom tagjainak fényképei... és hát itt a tavasz, ideje van a megújulásnak... ezért három csemetémről szeretnék valami tavaszias, lendületes dolgot késziteni. Az első elkészült. Pannáról...
A vázlatban a scrap.hu-n hónaponta induló kihivás elrendezését követtem, kicsit szabadabban feldolgozva. Mert az egyenes vonalakat virágokra cseréltem. Az oldal egyik érdekessége, hogy térben kissé kiugró... több virágformát helyeztem egymásra, mindegyiket megemletem dekorgumival... a hátoldalára mágnescsikot ragasztottam... mostanság nagy kedvencem a lila virág formája, leirása megtalálható itt...remélem tetszik nektek...

az "önző" lány-gének

2010-02-27T10:31:00.007+02:00

Na, nem a lányom önző, nehogy valaki erre a következtetésre jusson a címet olvasva, hanem a gének, melyek muszály megnyilatkozzanak nemektől függően. Merthogy én is állítom (Dawkins atyánkkal egybehangzóan), hogy igenis önzők a gének és igenis vannak csak a lányokra jellemző gének...
Ha reggelente a gyerekek apával tűnnek el fél órára a fürdőbe, megesik, hogy apa azzal a kijelentéssel jön ki, hogy Panni egy igazi lány. Merthogy egy lány reggeli mosdási szokásai merőben eltérnek a legényekétől. De nemcsak ebben vannak különbségek, aki mindkét nemet látja a szeme előtt felcseperedni, tudja miről beszélek... a cipőkről, a csicsás tárgyakról, a főfödőkről és hadd ne folytassam... És hogy nem kultúrálisan örökölte az is biztos, én elég jól elvagyok a hétköznapokban egy fogkefével és a fésűvel...
Tény, hogy ezeket a géneket néha ki kell szolgálni, és én az egyik éjszaka ilyennemű tevékenységbe fogtam... egy maréknyi hajgumit készítettem maradék filc anyagból. A végén eléggé belelovaltam magam, már én sem elégedtem meg a virágokkal, napocskákkal, lepkéket, méheket, csigákat, katicabogarakat vágtam, varrtam... a lepetés elsőprő volt...

És hozza, merthogy nem szeretnék állandóan egy-egy gumiba botolni, akriliztam, szalvétatechnikáztam egy dobozt... Manósat a tündérlánynak...

És hogy ne csak a lány-génekről essen szó, álljon itt egy kis történet, amiért büszkén húzom ki magam... Mátyás az óviban egyik csoporttársával azon vitatkozott, hogy mi a világon a leggyorsabb. A legény állította, hogy az ő távirányítós autójának nincs gyorsabb a földkerekségen. Erre a fiam, hogy de igenis van, a fény. Ezen aztán elvitatkoztak egy ideig, egyszer Matyi megszólal:
- Ha versenyeznénk, akkor az én elemlámpám győzne, alig kapcsolnám fel a lámpát, máris a fény célba érne, te meg alíg tudnád elindítani az autódat...
Szóval, én biztos nem vágtam volna ki a rezet csipőből...

Nyár 2009

2010-02-23T10:22:00.032+02:00

Egy ideje a nyári események feldolgozásán ügyködöm. Végre elkészültem vele. És meg kell mondanom, hogy bár megvan az albumkészítésnek a maga nehézsége, nagyon élveztem végigcsinálni. És akkor mutatom is:

1. oldal Nehéz volt eldönteni, hogy hogyan is töltsük ki a rendelkezésünkre álló 3 hetet. Szóba jött a tenger, a hegyek és Szentgyörgy, ahol anyukám lakik (az egyik otthonom, merthogy itt a székelyek közt születtem csángónak :D) A tengert ki is húztuk a listáról, gondolván, hogy Áron még túl kicsi, hogy kitegyük a káros napsugaraknak. A hegyek maradtak, de azt mondtuk, hogy inkább Szentgyörgyról utazunk ide-oda... szerencsére a fekvése ezt megengedi, tele van jobbnál jobb kirándulóhelyekkel.
Az első oldalra a szempontok kerültek, amit fontosnak találtunk egy nyári vakációhoz. A három lehetséges úticél, a döntés amit az utazás, kaland és vakáció kinyithatós ablakokra irtam... a csomagok, melyek valahogy mindig túl nagyra sikerednek (természetesen csak a párom szerint, mert szerintem minden szükséges és elengedhetetlen...) Az egyik bőrönd felnyitható, itt van a komment... és hát a térképről is lementünk mire odaértünk, ezt is meg kellett jeleníteni valahogy...
1.

2.oldal a főhadiszállás : Szentgyörgy. Itt szálltunk meg, ezért az Anieszkától kölcsönzött házikó (hiába, nagyon megszerettem a saját készítésű figuráit).

2.

3.oldal Egy vakáció elengedhetetlen tartózéka, főleg ha gyerekekkel töltjük az időt, a víz. Az idénre csak a medence jutott. Beirattuk a nagyokat egy úszóiskolába és amíg őket egy tanárbácsi kapálózni tanította, én is úszhattam pár hosszat. Bevallom, ennél jobb nem is történhetett volna velem :)

3.

4 oldal.Az egyik nap barátaink látogattak meg Udvarhelyről, őket is elvittük egyet úszni... hiába a program az program...

4.

5,6 oldal. Egy másik nap Brassóba mentünk az állatkertbe. Szintén barátokkal. Ezt is meg kellett őrökíteni.

5.

6.

7,8. oldal Sugásfürdőre való ki-rándulás. Kifogtak rajtunk a kilométerek. Autóval mentünk az első forrásig. Gondoltuk az 5-7 kilométert gyalog fogjuk megtenni a 3 gyerekkel. De sajnos be kellett látnunk, hogy tévedtünk. Így apa visszakocogott az autóig és szégyenszemre hazafele már autóval kellett menni.
A fa ötlete Matyié, a nagyobbik fiamé. Ő készített valamelyik baratjának hasonlót, én csak lekoppintottam. Bár először feltett szándékom volt, hogy a kiegészítőket magam készítem, meg kell mondanom, hogy a kis mókusok nagyon megtetszettek, ilyen kicsibe és ilyen színvonalon nem tudtam volna kivágni (Artoz termék)

7.

8.

9 oldal A rozsnyói vár... Az egyik legszebb parasztvár, ahova ellátogathattunk. Ma már az omlásveszély miatt be van zárva.

9.

10 oldal a vár elég magasan van, a velünk tartó nagynéném jókat póénkodott fián és a tériszonyán... aztán az előhívott fényképeken láttuk, hogy ő is ugyanúgy a falra tapadt... ezt meg kellett őrökíteni.

11.oldal És ismét a lányom könnyei. Ha valakinek netalántán az az érzése támad, hogy Panni sokat sír, az azért van mert tényleg sokat sír. Most épp azért, mert a vár belső udvarán van egy 126 méteres kút (állítólag két német rab ásta éveken keresztül, biztos reménykedtek egyszer csak hazaérnek), amit mama meg akart mutatni neki. Felemelte és a kis buta Panni azt hitte, hogy be is akarja dobni... hulltak is a könnyei mint a záporeső.

11.

12. oldal Egy kis történelem.

12.

13, 14.oldal. A szent-Anna tó. Az egyetlen vulkanikus eredetű tó mifelénk. Egy alvó vulkán krátere. Naná, hogy megnéztük...

13.

14.

15. oldal közben pihenő napokat tartottunk. Ekkor játszótereztünk, kerekeztünk...

15.

16, 17, 18. oldal Tölcsvár, illetve a Bran-i kastély, az állítólagos Drakula székhelye. De mi ebből nem csináltunk látványosságot. Illetve úgy látogattuk meg, mintha egy akármilyen vár lenne. Persze, nem az, mert egy építészeti remekmű. De nem akartuk, hogy a gyerekek féljenek a szűk folyósokon vagy netalántán csak annyival maradjanak az eseményből... Bár be kell vallanom, hogy titokban megálltam az egyik kivetítőnél, mely a vámpírok támadását imitáló teremből a sikolyokat és a látványt jelenítették meg... :D

16.

17.

18.

19 oldal. Az idei kalaptrend... naná, hogy ez is benne kellett legyen. Mindenkép egy olyan oldalt szerettem volna, ami forgatható részt tartalmaz, erre ragasztottam körbe a fényképeket és a kis ablakon a kedvenc nyíl mellett így az a kalapos kölök látható, amelyiket akarjuk, annélkül, hogy kiemelnénk egyet...

19.

20.oldal A Bucsecs-i kirándulás képei. Itt voltunk igazán hegyekben. És vágytunk volna még magasabbra is...

20.

21.oldal És itt a Bucsecsbe történt, hogy Matyi a patak túloldalán ragadt... és volt aki izgult érte... ezért is ejtettünk pár könnyet...

22, 23, 24.oldal A peles kastély. Egy óriási birtokon egy gyönyörű királyi rezidencia számos melléképülettel és... és... ijesztő táblákkal, ami a medvékkel szembeni viselkedésre oktat. Először azt hittük, hogy fogva tartott medvéket láthatunk, aminek még örültöünk is. Aztán ki kellett térnünk ebből a hitünkből, ugyanis szabadon, élelmet kereső macikról szóllt a történet. És ezt megosztva csemetéinkkel biztosítottuk, hogy nem mertek elszaladni pár méterre tőlünk. Végre igazi családnak érezhettük magunkat.

22.

23.

24.

25.oldal. Volt aki a nyarat "lógva" töltötte. Annyira, hogy eg ykicsit izgultunk is, hogy nehogy visszamaradjon a mozgásfejlődésben.

25.

26.oldal És a nyár utolsó akkordjaiként a két nagy a Kósa nagyszülökkel 2 hetet töltöttek Parajdon, a sóbányában.

26.

És itt a vége, fuss el véle... Amikor gondolkodtam mi is lenne a borító hátlapján, az az ötletem támadt, hogy egy mese végére a kurta farkú malac kúrta farka illene, ami annyira kényszerítően hatott rám, hogy meg is kellett valósítanom.

felhasznált anyagok: nyomtatott freebie papírok, hullámkarton, különböző színű fotokaton, gombok, kenderzsineg, szalagok, gyöngyök és saját készítésű díszítők...

busó-sütik...

2010-02-20T15:29:00.005+02:00

És meglettek a mi busó-sütiink is. A tegnap Jovi kívántatta meg, ma már el is készítettük, bár én a munka rövidebb végét fogtam... milyen jó, hogy a gyerekek már akkorák, hogy besegítenek... jók a kilátások, aminek én rendkívüli módon örülök...
Bár egy egész adagot gyúrtam be (a Praktikában található recept alapján), mégis csak 6 ultravékony süti sikerült... biztos nagyobb sablonokat vágtam... de így is jut mindenkinek egy, hiába a nagy család :)... csak nem marad meg sokáig, és így hogyan ijesztenénk el a telet... bár ahogy az ablakon kinézek, ez azért sikerült is...